11. fejezet - Ez kölcsönös

Drága Olvasóim!

Íme itt is lennék a következő résszel, remélem tetszeni fog, húha, én imádtam írni! Bízom benne, hogy nektek is fog egy kis örömet okozni az olvasása! Köszönöm, amiért folyamatosan írtok, olvastok, imádlak Titeket, nálatok jobb Olvasókat el sem tudok képzelni! Hálás vagyok mindenért!

Millió puszi, Azy
_________________________________________________________________

augusztus 8. 14:53

Az a tény, hogy apa hamarosan utánam jön Kanadába, egyszerűen felemelő érzéseket vált ki belőlem. Először ledöbbenek, utána sírok a boldogságtól, majd a nyakába ugrok, aminek következményeképpen az ágyra esik. Szinte megfojtom, de nem érdekel, mert hatalmas megkönnyebbülést jelent számomra, amiért nem hagy el. Kisebb koromban elmondhatatlanul szenvedtem tőle, amiért megfeledkezett rólam, és sokáig magamat okoltam. Azonban az, hogy képes visszatérni, egy kontinensre, országba velem... tényleg szeret. Akkor fogom látni, amikor csak akarom, nem lesz közöttünk egy óceán.
Így amikor repülőre szállok, egyáltalán nem sírok, boldogság tölt el, amiért mindenki, akit szeretek, és akihez kötődök, mellettem lesz. Ez egy olyan szintű nyugodtságot ad, amit már régen éreztem. Csak bámulok kifele az ablakon, figyelem az alattam elterülő kékséget, azt kívánom, bárcsak már otthon lehetnék, hogy elmesélhessem anyának a jó hírt, utána egyenesen Calgary-ba menjek. Hanna és a reményekkel teli városom között úgysincs sok idő, anya is elérhető marad számomra. 
A gyomrom apróra zsugorodik, amikor már a házunk előtt állok. Elvégre három éven keresztül nem láttam anyát, ami bármennyire is távoli kapcsolatunk volt, sok időnek számít. Azóta azt hiszem ő is változott, sokkal elfogadóbb lett velem szemben, habár egy örök ellentét azért ott marad. Sose fogja szeretni, hogy zenélek. 
Ajkamat harapdálva nyitom ki a bejárati ajtót, az izgatottságom egyre csak nő. Halkan megyek be, a bőröndöd óvatosan a falnak támasztom, majd a kelleténél kicsit hangosabban elkiáltom magamat:
- Itthon vagyok, anya! - tárom szét a karjaimat, már előre várom az ölelést. 
Félreteszi a mosogatást a konyhában, vizes kezét a kötényébe törölve pillant ki. Meglát, elakad a szava. Hát igazából valami örömteljesebb fogadtatásban reménykedtem, ám azt hiszem anyától nem számíthatok többre, teljesen más személyiségű. 
Amint meglát, és végig mér, elmosolyodom, mire kezét a szája elé kapja, szeme megtelik könnyel. Nem tudom, miért hatódik meg ennyire. Valószínűleg rettenetesen hiányoztam neki, ahogyan ő is nekem. Lassan közelebb lépked, végre megölel. De még hogy! Nem sok kell hozzá, hogy kiszorítsa belőlem az összes szuszt.
- Örülök, amiért visszajöttél - simítja meg a hajamat, állandóan simogatja az arcomat, a hajamat, a hátamat, mintha nem hitte volna, hogy élve visszajövök. 
- Én meg örülök, hogy itthon lehetek - mosolyodok el, karjaim szorosan fonják körbe vékony derekát. Még néhány másodpercig ölel, aztán eltávolodik, újra meg újra végig néz. Hát igen, azóta rendesen lefogytam, a hajam megnőtt és erősebben sminkelem magamat.
Mivel kezd kínossá válni a bámulása, el akarom terelni a figyelmét, és kinyögöm az első dolgot, ami jelen helyzetben eszembe jut:
- Apa visszaköltözik Kanadába. 
Oké, eredetileg ezt nem kellett volna kikotyognom, elvégre az ilyet jobb, ha az egyik exszülő közli a másik exszülővel. Nem a közös gyerek dobja be a témát.
- Tessék? - hagy fel a pásztázásommal anya, arcán értetlenség tükröződik. 
- Semmi - vágom rá kissé magasabb hangon, mint a normális Igen, ilyen vagyok, ha éppenséggel olyat tettem, amit nem kellett volna. - Felejtsd el! 
- Avril - húzza össze a szorosan a szemeit. Ő az egyetlen, aki visszataszítónak és felháborítónak tartotta a  kék hajszínemet, a mulatságossal ellentétben, ezért értelemszerűen nem szólít Törpillának. - Ki vele mi ez az egész!
- Ahj - sóhajtom, itt már teljesen feladom a dolgot. Úgysem tudok kijönni ebből jól. A legegyenesebb, ha őszinte leszek. - Rájött, hogy Kanadában sokkal boldogabb volt. Illetve itt is tud dolgozni, ezért megkérte, hogy helyezzék át egy másik étterembe. 
- De ugye nem Hannába? - kerekedik ki anya szeme, ujjával a föld felé mutat, ezzel jelezve, hogy ez a város helye. 
- Vagy Calgary-ba - rántom meg a vállamat, ezt a kettő dolgot tartom elképzelhetőnek.
- Ide nem jön a séf úr - háborodik fel egyszerre anya. Úgy tűnik eléggé hevesen reagálna arra, ha apa ide jönne. Megértem, senki sem szívesen találkozik azzal az emberrel, akivel nem nagyon jól sikerült a kapcsolata. - Nem fogja ellopni a vásárlóinkat! 
Hoppá. Ezek szerint nem azért aggódik, mert látnia kell, hanem mert ellopja a vásárlóikat? Mi van?
- De hiszen te cukrász vagy - ráncolom a homlokomat, egyáltalán nem értem mi van jelen helyzetben. - Anya, te paranoiás vagy! A zene ellopja a bátyádat, apa a vásárlóikat...
- Oda fognak özönleni az emberek, ha megtudják, hogy visszajött! Tudod, mennyire imádták, amit főzött - folytatja, szinte meg sem hallja, amit mondok. - Nem hiszem el, biztosan csődbe fogok menni...
- Jól van, aggodalmaskodj csak, én addig kipakolok - veregetem meg a vállát, nyomok egy puszit arcára. Rajta most úgysem lehet segíteni. Menthetetlen.
Elindulok befele a szobám felé, miközben hallom, anya hogyan hajtogatja magának a negatív dolgokat. Húha, lehet olyankor kellett volna tudatni vele ezt a hírt, amikor jobb kedve van. Vagy előtte felvezetni, nem csak így rázúdítani. Halk sóhaj szökik ki a számon, tehetetlenül beletúrok a hajamba, majd elkezdem kipakolni a ruháimat, miközben végig egy gondolat jár a fejemben. Ha a szüleimet az ételek és a konyha hozta össze, előfordulhat, hogy engem a zene fog megismertetni azzal a személlyel, aki fontosabb lesz az életembe, mint képzelném?

