Drága Olvasóim!
Íme, meg is hoztam a következő részt, ami az egyik kedvencemmé sikerült, nem tudom miért, pedig semmi extra nem történik benne, mégis imádtam írni. Remélem a Ti szívetekbe is valamennyire belopja magát!:)
A rengeteg támogatást pedig ezúttal is köszönöm, tudom, hogy mindig ezt mondom, de tényleg erőt ad az, hogy itt vagytok nekem, és olvastok! Hálával tartozom emiatt! :')
Sok-sok puszi, Azy
_________________________________________________________________
augusztus 24. 04:10
- Ne csináld már, nem ezt akartam - áll fel az ágyról, fájdalmas kifejezés ül az arcán. Elém ér, próbálja megfogni a kezemet, azonban kirántom. Ne érjen hozzám.
Íme, meg is hoztam a következő részt, ami az egyik kedvencemmé sikerült, nem tudom miért, pedig semmi extra nem történik benne, mégis imádtam írni. Remélem a Ti szívetekbe is valamennyire belopja magát!:)
A rengeteg támogatást pedig ezúttal is köszönöm, tudom, hogy mindig ezt mondom, de tényleg erőt ad az, hogy itt vagytok nekem, és olvastok! Hálával tartozom emiatt! :')
Sok-sok puszi, Azy
_________________________________________________________________
augusztus 24. 04:10
- Ne csináld már, nem ezt akartam - áll fel az ágyról, fájdalmas kifejezés ül az arcán. Elém ér, próbálja megfogni a kezemet, azonban kirántom. Ne érjen hozzám.
- Akkor mégis mit akarsz, elárulnád? - lépek egyet hátrébb. Nem bírom elviselni, hogy folyamatosan meggondolja magát, hogy csak szórakozik velem. - Kérlek világosíts már fel, hogy mi értelme annak, amit csinálunk?!
- Nem tudom - rázza meg a fejét, elfogadja, hogy most nem tűröm el, hogy hozzám érjen vagy megpróbáljon bocsánatot kérni. Elegem lett belőle. - De annak sincs értelme, hogy holnap reggel fogjuk magunkat, és haza megyünk. Már üzenetet is hagytál.
- Nem tudom - rázza meg a fejét, elfogadja, hogy most nem tűröm el, hogy hozzám érjen vagy megpróbáljon bocsánatot kérni. Elegem lett belőle. - De annak sincs értelme, hogy holnap reggel fogjuk magunkat, és haza megyünk. Már üzenetet is hagytál.
- El fogom intézni az üzenetet, ha emiatt aggódsz - mosolyodok el gunyorosan. - Viszont kizárt dolog, hogy eltöltsek veled egy napot ezek után - komolyodok el megint, bármennyire se szeretném, lerí rólam, mennyire megbántott.
- Mi után? Avril, mi változott? - pillant rám tehetetlenül.
Tényleg ennyire nem érti? Nem fogja fel, hogy mit tett? Pedig annyira egyértelmű. Egy percig elgondolkozom rajta, hogy felesleges lenne erről beszélnem, hiszen Chad nem érti.
- Az a helyzet, hogy semmi nem változott, és ez itt a baj - nevetek fel keserűen. - Hiába nincs már Eva, nem fog változni semmi. Mert én csak arra vagyok jó neked, hogy néha szórakozz és utána elfelejts. - A fájdalom kitükröződik az arcomon, grimaszba torzul. Szánalmas és naiv vagyok. - Tudod, én sok mindent megtettem érted - halkulok el, szinte már suttogok. - Képes voltam, mert azt hittem, tényleg jelentek neked valamit. Úgy tűnik tévedtem. - Nem vagyok dühös vagy ideges. Nyugodtan közlöm vele, és ez már azt mutatja, hogy tényleg... tényleg vége. - Ne haragudj, de belefáradtam abba, hogy küzdjek kettőnkért, amikor te nem teszed.
Azt hiszem nem bír megszólalni. Gondolkozik. Mégis min? Tudja, hogy igazam van. És ha tényleg csak játszadozott, akkor most szépen elenged.
Az agyam egyik része szeretné, ha tiltakozna. Ha azt mondaná, hogy ő is szeret, és bármennyire is fájdalmas lesz a részéről, megpróbálhatjuk. Ha megcsókolna, megmutatná, nem csak játékszer voltam számára, akivel elütötte az idejét. Mert hiába mondja, hogy csak engem félt... nem hiszem el. Ócska ürügy, amivel el akar menekülni.
- Fontos voltam valaha is? - nyelem le a könnyeimet, vissza tartom őket. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy sírni lásson.
Ránézek, keresem a tekintetét, de a földet nézi. Most kell bevallanod az igazat, Chad. Legalább legyél őszinte. Ne verj át megint, most már úgysem számít.
- Sajnálom - nyögi ki. Ennyit kapok, nem többet.
Nem voltam neki fontos soha.
Mindent értek.
Nappalok és esték váltják egymást. Több nap telik el. Nem megyek haza. Képtelen vagyok. El akarok tűnni mindenki elől. Egyedül vagyok. Délután van, a szobában mégis az összes redőny le van húzva, egy csepp fény sem érkezik be. Nem számít, a sötétség biztonságot nyújt. Egész végig alszok, álom álmot követ, amiktől szabadulni akarok.
Átvert, kihasznált, játszott.
Megfordulok, a fejemre húzom a fehér takarót, szememet lehunyva kényszerítem magamat arra, hogy ismét elmenekülhessek a valódi világból.
Kopognak. Menj el! Nincs szükségem senkire. Hagyj egyedül!
- Avril, bejöhetek? - kérdezi finoman.
Nem nyitom ki a szememet, nem válaszolok, úgy teszek, mintha még mindig aludnék. Bejön, halkan becsukja maga mögött az ajtót. Közelít az ágyhoz, leül a szélére, ujjával kisimítja a hajamat az arcomból.
- Tudom, hogy fent vagy - mondja halkan. - Nézd, nem tudom mi történt tegnap, de már két napja fel sem kelsz.
Nyugodt és kedves a hangja, törődik velem. Sajnálom, amiért bunkó vagyok, nem ezt érdemi, azonban képtelen vagyok megszólalni.
- Nem szóltam Ryan-nek, és apukádnak... - kicsit sóhajt. - Azt mondtad, hogy hétfőig maradsz, akkor haza kell majd menned. Nem kérdezgetlek, esküszöm, hogy miért, és mi történt, de....
- Maya - suttogom. - Kérlek ne!
- Muszáj felkelned - nyaggat. - Segítek mindenben, ígérem.
Lassan nyitom ki a szememet, üresen nézek a barátnőmre. Gyönyörű vonásai lágyak, mosolyog, bár tudom, hogy a látványomtól inkább sírni lenne kedve.
- Fáj.
A torkom száraz, szinte csak nyögöm a szót. Rekedt és elhalt a hangom, mindjárt elsírom magamat.
- Maya - suttogom. - Kérlek ne!
- Muszáj felkelned - nyaggat. - Segítek mindenben, ígérem.