Anya elfogadta, hogy Calgary-ban a helyem. Nem örült neki, de elvégre huszonévesen már nem olyan nagy dolog, ha az ember külön költözik. És csak a szomszéd városba, ha szeretne meg tud látogatni akármikor. Nem vettünk könnyes búcsút, hiszen pontosan tudjuk mind a ketten, hogy ez nem örökre szól. Leszállok a buszról, csak egy bőröndöt húzok magam mögött, a többi dolgomat már előre Ryan-hez vitettem. Becsületszavamra mondom, hogy szívesen kerestem volna magamnak egy albérletet, de elsősorban pénzem se nagyon rá, és Ryan ragaszkodott ahhoz, hogy nála lakjak.
Leszállok a buszról, ismét észre kell vennem, hogy bizony Kanada sokkal inkább hidegebb, mint Franciaország volt. Még szerencse, hogy számítottam erre, így a fekete pulóver, ami a Ramones banda nevét hirdeti, melegen tart. Kikerülöm az embereket, a parkolóba megyek, Ryan autóját keresem, de sehol nem találom. Összevonom szemöldökkel kutatom, hátha csak figyelmetlen voltam.
Már éppen tárcsáznám, amikor egy hatalmas terepjáró érkezik meg, kissé hevesen fékezik. Mivel egyenesen előttem áll meg, és az ajtója kivágódik, jelezve, hogy "nyugodtan pattanj be", félbehagyom a telefonálást. Iszonyúan furcsállom a helyzetet, egy értetlen kifejezéssel az arcomon benézek a kocsiba.
- Nincs erre időm, szállj be - morog Chad.
- Kizárt dolog - vágom rá rögtön. - Mit keresel te itt? - rázom a fejemet. Nem hiszem el, hogy pont ő jött el! Nem akarok a közelébe lenni, nem és nem!
- Ryan nem ért rá, megkért - közli egyszerűen, és még egy drámai sóhajjal is tetézi a helyzetet, mintha csak egy órája várna, nem kettő perce.
- Nagyszerű - motyogom az orrom alatt, egyértelműen a nagybátyámat vártam, teljesen lelombozó, hogy nem ő jött el. Még inkább, hogy éppen Chad. Akkor már inkább Daniel vagy Mike.
Mivel nincs mit tennem, inkább hamar túl akarok lenni ezen. És tovább buszozni sincs sok kedvem.
- Ezt berakom - mutatok a bőrönd felé, mire csak bólint.
Hátra megyek az autóhoz, felnyitom a csomagtartót, valahogyan bele ügyetlenkedem a cuccomat. Jó erősen csapom le az ajtót, és szinte hallom, amint Chad idegeskedik miatta. Nem bírom ki, muszáj halkan elnevetnem magamat.
Beszállok az anyós ülésre, megint teljes erőből vágom be, alig tudom lenyelni a mosolyomat. Chad állkapcsa megfeszül, teljesen az őrültbe kergetem. Nem tudom, miért szeretek az idegeivel játszani, de az egyik kedvenc elfoglaltságom lehetne. És hadd leljem már egy kis örömömet abban, hogy vele kell utazom.
Chad a gázra tapos, ahogyan csak tud, kezével erősen markolja a kormányt.
- Mi lenne, ha nem törnéd le az ajtót? - vonja fel a szemöldökét, miközben felém fordul.
A szemébe nézek, tanulmányozom a kékséget. Arra jutok, hogy talán nem veszti el teljesen a türelmét, tovább idegesíthetem.
- Szerencse - válaszolok reflexből. - Ryan miért nem tudott értem jönni?
- Valami ajándékot vesz neked - árulja el könnyedén.
- Minek? - csodálkozom el, nem számítottam arra, hogy Ryan ilyeneket tervez. Ez olyan aranyos tőle!
- Meglepetésnek szánta - rántja meg a vállát, mintha semmiség lenne. Pedig pontosan tudom, hogy élvezi. Így áll bosszút az ajtókért.
- Bunkó paraszt! - illetem a jelzővel, felmegy bennem a pumpa, amiért akkora sunyi, hogy elárulja, amit a nagybátyám valószínűleg titokban akart tartani. - Tartottad volna magadban.
Chad elégedetten vigyorodik el, nyugodtan vezet tovább. Nem szólunk többet egymáshoz. Várható lett volna, hogy így fog alakulni. Mert mi képtelenek vagyunk úgy meglenni, hogy ne essünk a másiknak, és ne utálkozzunk. Ő is utál, és én is őt. Ez kölcsönös. És igen, tett felém egy olyan gesztust, ami miatt igazán hálás vagyok, viszont már az elején látszott, mennyire nem leszünk jóban.
Amikor Ryan háza felé le kellene kanyarodnia, nem teszi meg, ami már elengedő ok arra, hogy megtörjem a rádió halk zenéjét.
- Hova megyünk? - Próbálok rájönni, merre is haladunk, de mintha a városból kifelé tartana, ami eléggé furcsa. - Ryan nem erre lakik!
- Be kell ugranom George-hoz, nála van az egyik gitárom, amit lenyúlt - közli, le sem veszi szemét az útról.
A George név először ismeretlenül cseng, de utána sikerül társítani hozzá a megfelelő arcot.  Rögtön beugrik a vele történő kellemetlen incidens a mosódban, amikor a férfibe mentem át átöltözni. Elsápadok, erre inkább nem akartam volna emlékezni.
- Igen, az a George - figyeli meg a reakciómat, és most kivételesen nem szórakozik a szenvedésemen. - Biztos örülni fog neked.
Nem szólok semmit, lejjebb csúszok az ülésen, szinte belesüppedek. Arcomat a kezem közé rejtem, el sem hiszem, amiért három év után előjönnek azok a dolgok, amiket legszívesebben elfelejtenék.
- Te jó ég - suttogom.
Chad erre nem reagál, szótlanul kormányozza tovább a kocsit a megadott irányban. Talán még fél órán keresztül kocsikázunk, egyre inkább kikerülünk a városból, egy kisebb hegyen megyünk fel. Kevesen laknak itt, viszont bazi nagy házakban, amik már palotáknak is elmennének.
- Fel fogunk sétálni, ott már tényleg túl meredek - mutat előre.
- Rendben - bólintok, megvárom, amíg megáll a kocsi.
 Kiövezem magamat, kiszállok, és körbe nézek. Egy olyan úton vagyunk, ami eléggé meredek, de a végén még inkább. Nem csoda, hogy Chad nem akarja kockáztatni az oda való feljutást. A házak előtt egy eléggé mély és nagy árok van, minden egyes házhoz egy autóméretű bejáró van, ami áthidalja. A kertekben nőtt fák beárnyékolják az utcát. Nem nehéz megállapítanom, hogy ez egy rész, csendes és igazán gazdag részleg.
Chad elindul az emelkedőn, így kénytelen vagyok én is utána menni. Szerencsére nem sokáig kell gyalogolni felfele, hamarosan odaérünk a huszonhármas ház elé. Megnyomja a csengőt, és lazán a bőrdzsekiéjébe dugja a kezét. Ameddig várakozunk, én bekukucskálok a rácsok között. A fák és a fal mögött egy olyan épület van, amitől leesik az állam. Hatalmas, modern, több emeletes, halvány sárga, és szép. Bár Ryan és Chad kecója is rendesen megállja a helyét, ez mégis sok mindent felülmúl.
Az bejárati ajtó kinyitódik, és George lazán lépeget felénk. Már messziről felismeri Chad-et, engem is végig mér, de ahogyan az arcáról le tudom olvasni, fogalma sincs ki vagyok.
- Sziasztok - köszönt minket, egy perc alatt kinyitja az ajtót, szélesre tárja előttünk. - Gyertek be!
- Kösz, de nem maradunk sokáig - ráznak kezet, Chad feltolja a napszemüvegét, és felém mutat. - Ő Avril, biztosan emlékszel rá.
Zavarodottan elmosolyodom, legszívesebben pofán verném Kroegert, amiért éget. Nem úgy tűnik, mintha George ettől rájönne, ezért Chad tovább folytatja a dolgot.
- Nem? Tudod ő volt az, aki meztelenkedett egy sort neked a férfi mosdóban.
Rezzenéstelen arccal mondja, úgy tesz, mintha semmiség lenne.
- Ööö - nyögi George, neki kevésbé kellemetlen a helyzet. Láthatóan végig mér. - Azt hiszem most már tudom! - nevet fel.
Eközben én csak zavartan ácsorgok, próbálom nem arcon csapni őket. De azzal pontosan azt mutatnám, hogy még mindig gyerekes és éretlen vagyok. Pedig nem.
Másról kezdenek beszélni, miközben megyünk befele a házba. Bentről még inkább szebb az egész, olyan, mintha egy milliomos luxuskastélyában lennék.
Nagyjából zavartalanul a telik további fél óra, ők ketten beszélgetnek a kanapén, én csendben várom, hogy befejezzék. Ennyit arról, hogy rövid lesz, és csak beugrunk. Halálra unom magamat, végig a zenéről van szó, de legalább hálát adhatok az égnek, hogy rólam többször nem esik szó. Nem sokáig bírom, kezdem azt hinni, hogy már itt is fogunk aludni.
- Én inkább kimennék a kocsihoz, ott várok - állok fel inkább a kanpéról, már semmivel se tudom elterelni a figyelmemet. - Megkaphatom a kulcsot? - fordulok Chad felé.