Lassan nyitom ki a szememet, üresen nézek a barátnőmre. Gyönyörű vonásai lágyak, mosolyog, bár tudom, hogy a látványomtól inkább sírni lenne kedve.
- Fáj.
A torkom száraz, szinte csak nyögöm a szót. Rekedt és elhalt a hangom, mindjárt elsírom magamat.
- Tudom - bólint egy kicsit aggódva. - De majd jobb lesz, minden rendbe jön - nyugtatgat. Nem mozdulok, keresztülnézek rajta, a mögötte lévő tükörre esik a pillantásom. Meglátom magamat. Mintha hallott lennék. Rettenetes a látvány, még én is megrettenek tőle.
Felülök, nehezen, de kikászálódom az ágyból, közelebb megyek. A csontjaimat gyengének érzem, úgy érzem, bármelyik percben összeeshetek.
Az ajkam cserepes, a bőröm sápadt és fehér, akár csak egy kísérteté. A hajam kócos, a szemem vörös a sok sírástól, a szemfestékem szétkenődve az egész arcomon.
- Lefürdök - határozom el, kikerülöm Mayát. - Már ha nem gond - teszem hozzá, mire csak hevesen megrázza a fejét.
- Dehogy.
Calgary közepén lakik. A ház alsó része a kávézó, felette bérelte ki a lakását. Nem túl nagy. Két hálószoba, egy nagy fürdő, illetve egyben van a nappali és a konyha. Otthonos és tiszta, mindenhol a kék szín dominál. Annak is inkább a királykékes változata. Szép, és nyugodt. Jól érezném magam, ha csak látogatóba jöttem volna.
Megkeresem a fürdőszobát, bezárkózom. Leveszem a rám izzadt a ruhákat, megszabadulok a zavaró karkötőimtől, amik már a bőrömbe nyomódtak. Beállok a zuhany alá, megengedem a vizet. A kissé forró cseppek először égetnek, azután megszokom. Az arcomra irányítom a sugarat, tenyeremmel megdörzsölöm az arcomat, és kivételesen most a tusfürdőt használva mosom le a rám száradt sminket. A testem minden egyes négyzetcentiméterébe alaposan dörzsölöm bele a vaníliás illatú gélt.
Még sokáig csak állok ott, a víz elmossa a könnyeimet. Utána erőt veszek magamon, és kiszállok, tisztára törlöm a hajamat, majd megszárítom. Egy egyszerű lófarokba fogom a fejem tetején, miután kifésültem. Még egyszer arcot és fogat mosok. Leakasztok egy kék köntöst, felveszem, majd kisétálok a fürdőszobából.
Maya a kanapén ül, kezében két gőzölgő tea. Amikor meglát, megint elmosolyodik, szerintem örül, hogy már nem egy zombira hasonlítok, és újra emberi formát öltöttem.
- Köszönök mindent - suttogom, elveszem tőle a bögrét. Beleiszok. Hm, cseresznyés. Még nem ittam ilyet, de eléggé finom.
- Igazán nincs mit - legyint. - Kerestem neked valami szerelést, amit talán még te is szívesen veszel fel - mutat egy kupac szépen összehajtott ruhára.
- Hálás vagyok - erőltetek magamra én is egy mosolyt, leteszem a teát, és a komódhoz megyek. - Akkor átöltözöm.
- Csak nyugodtan, megvárlak - nyugtat meg, a tévére szegezi a tekintetét, amiben éppen egy délutáni szappanopera sorozat megy.
Visszalépkedek a vendéghálóba, egyszeriben megrémiszt, hogy milyen körülmények uralkodnak. Félhomály, állott levegő, egy pohár állott és poshadt víz az ágyam mellett, aminek lepedője gyűrött.
Behajtom magam mögött az ajtót, gyorsan felveszem a tiszta felsőt. Fehér színe van, az ujja a könyökömig ér, fekete virágos minták díszelegnek rajta. Tökre nem az én stílusom, de már azért is örülhetek, hogy Maya befogadott magához, eszembe sincs panaszkodni. Felhúzom a fekete csőnadrágot is, majd újra a tükörbe nézek, csak hogy kicsit megnyugodjak, emberibb külsőm lett-e a legutóbbi óta.
Határozottan jobb, hogy az arcom tiszta, habár így semmi színem nincs. A ruháknak, a smink hiányának és a tiszta, felfogott hajam miatt rendezettnek lehet mondani. Ami vicces, mert bármennyire is tűnök normálisnak kívülről, belül félig üres vagyok.
Szellőztetek, felhúzom a redőnyöket, leszedem az ágyneműt, kiviszem a vizet, egyszóval rendet teszek magam után, semmi esetre sem hagynám, hogy ezt Maya tegye meg.
- Azt hiszem készen vagyok - ülök le mellé a kanapéra.
Rögtön lehalkítja a sorozatot, bár azt hiszem, nem is nézte igazából, csak valami alapzajnak kellett.
- Akkor jó - húzza fel a lábait, még mindig kissé aggódva fürkész.
Érzem magamon a tekintetét, és biztos vagyok benne, hogy fél percen belül rákérdez a dologra, ezért inkább gyorsan témát terelek.
- Ma nem dolgozol? - ráncolom össze a szemöldökömet, próbálok úgy tenni, mint akit még a válasz is érdekel, azonban az igazság az, hogy bármi másról szívesebben beszélek, mint magamról.
- Vasárnap van - válaszol, de aztán nem bírja ki, és elneveti magát.
- Hoppá - dörzsölöm meg a halántékomat. - Tényleg.
- Nem vagy a toppon - jegyzi meg óvatosan. Látszólagosan ezt a kis botlásomra érti, viszont van hátsó szándéka. Szeretne rátérni az igazi témára is. Hogy tegnap hajnalban miért hívtam fel sírva, hogy vegyen fel a házunk előtt, jöjjön értem, és segítsen, mert nem bírom ki. Hogy miért nem bírtam abba hagyni a bőgést, miért hajtogattam, mennyire fáj. Hogy mi történt.
- Pedig igyekszem - erőltetek magamra egy mosolyt.
Kérlek, csak ne hozd fel a témát, kérlek! Beleroppanok, ha most erről kell beszélnem.
- Nem kell megjátszanod, hogy jól vagy - jelenti ki hirtelen, megváltoztatja a hangsúlyt. Tudja, hogy érzékeny a téma, ezért próbál óvatosan és lassan közeledni, ahelyett, hogy letámadna.
- Maya, tényleg semmi bajom - nézek rá. Hazudós. - Rendbe jövök, oké? Csak felejtsd el, amit láttál, és ne mondj kérlek senkinek semmit!
- Na de Av... - döbben meg, nem hiszem, hogy arra számított, hogy ennyire elzárkózom előle.
- Kérlek - ismétlem meg, szememben a könyörgés csillog.
Habozik, döntésképtelen. Pontosan tudja, hogy nyaggatnia kellene, rávennie, hogy elmondjam a dolgokat, ezzel megkönnyebbülve. Azonban én meg pontosan tudom, hogy nem vagyok erre képes. Annyira megalázó, annyira fáj. Nem. Soha. Erről soha nem fogok beszélni senkinek. Titok marad.