Látom rajta, hogy nem igazán akarja megtenni, de ha ez az ára annak, hogy lerázzon, akkor szíves örömest. Kihalássza a zsebéből, a kezembe ejti.
- Mint a szemed fényére!
- Rendben - forgatom meg a szemeimet. George felé fordulok. - Örülök, hogy újra találkozhattunk!
- Hasonlóképpen - dob felém egy vigyort, és int egyet.
Rámosolygok, rájövök, hogy helyesen tettem, amiért nem kerültem el a találkozást. Mér régebben is jó fejnek és viccesnek tartottam, valószínűleg ez nem változott meg azóta. Lehet, ha véglegesen tovább tudunk lépni azon, akkor még jóba is lehetünk.
Kimegyek a kapun, bezárom magam után, majd elindulok lefelé az úton. Zsebre vágom a kezemet, ráérősen szedem a lábaimat, jól esik kicsit levegőn lenni. A szél a hajamba kap, jól esően mosolyodok el. Szeretem az őszt.
Amikor leérek, előveszem a kulcsot, egyszerű mozdulattal nyitom ki a kocsit. Amikor beszállok megint jól becsapom az ajtót, elégedetten vigyorodok el. Bekapcsolom a rádiót, halkan dúdolgatok. Egy ideig nézelődök, de ezt is hamar megunom. Nem tudom mit csinálhatnék, ezért inkább rágó után kezdek kutatni. Nem nagyon találom, így kénytelen vagyok kissé felemelkedni a helyemről, és alaposabb kutatást végezni a vezető oldali ülésen is. Az oldalamba nyomódik valami, de nem igazán foglalkozom vele, csak tovább keresgélek.
Aztán autó szép lassan megmozdul. Először alig veszem észre, csak később, akkor viszont már érzékelhetően elindul. Összezavarodva húzódok el, nem értem, mi történt. Eközben egyre inkább begyorsul a lejtőnek köszönhetően, vészesen megy az árok felé. Szemeim kikerekednek, csak bámulok ki a hátsó ablakon, ahogyan egyre lejjebb halad. Bepánikolok, lefagyok, és csak nézem, ahogyan már csak pár méter választ el tőle. Kapkodom a fejemet, elfelejtem, hogy ki kellene szállnom. Fogalmam sincs mit tehetnék, az ereimben még a vér is megfagy.
A következő pillanatban megtörténik, aminek nem kellene. A kocsi belegurul az árokba, a hátsó fele teljesen megdől. Időm sincsen reagálni, hatalmasat ránt rajtam, és mivel nem öveztem be magamat, érzem, ahogyan a fejem nekiütődik az ablaküvegnek. Éles fájdalom hasít belém, olyan, mintha egy tonnás súlyt ejtettek volna rám. Végig folyik rajta a vér, a meleg folyadék a szemembe csurog. Remegő kézzel érintem hozzá a tenyeremet, szinte rosszul leszek a vörös foltoktól. Erőtlen kezemmel az ajtó kilincse felé nyúlok, magam felé húzom. Lábammal el tudom érni, így teljesen kinyitódik. Szédülve szállok ki, forog velem a világ, egy szót sem bírok kinyögni.
Az árokban nagy a fű, túl magasan van az úttest, úgy érzem, képtelenség kimászni. Megtámaszkodom a jármű elejében. Egyszerűen nem bírom felfogni. A fejem széthasad, fehér foltok villódznak a szemem előtt.
Felmérem az autó helyzetét, akkor jövök rá, mi történt. Kézifék miatt volt az egész. Az autó egyenesen belehajtott az árokba, a hátsó ablak betört. Valószínűleg a hátsó részét úgy ahogyan van helyre kell hozni.
Nem számolom az időt, nem gondolok semmire. Próbálok megállni a lábamon, fejemet nekidöntöm az oldalának. Hányingerem van, homályos a látásom, kezdek összezavarodni.
- A kurva életbe! Mi a fasz ez?!
Nehezen érzékelem a hangját, olyan, mintha egy nagyon távoli univerzumból érkezne. A mássalhangzói összefolynak.
Oldalra fordítom a fejemet, kapkodva veszem a levegőt. Tudom, hogy félnem kellene azért, amit valószínűleg kapni fogok tőle ezért. Mégis, amikor meglátom az alakját, ahogyan a lejtőről fut le, rémület helyett nyugodt leszek. Nyugodt leszek, mert ő mindent kézben tart, majd ő segít. Mert ha itt van, akkor már nem lesz baj.
Erőtlenül próbálok bocsánatot kérni, de a torkom kiszáradt, egy árva hangot nem tudok kinyögni. Még pislogok párat, utána elsötétül körülöttem minden, és elveszítem az eszméletem. 

20 megjegyzés:

  1. Drága Azy!

    Jézusom ez katasztrófálisan jó volt. Nem találom a szavaimat...
    Hihetetlen, hogy három év elteltével is ennyire szeretik egymás agyát húzni, és kikésziteni a másikat.
    Nagyon kiváncsi vagyok Chad véleméynére, arra, mit is gondolhat most, hogy az autója összetört, Avril elájult, beutötte a fejét, egyáltalán a többiek reakciója mi lesz? Huhh, megint előtörtek a megérzéseim, de tudom, hogy te úgy is mindig meglepsz minket. xDD
    Nem tudom elégszer elmondan, mennyire imádom az irásaidat.
    Remélem mihamarabb megint hétvége lesz, hogy olvashassam a folytatást.
    Sok kitartást és erőt!!! xxx

    Millió puszi, Jule.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Julem!

      Jaj, én sem, annyira, de annyira köszönöm, hogy ilyen édes vagy, köszönöm! El sem hiszed mit jelent olvasni a soraidat, mert ezáltal megtudhatom, hogy hogyan látod a dolgokat... és aaahw, hihetetlenül örülök, hogy így, te jó ég, fel sem merem fogni! Köszönök neked mindent, én pedig Téged imádlak, hálás vagyok! <3333333333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  2. Drága Azym! <3
    Azt mondtam, hogy az előző fejezet remek lett, akkor ehhez szavakat sem találok. Ismét nem tudtam megállni mosolygás nélkül, főleg, mert Avril és Chad egymáshoz való viszonya az évek alatt semmit sem változott.
    Aztán a kis baleset... most mondjam azt, hogy számítottam rá, hogy lesz valami? Hisz ha a férfi közelében van sosem ússza meg épp bőrrel. Bár azért sajnálom is, hisz akár kitehetnének egy táblát is Chad köré, hogy veszélyes övezet. Annyira olvastam volna tovább, hisz fogalmam sincs, hogy a mi kis morgós macsónk mégis miképpen fog erre reagálni. Az biztos, hogy egy újabb konfliktus forrás lesz, és jó sokáig fel fogja emlegetni, mint George esetét, de azért szerintem - vagyis remélem - hogy aggódik is a lány miatt.
    Komolyan mi lesz még itt? Mikor lesz megint hétvége, olvasni akarom!

    xoxo Cassy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cassym!

      Hűha, de édes vagy, komolyan leesik az állam! Ahj, az a gond, hogy már csak ismételni tudom magamat, mert egyszerűen olyan hihetetlen szinten hálás vagyok, hogy képtelenség kifejezni. Egy szimpla "köszönöm, hogy itt vagy" úgy érzem kevés. Mert Te sokkal, de sokkal többet teszel ennél! Eszméletlen ez a fajta támogatásod, lassan már sírok! Köszönöm, köszönöm, örökké hálás leszek, hogy most mellettem állsz, el se tudod képzelni mennyi erőt ad! <33333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  3. Drága Azym!

    Készülj fel, hogy már ide is rendszeresen fogok írni :D
    Mikor olvastam a részt az jutott elöszőr eszembe, hogy Avril, hogy lehet ilyen béna aztán, mikor elkezdett gurulni a kocsi megrémültem. De Chad-nek is lehetett volna annyi esze, hogy nem adja oda Avril-nek a kulcsot, mikor tudja milyen balszerencsés lány.
    De hát, mint minden rész, ez is csodás lett! Te imádtad megírni én imádtam elolvasni! Komolyan mondom annyira örülök annak, hogy már hetente van rész, hogy azt szavakba sem tudom önteni! Sajnálom, hogy most csak ennyit írok, de teljesen sokkolva vagyok! Nem tudok mit mondani! Csak annyit, hogy imádtam a részt.
    puszil és ölel,
    Easy xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Easym!

      Ahw, tényleg? De drága vagy, hidd el, ez rengeteget jelent nekem! <3
      Nagyon nagyon jól esik látni, hogy miképpen látod a dolgokat, és hogy örömet okozott az olvasása, komolyan már ezért is megérte! Sajnálom, ismét változás van, inkább két hetente lesz. Tudom, hogy idegesítő ez az állandó változtatás, próbálok ellene tenni... :(
      Nagyon nagyon nagyon köszönöm, hogy itt vagy, én pedig Téged imádlak, fantasztikus, amit értem teszel! <3333333

      Ezer puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  4. Drágaságos Azy-m ♥!