Beveszik, amit mondok, úgy hazudok, mint a vízfolyás. A barátnőm jól van, szerencsére, csak repedés történt. Leesett a bicikliről. Igen, szerintem is eléggé szerencsétlen. Aha, minden oké, szuperül éreztük magunkat ennek ellenére is, már olyan rég láttam. Hogy nem nézek ki jól? Jaj, dehogy, nem történt semmi, csak fáradt vagyok, fel is megyek a szobámba, ha nem bánjátok. Persze, később beszélünk mindenről.
Soha nem hazudtam ilyen sokat.
Fekszek, nem gondolkozok. Csak bámulom a plafonom, az agyamba akaratlanul is emlékek ezrei kavarognak, nem hagynak nyugtot. Pedig az egyetlen vágyam az lenne, hogy élhessem tovább az életem nyugodtan, anélkül, hogy bármi is megzavarna.
George hív. Istenem, mikor érti meg, hogy semmit se akarok tőle? Hagyjon békén, ennyit kérek.
- Igen? - sóhajtok egy hatalmasat, nem bírom leplezni, mennyire nincs kedvem vele beszélgetni.
- Ráérsz ma? - kérdezi vidáman. Legszívesebben most rögtön leraknám a telefont, viszont nem akarok bunkó lenni.
- Nem - vágom rá. - Bocsi.
- Megértettem, hogy csak barátok lehetünk, ha amiatt aggódsz! - Na itt már feleannyira lelkes, mint az elején. - Viszont, ha azok lehetünk, akkor szeretnélek jobban megismerni... - magyarázza, még így telefonon keresztül is érzem, hogy mennyire fél attól, hogy visszautasítom.
Velem pontosan ugyanezt tették... Nem gondoltam volna, hogy egyszer át fogom tudni érzeni George helyzetét.
- De tényleg csak ennyi, oké? - sóhajtok egy hatalmasat, fáradtan a hajamba túrok. - Soha nem lesz több.
- Pontosan tudom - erősíti meg. Hát.. akkor így nem használom ki, tudja, mi a helyzet. - Szóval akkor ráérsz, ugye? - hallom, ahogyan vigyorog.
- Attól függ, mit szeretnél csinálni - húzom egy kicsit az agyát, azért nekem is muszáj elmosolyodnom. Furcsa, hogy előtte nem beszélgettünk, és barátok sem voltunk igazán, viszont nem bánom, ha ezen változtatunk. Maya tudja, hogy mi történt, George előtt színészkedhetek, nem fog faggatózni.
- Hát nem tudom emlékszel-e még arra, hogy hol lakom, de ott a hegy tövében van egy kisebb tó, etethetünk kacsákat, ha szeretnél. - Még neki is nevetnie kell a nevetséges ötleten. Azonban én csak lemondóan megrázom a fejemet, még nem vagyok olyan állapotban, hogy nevetni tudjak.
- Legyen - adom be a dereka, már előre bánom, hogy ebbe belementem. Viszont vagy ez, vagy egész nap a szobámban agyalok, ami egész biztosan nem vezet semmi jóra.
- Oké, akkor ott vagyok érted egy fél óra múlva - zárja rövidre a beszélgetést.
Mielőtt még bármit is tudnék mondani, lerakja. Ezután mivel nem tudok mit csinálni, várok. Nem veszem rá magam, hogy átvegyem Maya ruháit, sőt, miután több órát szenvedtem bennük, meg is kedvelem őket.
Fejemben azon gondolkozok, hogy vajon milyen lesz ez az egész, mennyire lesz gáz a csók után kettesben lenni vele, vagy megpróbálni barátokká válni, miközben eddig leginkább csak ismerősök voltunk. Kattog az agyam megállás nélkül, és éppen ezért elfelejtelek egy aprócska dolgot. Hogy ide jön. Apa beengedi. Aki azt hiszi, hogy ő a pasim.
Sajnos túl későn jövök rá, hogy végzetes hibát vétettem. Mire lesietek a lépcsőn, már tudom: elkéstem.
Apa és George egymással szemben áll, és ameddig az utóbbi ártatlanul közli, hogy értem jött, apa gyilkos szemekkel fürkészi. Azt hiszem az bántja a legjobban, hogy nem osztottam meg vele a dolgot, hogy rájött; nem vagyunk azért olyan viszonyban, hogy ezt megosszam vele. De ez még nem ok arra, hogy ennyire kínos helyzetbe hozzá George-ot, aki szerencsétlen azt sem tudja mi történt. És hol van egyáltalán ilyenkor Ryan?!
- Vigyázz a lányomra - jelenti ki komolyan. Aztán a lépteimre megfordul, és rám néz. A lépcső alján állok, ajkamba harapva rimánkodok. Látja rajtam a kétségbeesést, csak éppen félreérti. Azt hiszi azért vagyok ilyen, mert nem szeretném, hogy elriassza. Ezért színpadiasan megforgatja a szemeit, újra George-ra néz. Kinyújtja felé a kezét: - De egyébként áldásom rátok, legyetek boldogok meg minden - motyogja, látszik, mennyire nem gondolja komolyan.
George összezavarodottan kapkodja a fejét kettőnk között. Csak még mindig a számat rágva bólintok, a tekintetemmel pedig azt üzenem, menjen bele a dologba, majd mindent elmesélek.
Mert lesz mit elmesélnem neki. Ezek után kénytelen leszek beavatni a dolgokba.
Felülök, nehezen, de kikászálódom az ágyból, közelebb megyek. A csontjaimat gyengének érzem, úgy érzem, bármelyik percben összeeshetek.
Az ajkam cserepes, a bőröm sápadt és fehér, akár csak egy kísérteté. A hajam kócos, a szemem vörös a sok sírástól, a szemfestékem szétkenődve az egész arcomon.
- Lefürdök - határozom el, kikerülöm Mayát. - Már ha nem gond - teszem hozzá, mire csak hevesen megrázza a fejét.
- Dehogy.
Calgary közepén lakik. A ház alsó része a kávézó, felette bérelte ki a lakását. Nem túl nagy. Két hálószoba, egy nagy fürdő, illetve egyben van a nappali és a konyha. Otthonos és tiszta, mindenhol a kék szín dominál. Annak is inkább a királykékes változata. Szép, és nyugodt. Jól érezném magam, ha csak látogatóba jöttem volna.
Megkeresem a fürdőszobát, bezárkózom. Leveszem a rám izzadt a ruhákat, megszabadulok a zavaró karkötőimtől, amik már a bőrömbe nyomódtak. Beállok a zuhany alá, megengedem a vizet. A kissé forró cseppek először égetnek, azután megszokom. Az arcomra irányítom a sugarat, tenyeremmel megdörzsölöm az arcomat, és kivételesen most a tusfürdőt használva mosom le a rám száradt sminket. A testem minden egyes négyzetcentiméterébe alaposan dörzsölöm bele a vaníliás illatú gélt.