    Ígéretem betartva, itt is lennék :)

    Húha, nem tudok semmi rosszat mondani :3 Fantasztikus fejezet volt, mint mindig ♥ :) Avril anyukája rettentő nagy arc, nagyon bírom őt :D Szerintem kicsit nevetséges, hogy mindenben a negatívitást látja... A zenében és a gasztronómiában is valakinek/valaminek az elvesztését... Vicces :3 Vártam, hogy Chad felbukkanjon, a koncert utáni kis malőrje valahogy kicsit arra késztetett, hogy kedveljem egy pindúrnyit :) Az autós jelenet vitte nálam a pálmát, nagyon de nagyon jól le lett írva :D Éreztem, hogy Avril nem ússza meg annyival, hogy kiszáll a kocsiból és Chad leordítja a fejét, amiért ilyen szerencsétlen :) Tipikus függővég... Ezért is szeretlek, édes drága Azy ♥ :) Mindig tudod, hol kell abbahagyni :)

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! A monológom további részét elmondtam, további szép estét ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágaságos Macym!

      Juj, látom, és nagyon is köszönöm! Aaaaaaaahw, komolyan. Nem értem mit tettem, amiért ennyire drága vagy velem, én egyszerűen nem találom már a szavakat. Köszönöm, köszönöm, amiért itt vagy, és megosztod velem a gondolataidat, kincset értnek számomra! El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá tesz mindig látni a nevedet a részek alatt! <33333333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  5. Drága drága Crazy Azy!
    Nos, megérkeztem, és ha nem bánod, most ki is fejteném a véleményemet az eddigi 11 részről, melyek mind-mind tagadhatatlanul fantasztikusak voltak!
    Amikor elkezdtem olvasni, őszintén szólva, nem is tudtam, hogy mire számítsak. Tudtam, hogy Te fogod írni, tudtam, hogy egyedi lesz, mégis, amikor elkezdtem, teljesen ledöbbentem azon, mennyire hűen írsz. És hogy miért mondom ezt? Mert az írásodban egyre jobban és jobban megformálódik előttünk Avril karaktere, aki őszintén szólva, kiemelkedően átlagos, ezt pedig a lehető legkisebb rosszindulattal sem tudnám leírni, mert ez igazán jót jelent! Ő olyan, akit könnyen meglehet érteni, hiszen átlagos lány, átlagos észjárással, átlagosan kusza érzésekkel, és a zene szeretetével. Igen, ettől lesz kiemelkedően átlagos. Rendben, talán ezt még én sem értem igazán, vagy csupán nem tudom kifejezni. Viszont abban teljesen biztos vagyok, hogy az írásod -csak úgy, mint máskor is- lenyűgöző, ragaszkodik a karakter személyiségéhez, gördülékenyen visz minket a vége felé. Azt pedig természetesen nem hagyhatod ki, hogy csigázd az agyunkat egy kicsit, ugyanis megfigyeltem, hogy a részek vége mindig csattanókkal zárul, amik a következő részben nem feltétlen folytatódnak. Hagyod, hogy gondolkozzunk, agyaljunk, kínlódjunk, elméleteket gyártsunk, mert még ha néha majd' meg is öl minket a kíváncsiság, erre van szükségünk, mert ez az, ami megfog egy történetben nagyon nagyon sok embert. Mert ettől lesz kedvünk anyatigrisként letámadni egy internet elérhetőségi eszközt, csak azért, hogy olvashassuk a folytatást.
    Őszintén szólva, a cselekményszállal kapcsolatban sok dolog kavarog a fejemben. A címmel kapcsolatban, valahogy érzem, hogy mi lesz ebből, érzem, hogy mi van Chad és Avril között. De nem akarom elárulni, titok, és egyébként is, még tudom, hogy meg fogsz lepni, szóval majd ha a végére érünk, meglátjuk, mennyire tér el az én és a te verziód.
    Chad karaktere erős, és valósághű, a történet fő mozgató ereje az Avril-al való kapcsolata, mely elég viharos, de azt hiszem ez rántja Őket egymáshoz egyre közelebb és közelebb, ha pedig jól sejtem, ennek köze van Chad múltjához. A múlthoz, amit szinte ezerszázalékosan tudom, hogy még felfogsz használni, ám amilyen szerencsétlen vagyok, sajnos nem tudom, hogy mire készülsz vele, hogy mi a titok, szóval már csak ezért is megéri olvasni a sztorit!
    És hogy mi a másik ok? Az, hogy ez az egész, amit teremtettél, hihetetlen, elképesztő, bámulatos, fantasztikus, lehengerlő, fantörpikus, és még sorolhatnám napestig, de sajnos annyi időm nincs. Éppen ezért csak szeretném megköszönni, hogy elolvashatom eme csodás történetet, hogy a részese lehetek, ha pedig csak előre van szükséges az íráshoz, rám bármikor számíthatsz! Ne aggódj az idő miatt, mert emiatt megéri várni, MI pedig várni fogunk, nem csak én, hanem minden azyer!
    Még mielőtt befejezném eme sorokat, szeretnék bocsánatot kérni, amiért csak most jöttem, ám ezentúl már számíthatsz rám, megígérem! Illetve még egy bocsánatkérés azért, ha esetleg érthetetlen, felesleges dolgokat fogalmaztam meg, és csak pazaroltam az időd, mert elolvastam! De tudnod kellet, ahogyan azt is, hogy szeretlek! <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3
    Rengeteg puszi és ölelés: Madison!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, drága, legdrágább Madisonom!