Még sokáig csak állok ott, a víz elmossa a könnyeimet. Utána erőt veszek magamon, és kiszállok, tisztára törlöm a hajamat, majd megszárítom. Egy egyszerű lófarokba fogom a fejem tetején, miután kifésültem. Még egyszer arcot és fogat mosok. Leakasztok egy kék köntöst, felveszem, majd kisétálok a fürdőszobából.
Maya a kanapén ül, kezében két gőzölgő tea. Amikor meglát, megint elmosolyodik, szerintem örül, hogy már nem egy zombira hasonlítok, és újra emberi formát öltöttem.
- Köszönök mindent - suttogom, elveszem tőle a bögrét. Beleiszok. Hm, cseresznyés. Még nem ittam ilyet, de eléggé finom.
- Igazán nincs mit - legyint. - Kerestem neked valami szerelést, amit talán még te is szívesen veszel fel - mutat egy kupac szépen összehajtott ruhára.
- Hálás vagyok - erőltetek magamra én is egy mosolyt, leteszem a teát, és a komódhoz megyek. - Akkor átöltözöm.
- Csak nyugodtan, megvárlak - nyugtat meg, a tévére szegezi a tekintetét, amiben éppen egy délutáni szappanopera sorozat megy.
Visszalépkedek a vendéghálóba, egyszeriben megrémiszt, hogy milyen körülmények uralkodnak. Félhomály, állott levegő, egy pohár állott és poshadt víz az ágyam mellett, aminek lepedője gyűrött.
Behajtom magam mögött az ajtót, gyorsan felveszem a tiszta felsőt. Fehér színe van, az ujja a könyökömig ér, fekete virágos minták díszelegnek rajta. Tökre nem az én stílusom, de már azért is örülhetek, hogy Maya befogadott magához, eszembe sincs panaszkodni. Felhúzom a fekete csőnadrágot is, majd újra a tükörbe nézek, csak hogy kicsit megnyugodjak, emberibb külsőm lett-e a legutóbbi óta.
Határozottan jobb, hogy az arcom tiszta, habár így semmi színem nincs. A ruháknak, a smink hiányának és a tiszta, felfogott hajam miatt rendezettnek lehet mondani. Ami vicces, mert bármennyire is tűnök normálisnak kívülről, belül félig üres vagyok.
Szellőztetek, felhúzom a redőnyöket, leszedem az ágyneműt, kiviszem a vizet, egyszóval rendet teszek magam után, semmi esetre sem hagynám, hogy ezt Maya tegye meg.
- Azt hiszem készen vagyok - ülök le mellé a kanapéra.
Rögtön lehalkítja a sorozatot, bár azt hiszem, nem is nézte igazából, csak valami alapzajnak kellett.
- Akkor jó - húzza fel a lábait, még mindig kissé aggódva fürkész.
Érzem magamon a tekintetét, és biztos vagyok benne, hogy fél percen belül rákérdez a dologra, ezért inkább gyorsan témát terelek.
- Ma nem dolgozol? - ráncolom össze a szemöldökömet, próbálok úgy tenni, mint akit még a válasz is érdekel, azonban az igazság az, hogy bármi másról szívesebben beszélek, mint magamról.
- Vasárnap van - válaszol, de aztán nem bírja ki, és elneveti magát.
- Hoppá - dörzsölöm meg a halántékomat. - Tényleg.
- Nem vagy a toppon - jegyzi meg óvatosan. Látszólagosan ezt a kis botlásomra érti, viszont van hátsó szándéka. Szeretne rátérni az igazi témára is. Hogy tegnap hajnalban miért hívtam fel sírva, hogy vegyen fel a házunk előtt, jöjjön értem, és segítsen, mert nem bírom ki. Hogy miért nem bírtam abba hagyni a bőgést, miért hajtogattam, mennyire fáj. Hogy mi történt.
- Pedig igyekszem - erőltetek magamra egy mosolyt.
Kérlek, csak ne hozd fel a témát, kérlek! Beleroppanok, ha most erről kell beszélnem.
- Nem kell megjátszanod, hogy jól vagy - jelenti ki hirtelen, megváltoztatja a hangsúlyt. Tudja, hogy érzékeny a téma, ezért próbál óvatosan és lassan közeledni, ahelyett, hogy letámadna.
- Maya, tényleg semmi bajom - nézek rá. Hazudós. - Rendbe jövök, oké? Csak felejtsd el, amit láttál, és ne mondj kérlek senkinek semmit!
- Na de Av... - döbben meg, nem hiszem, hogy arra számított, hogy ennyire elzárkózom előle.
- Kérlek - ismétlem meg, szememben a könyörgés csillog.
Habozik, döntésképtelen. Pontosan tudja, hogy nyaggatnia kellene, rávennie, hogy elmondjam a dolgokat, ezzel megkönnyebbülve. Azonban én meg pontosan tudom, hogy nem vagyok erre képes. Annyira megalázó, annyira fáj. Nem. Soha. Erről soha nem fogok beszélni senkinek. Titok marad.
Beveszik, amit mondok, úgy hazudok, mint a vízfolyás. A barátnőm jól van, szerencsére, csak repedés történt. Leesett a bicikliről. Igen, szerintem is eléggé szerencsétlen. Aha, minden oké, szuperül éreztük magunkat ennek ellenére is, már olyan rég láttam. Hogy nem nézek ki jól? Jaj, dehogy, nem történt semmi, csak fáradt vagyok, fel is megyek a szobámba, ha nem bánjátok. Persze, később beszélünk mindenről.
Soha nem hazudtam ilyen sokat.
Fekszek, nem gondolkozok. Csak bámulom a plafonom, az agyamba akaratlanul is emlékek ezrei kavarognak, nem hagynak nyugtot. Pedig az egyetlen vágyam az lenne, hogy élhessem tovább az életem nyugodtan, anélkül, hogy bármi is megzavarna.
George hív. Istenem, mikor érti meg, hogy semmit se akarok tőle? Hagyjon békén, ennyit kérek.
- Igen? - sóhajtok egy hatalmasat, nem bírom leplezni, mennyire nincs kedvem vele beszélgetni.
- Ráérsz ma? - kérdezi vidáman. Legszívesebben most rögtön leraknám a telefont, viszont nem akarok bunkó lenni.
- Nem - vágom rá. - Bocsi.
- Megértettem, hogy csak barátok lehetünk, ha amiatt aggódsz! - Na itt már feleannyira lelkes, mint az elején. - Viszont, ha azok lehetünk, akkor szeretnélek jobban megismerni... - magyarázza, még így telefonon keresztül is érzem, hogy mennyire fél attól, hogy visszautasítom.
Velem pontosan ugyanezt tették... Nem gondoltam volna, hogy egyszer át fogom tudni érzeni George helyzetét.
- De tényleg csak ennyi, oké? - sóhajtok egy hatalmasat, fáradtan a hajamba túrok. - Soha nem lesz több.
- Pontosan tudom - erősíti meg. Hát.. akkor így nem használom ki, tudja, mi a helyzet. - Szóval akkor ráérsz, ugye? - hallom, ahogyan vigyorog.
- Attól függ, mit szeretnél csinálni - húzom egy kicsit az agyát, azért nekem is muszáj elmosolyodnom. Furcsa, hogy előtte nem beszélgettünk, és barátok sem voltunk igazán, viszont nem bánom, ha ezen változtatunk. Maya tudja, hogy mi történt, George előtt színészkedhetek, nem fog faggatózni.
- Hát nem tudom emlékszel-e még arra, hogy hol lakom, de ott a hegy tövében van egy kisebb tó, etethetünk kacsákat, ha szeretnél. - Még neki is nevetnie kell a nevetséges ötleten. Azonban én csak lemondóan megrázom a fejemet, még nem vagyok olyan állapotban, hogy nevetni tudjak.
- Legyen - adom be a dereka, már előre bánom, hogy ebbe belementem. Viszont vagy ez, vagy egész nap a szobámban agyalok, ami egész biztosan nem vezet semmi jóra.
- Oké, akkor ott vagyok érted egy fél óra múlva - zárja rövidre a beszélgetést.
Mielőtt még bármit is tudnék mondani, lerakja. Ezután mivel nem tudok mit csinálni, várok. Nem veszem rá magam, hogy átvegyem Maya ruháit, sőt, miután több órát szenvedtem bennük, meg is kedvelem őket.
Fejemben azon gondolkozok, hogy vajon milyen lesz ez az egész, mennyire lesz gáz a csók után kettesben lenni vele, vagy megpróbálni barátokká válni, miközben eddig leginkább csak ismerősök voltunk. Kattog az agyam megállás nélkül, és éppen ezért elfelejtelek egy aprócska dolgot. Hogy ide jön. Apa beengedi. Aki azt hiszi, hogy ő a pasim.
Sajnos túl későn jövök rá, hogy végzetes hibát vétettem. Mire lesietek a lépcsőn, már tudom: elkéstem.
Apa és George egymással szemben áll, és ameddig az utóbbi ártatlanul közli, hogy értem jött, apa gyilkos szemekkel fürkészi. Azt hiszem az bántja a legjobban, hogy nem osztottam meg vele a dolgot, hogy rájött; nem vagyunk azért olyan viszonyban, hogy ezt megosszam vele. De ez még nem ok arra, hogy ennyire kínos helyzetbe hozzá George-ot, aki szerencsétlen azt sem tudja mi történt. És hol van egyáltalán ilyenkor Ryan?!
- Vigyázz a lányomra - jelenti ki komolyan. Aztán a lépteimre megfordul, és rám néz. A lépcső alján állok, ajkamba harapva rimánkodok. Látja rajtam a kétségbeesést, csak éppen félreérti. Azt hiszi azért vagyok ilyen, mert nem szeretném, hogy elriassza. Ezért színpadiasan megforgatja a szemeit, újra George-ra néz. Kinyújtja felé a kezét: - De egyébként áldásom rátok, legyetek boldogok meg minden - motyogja, látszik, mennyire nem gondolja komolyan.
George összezavarodottan kapkodja a fejét kettőnk között. Csak még mindig a számat rágva bólintok, a tekintetemmel pedig azt üzenem, menjen bele a dologba, majd mindent elmesélek.
Mert lesz mit elmesélnem neki. Ezek után kénytelen leszek beavatni a dolgokba.
Drága "wonderful" Azy,
VálaszTörlésImádtam. Szuper egy részvolt. Kétlem hogy tudnál alul is teljesíteni ;)
Xx, Márti
Drága!
TörlésIszonyúan boldoggá tesznek a soraid, és ahw, édes vagy, amiért így gondolod! :') <333
Puszi, Azy
Drága Azy!
VálaszTörlésAzy... Tudod, most jönne az a drámai rész, mikor a teljes neveden szólítva kezdenék bele a mondandómba, de azt hiszem, be kell érnem az Azy-val.
Először is, huh! Megértem, hogy a kedvenc részed lett, mert nekem, s bár legszívesebben kiherélném Chadet, és addig verném fejbe baseball ütővel és egyéb kínzásnak vetném alá, sőt még a maffiát is ráküldeném - egyszerre az olaszt, az oroszt, az ukránt és a kínait -, amíg meg nem magyarázná, hogy mikor óhaj végre mindent elmondani Avrilnek. Ajj, Chad, belehaltál volna, ha most az egyszer te is elmondod az érzéseidet? Chad, Chad, Chad! A maffia úton van, tehát bújj el, de úgyis megtalálnak, szóval...
Nem is tudom, hogy mit mondjak, mert egyszerűen Chad vallomásra kényszerítése kitölti minden gondolatomat. Annyira sajnálom Avrilt :( Ha tudnék teleportálni, már rég a kezem közt lenne Kroeger, és szépen elvonszolnám a hajánál fogva Avrilhez, hogy mondja el, amit nem mondott el a motelban. Oké, a maffia és Chad elvonszolása ellentétes lett, de na :P
Kíváncsi vagyok, hogy George mit fog mondani, ha Avril mindent elmond neki. Ajj, ugye tudod, hogy Te vagy az egyetlen író, akinek még nem jöttem rá a gondolatmenetére? :D Komolyan, a legtöbb történetet, amit olvasok, egyből kilogikázom, vagy csak szimplán rájövök, hogy mi lesz a folytatásban, de nálad nem. Főleg, ha Chadről van szó.
Ajánlom, hogy George maradjon a kispadon, vagy játsszon Cupido-t. De semmiképp se csókolja meg Avrilt, vagy rá is utazni fog a maffia ;)
Maya egy igazi barát, róla jelen pillanatban tényleg nem tudok mást mondani :) Mert még mindig meg akarom fojtani Kroegert.
Hát, megint sikerült egy őrült komit összehoznom, de hé! Sosem voltam normális :D Sőt sokszor nem is a koromhoz megfelelően viselkedem, pedig lassan fel kéne nőnöm. Oké, ez öregesen hangzott :D
Kérdésedre a válasz, külsőleg csak a szemem hasonlít rá, mivel szerencsére nekem is kék. Belső tulajdonságai jobban hasonlítanak rám, sőt elképesztően makacs vagyok, ahogy mindenki a családban.
Tudom, hogy fontos a tanulás, de már agyfaszt kapok a sok (100) tételtől, és ma tuti, hogy nem alszom, mert muszáj mindnek maximum pontosnak lenni. Nem megfelelési kényszerből, de sokat dob a százalékon. Bocs, ezt a felesleges rész rólam.
Várom, hogy elteljen egy újabb hét, és megtudjam, hogy mi lesz a továbbiakban. Bár ott tartanák!
És a legfontosabbat a végére tartogattam! Tudom, hogy sok mindenkitől hallod, de imádom, ahogy írsz, és bár én is így tudnék ♥ s nekem nincs példaképem, de ha írásról van szó, akkor, ha kérdeznek téged mondalak.
xX M.
Drága M.!
TörlésHaha, sajnálom, amiért csak ilyen rövidke nevem van, és így nem tudsz drámaian megnevezni. :D
Elhiszem, hogy Te is nagyon ideges vagy, amiért Chad nem mondta el, mit is érez pontosan, én is az vagyok, illetve Avril is. Sajnálom, amiért így alakult, de majd meg lehet érteni az okát, csak azt még egy kicsit későbbre tartogatom. Úgyhogy remélem, hogy addig tudsz várni, és nem fogsz majd akkor sem csalódni...:')
Juj, komolyan?! Ez valami csodálatos, eszméletlen, hihetetlenül aranyos bók volt, nem hiszem, hogy bárki is ilyet mondott volna nekem, fantasztikus! Köszönöm szépen, hidd el, rengeteget jelent, hogy még nem sikerült kilogikázni a történetet! Boldoggá tesz, és próbálok a továbbiakban is olyan dolgokat belerakni, amire esetleg nem számíthattál. :')
Az borzasztó sok tétel, te jó ég, és tudom, hogy amikor már erre válaszolok, akkor szerencsésen túl vagy rajta! Nagyon büszke lehetsz magadra, és én is az vagyok, mert nem semmi, amit csináltál! És ez nem felesleges rész, szeretem olvasni, hogy mi van veled!
Aaaaaahw, most könnyeket csaltál a szemembe, nagyon-nagyon köszönöm, amiért ezt mondod! <3333333
Rengeteg puszi, Azy
Drága Azym!
VálaszTörlésMikor az első kommentemet írtam neked azt hittem annál jobban senki nem fog tudni megsiratni vagy meghatni. Hát most sikerült Neked, újra! Talán az is hozzá tett, hogy miközben olvastam a When your gone-t hallgattam Avril-től, nem tudom. Csak azt tudom, hogy folynak a könnyeim, nincsenek szavak arra, hogy kifejezhessem mit érzek most. Soha nem fogom tudni megérteni, emberek hogy képesek ilyet kihozni belőlem, hiszen nem vagyok egy olyan típus aki nyíltan kimutatja az érzelmeit. Most mégis itt bőgők, és nem tudom, hogy a zene hatása miatt vagy pusztán azért mert átérzem azt a fájdalmat amit Av érez. Megint sikerült olyan emlékeket felelevenítened bennem, amelyeket nagyon mélyen eltemettem magamban. Pár éve elvesztettem azt az embert aki a legfontosabb volt a számomra, egy srác nagyon csúnyán elbánt velem és még nagyon sok minden van, ami szóra sem érdemes mégis olyan erősen előjöttek bennem, hogy csak sírok és nem bírok megszólalni. Szeretem ezt a történetet. Nagyon. És ha eddig nem is tudtam teljesen megérteni mi a lényege, azt hiszem most sikerült. A történetednek köszönhetően megértettem, hogy vannak dolgok amelyek mellett nem mehetünk el csak úgy, nem tehetjük meg, hogy tudomást se veszünk róla, úgy teszünk, mintha meg se történt volna. Számomra Av is ugyan ezt tette. Először, amikor azt hitte fiatal fejjel úgy tud viselkedni, mint egy komoly érett nő és csak úgy, pikk-pakk énekes lehet belőle, aztán amikor azt hitte kihasználhatja George-ot, felhasználhatja a saját hasznára. Csak később jött rá, hogy ezek mellett észre sem vette George mit érez.
Olyan író vagy, akiben rengeteg erő, tehetség és szenvedély él. Őszintén remélem, hogy nem adod fel soha ezt a hobbid, és hogy egy nap már nem csak hobbi lesz. Szeretném egy nap a kezemben tartani a könyved! Mert tudom, hogy ha valakinek a könyvét meg is venném, biztos, hogy a Te könyved lenne az! Sokszor azt kívánom bár én is olyan tehetséges lennék, mint te. Vagy legalább fele annyira! Egyszer szeretnék én is olyan tehetséges és jó író lenni, mint te! :)
Nagyon-nagyon várom a folytatást. Bár George valamiért nincs a szívembe zárva, mégis azért remélem megoldják ezt a dolgot. Chad pedig remélem hamar észbe kap vagy legalább megtudja hogy mennyire szenved Avril. Tudni kell, hogy mit tett vele. Remélem, hogy megbánja majd és a bocsánatáért fog esedezni! :)
Tudom, hogy 1 hét múlva érkezik a rész és addigra már túl leszek az érettségin - ez az egy az ami tartja bennem a lelket a szóbeliért - Az első dolgom lesz, hogy hétvégén felnézek hozzád és köröm rágva várjam a folytatást! :))
Köszönöm, hogy az olvasód lehetek, köszönöm ezt a sok előcsalt könnyet és köszönöm ezt a felejthetetlen élményt! :)♥♥
Drága Aliciám!
TörlésHűha, először is - természetesen - nagyon boldog vagyok, amiért valamilyen érzelmet kivált belőled a blog, és Avril története. Tudom, hogy nagy részt nem az én "sikerem", hanem azé, hogy szereted a zenét, és a szereplőket, akiknek köze van hozzá, de akkor is hihetetlen jól esik, amiért úgymond egy eszköz lehet ahhoz, hogy felelevenedjenek benned az emlékek. Illetve az is rettenetesen meghat, hogy úgy gondolod, tudtál valamit tanulni a történetből... ez valami csodálatos érzés most, köszönöm!
Na, és most jön az a rész, hogy az én könnyeim kezdenek el ömleni, mert csak nézem a monitort, és el sem hiszem, hogy ilyen döbbenetes dolgokat írsz nekem. Te jó ég, köszönöm, köszönöm, köszönöm, esküszöm sírok, és fel sem fogom ezt az egészet! Egy csoda vagy, de komolyan! Mérhetetlen sok erőt adnak a szavaid, és örökké hálás leszek értük! És hidd el, egész biztosan jobb leszel, kivéve ha már most nem vagy az! :') <3333333333333333
Sajnos későn válaszolok, és már valószínűleg túl vagy az érettségin, de így utólag is gratulálok, megcsináltad! :)
Ne viccelj, én köszönöm, amiért olvasol, és megosztod velem a gondolataidat, az érzéseidet. Az egyik kedvenc Olvasóm vagy! <3333333333333333
Töményni puszi, Azy
Mélyen tisztelt, hőn szeretett, neveinkben rímtestvérek, édes-drága Azy-m ♥!
VálaszTörlésRögtön rácuppantam a fejezetre, nem halogattam, ahogy szerettem volna... S még milyen jól tettem, hogy ma elolvastam! Imádtam, az egyszerűsége ellenére is ♥ :3 Chad egy köcsög, fafejű rocker... De valahogy annyira összeillenek Avril-el, hogy képtelen vagyok megszokni őt is a történetben :) Pofátlanul kihasználja, összetöri és csalódást okoz Avril-nek, majd kinyög egy Sajnálom-t... Micsoda alpáriság, ahogy méltán kedvelt Puzsér Róbert kritikusunk mondaná :3 Ezek után fogalmam sincs, hogyan közeledik majd Av-hoz... Maya-nal jobb barátnőt el sem tudnék képzelni a főhősnőnek :D Annyira csupa szív, kedves és segítőkész egy csaj, hihetetlen :3 Kicsit ledöbbentett viszont George. Oké, hogy tisztában van Avril érzéseivel, de szerintem ne erőltessék ezt a barátság dolgot... Ráadásul Av apukája félre is érti a dolgokat és mindjárt összeboronálta őket... Ájáj, így jár az, aki nem mond igazat se a családjának, se a barátainak...
Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További jó éjt, művésznő <33!
Love Ya,
Mace
Drága humoros, mindig édes és frappáns Macy-m!
TörlésAhw, tényleg? Kissé aggódtam miatta, hogy talán túlságosan egyszerű lett, de megnyugtató, hogy ennek ellenére is imádtad! Haha, tudom, hogy ezt most nem viccnek szántad, de akkor is mulatságos, hogy milyen jelzőkkel illeted Chad-et! De egyébként egyetértek, szerintem is összeillenek. :)
Megint csak nagyon-nagyon szeretném megköszönni, amiért olvasol, és folyamatosan komment formájában is támogatsz, ez rengeteget jelent számomra, de komolyan. Most már lassan annyi hálával tartozom, hogy vissza se fogom tudni viszonozni.... :') <3333333333333
Sok puszi, Azy
Drága Azy!
VálaszTörlésHű meg ha. Nem csodálom, hogy szeretted írni ezt a részt! És tudod mit? Én meg imádtam olvasni! :)
Nagyon jó lett, a sírással és negatív hangulatával együtt, és megint egy kicsit jobban megkedveltem a történetet. Az egyik kedvencemmé vált és nem szeretném, ha nyalizásnak vennéd ezeket, de az jutott eszembe, miután végig olvastam, hogy ezt komolyan egy blogger írta? Neked véletlenül nincs papírod arról, hogy író vagy? Mert ha lenne, én azon sem csodálkoznék. :)
Már alig várom a folytatást, legszívesebben egybe elolvasnám az egészet, mert ha ez egy könyv lenne, addig nem tenném le, míg el nem jutottam a legutolsó pontig. :)
Szóval, imádom. /Ah, kell egy szinoníma szótár!/ Egyszerűen fantasztikus, és természetesen jó értelemben gondolok mindent, amit írok, mert egyszerűen képtelen vagyok rosszat írni neked, hiszen nincs mire rosszat írni. A rész csodás, az alapsztori teljesen magával ragadott, a szereplők pedig imádnivalóak, mi kell még? Tessék, itt a tökéletes történet! :)
Mire ideérek elfogynak mindig a szavak,
<3
xx Lu
Drága Lu!
TörlésTényleg imádtad olvasni? Jaj, ennek iszonyatosan örülök, ahogyan annak is rettenetesen, hogy megkedvelted a történetet, és te jó ég, az egyik kedvenceddé vált? Ezt el sem hiszem, valami fantasztikus érzés ilyet olvasni! Nincs papírom róla, de aaahw, ez nagyon édes tőled, köszönöm-köszönöm! <3333
Mindenért hálás vagyok, felsorolni sem tudom, mennyi mindenért. Mindig is azt hittem, hogy ez a történet könnyen kudarcba fulladhat, de az olyan Olvasók, mint Te, ilyenkor nagyon sok erőt adnak, remélem ezt tudod! :') <33333333333
Rengeteg puszi, Azy
Drága Azy!
VálaszTörlésHihetetlen.
Nem gondoltam, hogy Chad hagyja majd Av-et elmenni. Vagyis inkább reménykedtem, hogy most az egyszer Chad képes lesz, és leveszi a maszkot, amit mindig visel, azt sugallva Av-nek, hogy neki is vannak érzései. Hiába szakított Eva-val ha Av-et még csak meg sem próbálja a közelében tartani.
Nagyon sajnálim Avrilt, de a szerelem màr csak ilyen. Néha túl sok energiánkat fektetjük bele. Sokszor a másik fél helyett is mi érzünk. Azt hiszem Avril-vel is ez történt.
Remélem Chad végre elgondolkodik.
De ez a befejezés... Zseniális. Bárcsak láttam volna George arcát, amikor Av apja beszélt hozzá. Jézusom! Av, magyarázkodhatsz most. XD
Nagyon jó rész volt. Már kellett is egy kicsivel komolyabb hangvételű rész. Nagyon tetszett. ^^
Hihetelenül kiváncsian várom a folytatást. C:
Love, Jule B.♥
Drága Jule B.!
TörlésTudom, hogy ez eléggé durva tőle, és nagyon sajnálom én is, amiért Chad ezúttal is csalódást okozott, és megint hagyta elmenni Avrilt. De nagyon remélem, hogy majd amikor az a rész jön, amikor kiderül, hogy mit miért is csinál, akkor már kevésbé fogsz rá neheztelni. Haha, a végét én is imádtam írni, de többet jelent, amiért neked is tetszett! :')
Ismét köszönöm, amiért megtiszteltél a véleményeddel! Imádlak! <33333
Sok puszi, Azy
Hola, Azy!
VálaszTörlésKicsit lájtosabb rész lett, de nekem ez is nagyon tetszett, bár ezzel nem mondok újat ><
Kíváncsi vagyok, hogy lesz e valami, valamikor Avril és George között, mert van egy olyan sejtésem, hogy igen. Totál izgatott vagyok :'D
Az előző résznél már kezdtem azt hinni, hogy Chad megenyhül, és kiönti a szívét, bla bla. Szinte faltam a sorokat az izgalomtól. Szintén nagyon tetszett az egész :3
Ne haragudj, nem tudok mást mondani, minthogy GREAT!
Ölel,
BMG xx
Drága BMG!
TörlésDe azért örülök, amiért leírod, ha tetszett, hidd el, nagyon sokat jelent számomra! Haha, nem szeretnék lelőni egy poént se, azonban rettenetesen remélem, hogy nem fogok csalódást okozni! És nekem ez is elég, rettenetesen köszönöm szépen! :') <3333333
Puszi, Azy
Drágaságos Azym!♥
VálaszTörlésNagyon sajnálom, hogy csak most írok véleményt, de még nem sikerült teljesen rendezni a soraimat. Pedig már vasárnap elolvastam a részt.
Igazából nagyon meglepődtem, hogy Chad ilyen egyszerűen hagyta, hogy az történjen, amit Avril szeretne, azt gondoltam ennél azért egy kicsit erőszakosabb lesz, és talán csökönyös. Bár örülök, hogy ismét volt egy kis Maya Avril rész, de valamivel vidámabb köntösben szívesebben láttam volna. Maya igazán kedves és segítőkész volt, arról nem is beszélve, hogy milyen türelmes, hogy nem kezdett azonnal faggatózásba.
Meglepett, hogy Av nem hajtotta el George-ot, és úgy gondolom a kis incidens után ez talán még inkább befészkelhette volna magát a fejébe. Örülök, hogy nem történt semmi balhé, és hogy George ilyen jól viselte a kis kiképzést. Kíváncsi vagyok milyen szinten fogja majd őt beavatni Avril. Oké ezen kívül még kismillió kérdésem van, és lehet a következő részt olvasva csak még több lesz,
Kíváncsian várom a következő lenyűgöző részt! :)
Puszi Cassy
Drága Cassy!
TörlésÉn pedig nagyon sajnálom, hogy csak most válaszolok rá, bevallom időm lehet lett is volna rá, de energiám már kevésbé. Úgyhogy bocsánat, és remélem azért így is ér valamit, hogy válaszolok rá!:)
Igen, sejtettem, hogy mindenkit ledöbbent, amiért ilyen egyszerűen hagyja elmenni Avrilt, de okkal tette ezt, és remélem, hogy amikor ez ki is derül, akkor megenyhülsz az irányába, és megérted, miért tette. :)
Őszintén bízom benne, hogy nem fogok csalódást okozni, az nagyon fájna, hiszen tényleg rettenetesen sokat jelent, hogy mit gondolsz, hogy hogyan látod a dolgokat! Úgyhogy, ha tetszett, az valami eszméletlen jó érzés, köszönöm, köszönöm, köszönöm!:') <33333333
Puszi, Azy
Drága, cukorfalat és tehetséges Azym!
VálaszTörlésHmm, érdekes... érdekes. Valahogy számítottam rá, hogy ebből nem fog sok jó kisülni, mármint az előző fejezet végén látszott, hogy nem lesz békülés, na de az, hogy csaj egy "sajnálom" hagyta el a száját. Én is sajnálom... pedig reménykedtem benne, hogy valamivel derültebb lesz a hangulat ezen a közös napon, ami végül meg sem történt.
Az, hogy Avril végül a barátnőjénél töltötte a hátralévő időt hihető, a helyében ugyanezt tettem volna. Nem lett volna kedves sem energiám hazamenni, hogy lássák rajtam, mennyire a padlón vagyok, aztán meg megkörnyékezzenek az ostoba "jól vagy?" típusú kérdéseikkel.
Annak viszont nagyon örülök, hogy George beroppant az életébe, ahogy annak is, hogy volt bátorsága elhívni valahova azután,ami kettejük között történt. Kevés ilyen fiú van, legalábbis szerintem :) Egy részem alig várja a "baráti beszélgetésüket" és kíváncsi vagyok vajon azután, hogy Avril kiönti a lelkét, elmondja neki a teljes igazságot, vajon milyen irányba fordul a "kapcsolatuk" :)
Nagyon bájos kis rész lett, alig várom a folytatást! Szeretlek <3333
Millio puszi Xx
Drága, vattacukor szerecsendiom!
TörlésHaha, te jó ég, fogalmam sincs, hogy a "vattacukor" honnan jött, de olyan kis édesen hangzott, remélem nem bánod, ha így szólítalak! :D
Én is sajnálom, amiért így alakult, és hogy Chad ennyire... hát olyan, amilyen. Igen, ennek a résznek most tényleg komorabb a hangulata, és ami azt illeti, még lesz is ilyen, ha nem baj, csak úgy érzem, kell... :')
Ugyanezt gondolom én is, utálom, ha rossz kedvem van, és folyamatosan azzal zargatnak, hogy mondjam el mi a gondom, amikor nem is szeretnék róla beszélni...
A George-dzsal való kapcsolatáról pedig nem igazán szeretnék nyilatkozni, mert még lesz szerepe a történetben, úgyhogy nem lenne jó, ha lelőnék valami poént. :)
Köszönöm, amiért még utólag is itt vagy, és sose hagysz cserben, és is nagyon-nagyon szeretlek! <33333
Rengeteg puszi, Azy
Drága, Egyetlen elképesztően tehetséges, Azym!
VálaszTörlésMegint alig találom a szavakat, egyszerűen ennyi, ilyen mértékben fordulatos részek után nehéz összehozni egy normálisnak mondható megjegyzést. Hihetetlen, ami ebben a történetben zajlik le, részről részre egyre több a fordulat, az elején még sosem gondoltam volna, hogy George-nak ekkora szerepe lesz az eseményekben, hogy az apja kap egy olyan helyzetet, amit félreértelmezhet és, hogy Chad ennyire elutasító lesz a lánnyal szemben. Személy szerint nagyon megkedveltem Avril karakterét, a szívemhez nőtt a vadócsága, hogy mindig mindent úgy akar megoldani, ahogyan nem lehetséges és sosem képes tanulni a hibáiból – ami miatt a végkifejlett csak még értékesebb lesz majd -, azt is becsülöm benne, ami mellett persze sajnálom is, hogy ő képes bevallani még saját maga előtt is, ha valaki fontos a számára, nem titkolózik, kerülgeti a forró kását, hanem egyszerűen megbirkózik vele, belátja a valóságot. Ez Chad-ről bár nem mondható el biztos vagyok abban, hogy végül rá fog döbbeni mennyire értékes is lány Avril – ezt részint már be is vallotta neki, ha nem is egésze nyílt lapokkal – és akár kialakul közöttük valami akár nem valahol mélyen azért mégis képes értékelni a lányt, azonban ellentétben a másikkal nem vallja be, inkább elzárkózik a valóság elől. Ez is megmutatja, hogy a végén fejlődőképes lesz-e vagy sem, de akkor is egy remek karakter, hiszen nem kell mindenkinek ártatlan báránykának lennie ahhoz, hogy az emberek szeressék és megbecsüljék, az élő példa erre Avril, hiszen úgy szeretett bele a srácba, hogy az goromba, bunkó és gátlásos volt vele szemben. Összességében ezt a fejezetet is nagyon élveztem, egyszerűen elképesztő vagy és tudom, hogy nyilván már unalmas lehet, hogy állandóan ezt hajtogatom, de imádom azt, amit csinálsz! <33333 szereltek! <3333
Szorosan ölel,
kriszty96
Drága, fantasztikus, csodálatos és utánozhatatlan krisztym!
TörlésJaj, de édes vagy, te jó ég! Iszonyú jól esik ilyeneket olvasni, és látni, hogy a fordulatok, amiket belerakok nem bénák, és tetszenek Neked... Ez rengeteget jelent számomra, és egyszerűen nem bírom abbahagyni a mosolygást, miközben a soraidat olvasom.
Ami azt illeti én sem gondoltam volna soha, hogy mi lesz ebből a kalamajkából, és az elején George-ot sem szerettem volna belevinni a történetbe, de hát.... így alakult.
Avril hozzám is nagyon hozzám nőtt, mert a makacssága, vadsága ellenére szerintem ő a leginkább őszintébb és szókimondóbb szereplő. Bár egy kicsit nyersen teszi, de nem sokszor hazudik, ami valóban, ahogyan mondod, pont az ellentéte Chad-nek. Ne aggódj, azért ő is még tartogat meglepetéseket! És ahw, nem hiszem el, hogy ezt írod, szent ég! Annyira boldoggá tesz, hogy ezt észrevetted, és tényleg így van, de én magamtól így sose eszméltem volna rá, de igen... Avril mindennek ellenére szereti, még akkor is, ha ő ilyen. Nagyon köszönöm, amiért remek karakternek hívod, Chad nevében is! És köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy soha sem hagysz cserben, imádlak érte! Nagyon szeretlek én is! <33333333333333333
Rengeteg puszi & szoros ölelés, Azy