      Huh, Levegő ki-be. TE JÓ ÉG! Asdfghfsdadfghfdsa amikor megláttam a nevedet, és elolvastam a kommentedet, annyira boldog voltam! Hihetetlen, amiért megtiszteltél a véleményeddel. Csodálatos. És amiket írtál..... esküszöm elsírtam magamat rajta, mert egy ilyen kommentet olvasni. Egyszerűen imádom ezt csinálni, és ha valakivel örömet tudok okozni... Fel sem bírom fogni. Ahogyan azt sem, hogy mi a büdös francot csináltam, amiért egy olyan tehetséges és hihetetlen, és elbűvölő ember, mint Te, olvas és mellém áll, támogat! Köszönöm, köszönöm, tényleg sírok, nem hiszem el, hogy ilyen szerencsés vagyok! Én is nagyon nagyon szeretlek, és köszönöm, amiért itt vagy! <333333333333333333333333333

      Rengeteg puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  6. Huu, ez valami eszméletlen joo lett! Szegény,Av. :/ Ahh, mi lesz még itt. Bírom, hogy Chad ilyen bunko, de na azért kiv. vok h. mi lesz késõbb :3 Nagyszerû minden!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Borzasztó jó érzés ilyet olvasni, és köszönöm, hogy írtál, nagyon édes tőled! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  7. Drága, fantasztikus, lehengerlően tehetséges, csodás Azy-m!

    Amikor elolvastam a válaszodat az előző megjegyzésemre rögtön vitatkozni támadt Veled kedvem, hiszen akármennyire is állítod azt, hogy nem viszel véghez nagydolgot, tudnod kell, hogy tévedsz! Mi annál a nagyobb biztosíték erre, hogy annyian támogatnak és csodálnak Téged? Mindig képes vagy bennünket meglepni újabb és újabb csavarokkal, amik olyannyira nehezen kifejezhetők szavakkal, hogy ilyenkor legszívesebben képet is küldenék, mint egyfajta reakciót. Valahogyan állandóan úgy érzem, hogy a csekély soraimmal nem igazán tudom kifejezni a véleményemet egészen inkább csak lényegre törően, de mindig igyekszem, hiszen nagyon is megérdemled, merthogy rettentően tehetséges vagy!!!!
    A mai rész pedig, miután elolvastam alig jutottam szavakhoz, bevallom ismét telefonon keresztül tesi órán kerítettem időt az elolvasására, de mobilról nem akartam Neked írni – hiába is akartam olyannyira – mert az biztosan tele lett volna hibákkal, és míg az írásában csak az elején tartottam volna addig a végiggondolt dolog kiment volna a fejemből, de most még egyszer átfutottam, hogy felidézzek mindent és elképesztőnek találom!
    Az anyukájával való újratalálkozást valahogyan pont így képzeltem el, gondoltam, hogy talál majd valami olyan dolgot, ami nem fog neki tetszeni és inkább arra összpontosít majd mintsem a lánya hazatérésére. És őszintén örülök annak, amit Avril megosztott vele :) Nagyon kedvelem az apukája karakterét és kíváncsi vagyok, hogy vajon miképpen is fog visszatérni Kanadába, milyen reakciót vált majd ki a nőből, hogy újra találkoznak. Valahogyan számítottam arra is, hogy Chadet is belekombinálod a fejezetbe, találgattam is magamban, hogy ez vajon miképpen fog bekövetkezni. Az ajtócsapkodásos jelenet állandóan megmosolyogtatott, vicces volt, ahogyan még most sem férnek meg egymás mellett, de valamiért úgy érzem, mintha az évek során kissé csitult volna a dolog, hiszen most már normális szavakat is megosztanak egymással. Csekélykét feloldódott közöttük a hangulat, de azért még egyikük sem hagyná ki, hogy néha ne kössön bele a másikba. Ismételten mosolyogtam azon a kínos jeleneten is, amikor George szóba került, valamint akkor is, amikor ismét szemtől szemben látták a másikat.
    A vége pedig… Nagyon élethűen írtad le! Annyira elkerekedtek a szemeim, rettentően sajnálom szegény lányt! Fogalmam sincs, hogyan fogod folytatni, de mint mindig most is folynak bennem a találgatások az ügy kapcsán és leginkább azon töprengek vajon majd hogyan is reagál Chad erre a bizonyos balesetre. Valamiért az az elképzelésem, hogy aggódni is fog érte, de biztosan tévedek, hiszen nagyon meg tudod lepni az embert.
    Nagyon sok- sok ihletet, a fejezet csodálatos volt és már nagyon várom a következőt, ami hamarosan itt is lesz szóval nem fognak annyit pörögni a gondolataim ezután a fantasztikusan megdöbbentő rész után. Csak így tovább drága és ne érezd úgy, hogy nekem fáradság lenne írni, hiszen tényleg nagyon szívesen teszem annál az egyszerű oknál fogva, hogy megérdemled! Csodás vagy! <3333333333
    Millió puszi és szoros ölelés,
    kriszty96

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, lélegzetelállítóan túlzó, édes, tehetséges kriszty96-om!

      Még alig hagytam abba a sírást az előző komment miatt, most jön a Tied. Próbálok valami értelmeset pötyögni a könnyeimen keresztül, de irtó nehezen megy, mert el sem hiszem, hogy pont Te gondolkozol így! Ahw, én... te jó ég, nem tudok mit mondani. Tényleg elhagytak a szavak, bármit is próbálnék, az semmi se lenne ahhoz képes, amit érzek. Tudod mit te jelent számomra a véleményed? Annál is többet, mint amit el tudsz képzelni! Komolyan hihetetlen hálás vagyok, hogy támogatsz, mert ez.... csodálatos, fantasztikus, hihetetlen. Halvány lila gőzöm sincs, hogy mit tettem, amivel kiérdemeltelek, de örökké hálás leszek érte! Nagyon szeretlek, és mindent köszönök még egyszer! <33333333333333333

      Millió puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  8. Drága, egyetlen, hiper-szuper, tehetséges Azym!
    Miért van az, hogy amikor elérek egy-egy fejezeted végére, sosem találom a megfelelő szavakat? Pedig regényeket zengenék róla, hogy milyen jól összehoztad már megint.
    Először is, el kell mondjam, hogy reggel már belekezdtem ebbe a történetbe, de sajnos nem jutottam a végére, mert jött a buszom, és mivel már Volánnal járok be Pestre, sajnos nem késhettem le. Szóval, találkoztam Krisztivel, akivel elmentünk moziba és amikor már épp kajáltunk a KFC-be, akkor szóba került a blogod. Mondtam is neki, hogy már alig várom, hogy befejezhessem, mert sajnos nem sikerült, erre benyögi, hogy nagyon jó lett, tök fordulatos és az az autóbaleset is királyul meg lett írva. Én majdnem nekiestem, amiért képes volt lelőni a "poént"! Hát normális? :O <3
    Szóval, bár nem lepett meg - sajnos - annál inkább élveztem az egészet. Annyira féltem Chad reakciójától, de remélem, hogy nem fog kiabálni azok után, hogy Avril kis híján teljesen összetörte magát, mert akkor én magam pofozom fel! Komolyan!
    A csipkelődésüket pedig megint mosolyogva olvastam <3*-*
    Millio puszi Xx nagyon ügyes vagy, csak így tovább! Kérlek nézd el nekem, hogy ilyen érthetetlenül fogalmaztam, nagyon-nagyon szeretlek <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, egyetlen, tehetséges, túlzó, édes szerecsendiom!

      Miért van az, hogy elolvasom, amiket írsz, és sírok rajta? Hogy csak nézem a sorokat, és nem hiszem el, hogy tényleg ideáig eljutottam. Tényleg támogatást, szeretet és megannyi erőt kapok, tök önzetlenül, egy olyan édes embertől, mint Te!
      És nem hiszem el, csak nézem, de egyszerűen... Nem értem. Nem tettem semmit pedig. Ahj, na, akkor próbálom összeszedni magamat. Szeretném megköszönni, hogy ismét ilyen fantasztikus vagy! Egy kis csoda, ami folyamatosan mellettem van! Soha nem fogom elfelejteni, hogy Te mindig kitartasz! El nem tudom mondani, mennyire hálás vagyok! Nagyon nagyon nagyon nagyon szeretlek, és még annál is jobban! <3333333333

      Millió puszi, Azy

      UI: Ne szabadkozz, tökéletes volt! <3

      Törlés
  9. Drága Azy!

    Fenomenális!
    Annyira kötődöm ezekhez a történeteidhez, hogy az már hihetetlen. Annyira imádom őket, ha egyszer elkezdem, nem tudok leállni velük. A megfogalmazásod, ahogy leírsz dolgokat, ahogy bemutatsz embereket, az annyira magával ragadó.
    Gyáh. Rajongód lettem. :D Egy elvetemült rajongó! #Azyer ! <33

    Sok-sok puszi; Tina xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gyönyörűm! <3

      Jaj, én pedig hozzád! Mindig, de tényleg mindig mellettem vagy, imádlak! Köszönök mindent! <333333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  10. Drága Azy!

    Észre vettem, hogy tényleg imádtad írni ezt a részt, mert olyan jelzőket használtál, mint pl. "Hoppá" meg "Hűha". És ez tetszett, örülök, hogy örülsz! :D
    És a rész....nagyon-nagyon tetszett! :D Éreztem, hogy ha egyedül marad Avril abban a kocsiban, történni fog valami! De ilyen durva....! :O
    Remélem Chad megmenti! *--* :D
    Nagyon várom a kövi részt!!! ;) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Adriennem!

      Jaj, ahogy most mondod, tényleg! :$ Remélem nem volt annyira zavaró, és aaahw, nagyon tetszett, te jó ég! Megint csak írtál, ami rengeteget jelent számomra, egy kis csoda vagy, köszönöm! <333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés