Drága Olvasóim!
Ehhez most nem tudok, és nem is szeretnék sok mindent fűzni, hiszen az írói utószóban kifejtek mindent a bloggal kapcsolatban, és ott akarom megköszönni is majd Nektek a sok mindent, amit a blog során kaptam. Úgyhogy most így utoljára szeretnék kérni tőletek valamit: kérlek, mindenki, aki végig olvasta a blogot, és eljutott velem a végére, azt nagyon szépen kérem, hogy írjon egy pár szót arról, hogy mit gondol... Rengeteget jelentene. Előre is köszönöm annak, aki ezt megteszi!
Imádlak Titeket, jó olvasást!
Annyi puszi, mint égen a csillag, Azy
_________________________________________________________________
november 1. 19:00
Mély levegőt veszek, és a tükör elé állok. Megigazítom hosszú, szőke hajamat. Az bal oldalamra rakom az egészet, utána hagyom, hogy a mellemre omoljon. Még párat simítok rajta.
A fekete ruhám nem volt olcsó, mégsem bánom, hogy megvettem, hiszen gyönyörű. A lábamon magassarkú, körülbelül öt centiméteres sarka lehet, amiben azért még tudok járni. Bár a lépcsőn ígyis-úgyis nagyon figyelmesnek kell majd lennem.
Kivételesen nem festettem ki magamat erősen. Csupán felül húztam ki a szememet, ezen kívül csak a pilláimat hangsúlyoztam. A szám natúr szintű, ahogyan ezúttal a körmömet is egyszerű feketére lakkoztam.
Halványan mosolyodom el a látványra, ez egészen biztosan tetszeni fog mindenkinek, semmi kivetni valót nem fognak találni benne. Pedig régebben az őrültbe tudtam kergetni őket azzal, hogy a szakadt neccharisnyáktól kezdve a legrövidebb szoknyáig, legsötétebb szemfestékig mindent kipróbáltam. Nos, azt hiszem egy részem még mindig ragaszkodik ahhoz a stílushoz, és egészen biztosan nem temetem el.
Elfordulok a tükörtől, és a falra akasztott órára pillantva rájövök, hogy most már illene lemennem. Még gyorsan elpakolok egy kicsit, hogy rendben legyen a szobám, ami ezúttal teljesen máshogyan néz ki, mint amilyen Ryan-nél volt. Ott az épülethez hasonlóan, minden modern volt, itt ellenben a régebbi, antik bútorok kaptak helyet, ami összhangban áll a régies stílussal. Ez már teljesen az enyém, és büszkén mondhatom, hogy csupán egy kis támogatást kaptam, a nagy részét én vettem meg.
Kezem lecsúszik a kétszárnyú ajtónak rézkilincseiről, ezzel egy időben a korláthoz megyek. Ide, fel az emeletre egy balra kanyarodó, széles lépcső vezet, aminek egyik oldalán lehet csak kapaszkodni, hiszen a másik pontosan a falnál van. Még nem merek elindulni rajta, inkább fentről bámulok le a hatalmas nappaliba, ami alattam van.
Az emberek beszélgetnek, néhányan a hosszú, fehér abrosszal leterített étkezőasztalról esznek, amit természetesen a szakács apa, és a cukrász anya együttesen tömtek tele mindenféle finomsággal. Valakik a falra függesztett képeket nézegetik, megint mások pedig rögtön kiszúrnak a lépcső tetején, és mosolyogva figyelnek.
Visszamosolyogok a szüleimre, akik azóta normális körülmények között jönnek ki egymással, mióta egy másfél hónapra eltűntem, és képtelenek voltak összefogni az érdekemben. Végleg talán soha nem fogják elásni a csata bárdot, ami nem is baj, emiatt már egyáltalán nem haragszom rájuk. Igen, nagyon csúnyán váltak el régen, és megsérültem. Nehéz volt fel feldolgozni, hogy apa másik kontinensre költözött, anya pedig simán elengedte. Annyi az egész, hogy könnyebb volt okolni őket, mint megérteni, miért tették.
Lassan elindulok, a cipőm kopog a kövön, kezem kissé idegesen szorongatja a ruhámat. Remegő mosoly játszik az arcomon, hihetetlenül boldog vagyok.
Amint leérek, az összes szempár rám szegeződik, úgyhogy egy gyors torok köszörülés után nekikezdek. Elmondom a köszöntőt, amit már szinte rongyosra gyakoroltam. Elsősorban meghálálom nekik, hogy itt vannak, és elfogadták a meghívásomat a házavatómon. Aztán rátérek arra, hogy ezzel együtt meg akarnám ragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a zenei támogatást, amit az elmúlt évben kaptam. Hiszen nem csak azt ünnepeljük, hogy átköltöztem az apró apartmanomból ide, hanem azt is, hogy végre - és ezt el sem hiszem - megjelent az első albumom.
Miközben beszélek végig csak vigyorgok, egy percre sem lankad a jókedvem. Tekintetemet a jelen lévők között váltogatom, mindegyikükkel összemosolygok egy kicsit, már ha ez még lehetséges. Amikor befejezem, hirtelen mindenki váltani akar velem pár szót négyszemközt is, de mivel már az elején kiderül, hogy nem vagyok képes harminc felé szakadni, elsőként a szüleim támadnak le.
Mindketten megölelnek, elérzékenyülve néznek végig rajtam. Szerintem ők sem - főleg anya nem - gondolták volna, hogy egyszer tényleg sikerül befutnom a zenével. Így nekem szolgál a legnagyobb örömömre, hogy most láthatom a büszke döbbenetet rajtuk. Soha nem gondoltam volna, hogy anya elfogadja ezt az egész dolgot, annak ellenére, hogy még mindig úgy érzi, Ryant és őt ez szakította el egymástól. Bár, ami azt illeti, anya annyiszor, akárhányszor csak tud átjön meglátogatni Hannából, ilyenkor pedig azért Ryan-nel is találkoznak. Nem tudom, talán egyszer az ő kapcsolatuk is olyan lesz, mint régen.
A gondolataim éppen csak áttérnek Ryanre, és máris feltűnik, mintha olvasna a fejemben. Vigyorogva csatlakozik ahhoz az apró körhöz, amit kialakítottunk. A szemtelenül jó fej stílusában helyet csinál magának, illetve annak a lánynak, aki sikeresen megváltoztatta az életét. Mayának.
Ryan kezével óvatosan húzza közelebb, még a bolond is látja, hogy mindennél jobban szereti és félti. Főleg, hogy az utóbbi hét hónapban Maya a szíve alatt hordozza a közös gyereküket. A hasa már eléggé nagy, így egy bőszabású sárga ruhában jelent meg, édes kis fekete boleróval, ami eltakarja a vállát. Mindketten őrülten boldogok, és valahogyan akaratlanul ragasztják át a másikra ezt a fajta önfeledt mosolygást.
Velük is beszélgetek, szokásosan érdeklődök a kisbabájuk hogyléte felől, és próbálok nem figyelni Ryan csípős beszólásaira, amik arról szólnak, hogy neki nem számít, hogy kislány lesz, akkor sem fognak rózsaszínt ráadni. Természetesen viccel, viszont ezzel csak azt éri el, hogy egyszerre több oldalról érkeznek felé a szúrós pillantások. Habár Maya biztos benne, hogy amint megszületik a kis Abbey Peake, az apja inkább fogja őt a kis hercegnőjének tartani, mintsem motorra ültetni, és bőrdzsekit adni rá.
Még egy ideig öten, együtt beszélgetünk, utána hagyom, hogy anya Maya hasát fogdosva kérdezősködjön az unokahúgáról. Anyát az új jövevény felvillanyozza, él-hal érte. Apa pedig Ryan-nel beszélgessen tovább az autókról. Ez valahogyan mindig, minden esetben beváltnak tűnő téma, csak érteném miért.
Otthagyom őket, megkeresem azokat, akik még rengeteget tettek a karrierem érdekében. Menedzserek, stúdiósok, mindenki, aki egyszer is előresegített. Megdicsérik a házam, utána természetesen feljön a zeném is, amiről már bővebben vagyunk képesek csevegni. Valamennyire munkáról van szó, mégis fesztelenül elvagyunk. Felnevetünk, amikor a kissé lázadóbb hangvételű klipemre térnek rá. Igen, túlzásba estem, de pont ezért sikerült kialakítanom egy masszív rajgonói közönséget magamnak.
Még tovább maradnék velük, de a szemem sarkából kiszúrom a Danielt, aki feleségébe próbál beletuszkolni valami nagyon krémes sütit, miközben szörnyen jól szórakozik vele. Muszáj elvigyorodnom, így rövidre zárva a következő kislemezemről szóló pletykákat, őket is magukra hagyom, egy "további jó szórakozást" kívánsággal.
Ahogy közelítek a szemöldökpiercinges, fülbevalós, agyonvarrott, és mégis igazán meggyőző mosollyal rendelkező dobos felé, nem bírom ki, hogy már messzebbről megjegyzést ne tegyek neki. Amióta visszajöttem, egy percre sem gyengültem el vagy adtam fel, és ehhez neki is köze van. Bár régebben alig váltottunk pár mondatnál többet, ezúttal teljesen megváltozott. Ő volt az, aki amellett, hogy életben tartott, mégis belevitt a rosszba. Már ha mondhatjuk ezt, hiszen így a huszonötödik életévemet betöltve, bármennyire se szeretném, én tartozok felelősséggel mindenért, amit teszek.
Brittany-val, a feleségével már többször is találkoztam, hiszen már azóta együtt vannak, hogy én a kezdetek kezdetén Calgary-ba jöttem. Egymással nevetjük ki Danielt, aki ezúttal magába tömve a francia krémest, tisztára olyan lesz. Persze, hogy direkt csinálja, mindent megtesz, hogy minket szórakoztasson. Az egyetlen gond az, hogy véletlenül én is kapok belőle, a fekete ruhámon egy jókora fehér paca landol. És bár mindenre esküdözik, hogy semmi szándékosság nem volt benne, a szemtelen vigyorgásából nem erre következtetek.
Fejcsóválva indulok meg a földszinti mosdó felé, csak reménykedhetek benne, hogy egy kis vízzel sikerül úgy leszednem magamról, hogy nem hagy nyomot a sötét színű anyagon. Ahogyan távolodok, egyre halkabbak a meghívottak, amikor pedig magamra zárom az ajtót, már teljesen elhal a moraj. Csend van, fülsértő csend.
Mivel hatalmas a ház, több fürdőszobát is elhelyeztek benne, hogy ne kelljen fel-le rohangálni, mindenhol legyen egy. Ez a mosdó fekete csempés, ahogyan a padló és a fürdőszoba szekrény is ilyen színben díszeleg. Szintén régies stílusú az egész, már csak pár gyertya kellene, néhány pókháló meg vér, és kezdene hasonlítana Drakula házához.
Vizet engedek a törülköző szélére, óvatosan szedem le a rá ragadt habot. Hála az égnek nem kenem még jobban bele, mondhatni sikeresen tisztává varázsolom a ruhám alját. A koszossá vált törülközőt a szennyesbe dobom, előveszek egy újat, majd kezet mosok. Hatalmasat sóhajtok, a szemben felakasztott tükör felé fordulok. Kezemmel megtámasztom magam a kagylónál, vállamat előredöntve mustrálom az arcom.
Boldog vagyok, semmi kétség. Nincs okom panaszkodni, hiszen minden álmom valóra vált, sikerült az, amiről soha sem gondoltam. Hálás lehetek, amiért fantasztikus emberek vesznek körül, akik szeretnek. Akiket én is szeretek.
Kinek hazudsz, Avril? Valami hiányzik.
A vendégek már elmentek, rám maradt a takarítás. Nem mintha egy őrült buli lett volna, és napokig kellene szedegetni az üres poharakat és a szememet, de azért van mit rendbe rakni. Gyorsan feltérképezem mennyi munka lesz. Hát, egy óráig biztosan elleszek vele. Hogy ne legyen akkora némaság, bekapcsolom a lejátszási listát, amit külön erre a napra állítottam össze. Legalább száz szám, mind azért, hogy a háttérben menjen. Halkan dúdolva kezdem el leszedni az asztalt, miközben a sok kaját, ami rám maradt nejlonfóliába csomagolva félre teszem. Az biztos, hogy ideig nem leszek éhes.
A szám akkor kezdődik el, amikor éppen a terítőt hajtogatom össze. Eléggé halk, így először fel sem ismerem. Csak akkor döbbenek rá, hogy mi is ez pontosan, mikor a hangom kettészeli a nappalit.
Elég mindösszesen fél percig dermedten állva követni a sorokat, hogy rájöjjek: ezt nem akarom.
Még keressük hozzá a másik hangot. Meghirdettünk egy versenyt, megmutattuk a Let me go-t, aminek a végén valakit kiválasztunk, és vele fogjuk felvenni rendesen.
Bár tényleg csak egyetlen emberrel tudtam elképzelni, nem lehetek ennyire teátrális. Ő nyilván nem fog jelentkezni, és nem fog velem duettezni. És amúgy is... az túl fájdalmas lenne.
Ami most a lejátszási listán van, az egy eléggé kezdetleges feldolgozás, és csak egyedül éneklek benne, mégis kiráz tőle a hideg. Sokat jelent nekem.
Abban a pillanatban, a gondolatáradatomat megszakítva a csengő is megszólal. Egészen biztosan valaki itt hagyott valamit. Továbbra is a leállítva hagyva a zenei listámat, magamhoz veszem a kulcsot, majd a kinyitom a kétszárnyú ajtót. Pusztán behajtom mögöttem, és elindulok a betonúton, ami a kovácsoltvas kapuhoz vezet.
Zsebre vágott kézzel sétálok, eléggé ráérősen, a lehullott faleveleket bámulom. Az idő borús, bár nem esik az eső, szürke felhők borítják el az eget, ezzel nyomasztó hangulatot adva a ködös alkonynak. A méretes fenyőfánál jobbra fordulok, ekkor emelem fel a fejet. Megtorpanok, egy lépést sem teszek.
Állok, és csak bámulom.
Egy városban laktunk, mégis mindent megtettem azért, hogy ne lássam újra. Hallottam róla, mégis eleresztettem a fülem mellett. Ha Ryan és Maya közös otthonába akartam menni, megbizonyosodtam afelől, hogy még a közelébe sincs. Ha Nickelback koncerten voltam, szándékosan csak a zenére koncentráltam. Úgy tettem, mint aki sose ismerte.
Azóta nem beszéltem vele, hogy a kijelentésével összetört bennem valamit, én pedig nem bírtam tovább. Összepakoltam, lementem a városba, megkerestem az autóm, és haza mentem Hannába. Apának azt hazudtam, hogy nem találtam meg, és tippem sincs hol lehet. Amikor pedig a hogylétem miatt kezdett aggódni, elkezdtem. Elkezdtem úgy tenni, mintha minden rendben lenne. És ez kellett ahhoz, hogy elengedjem. Sikerült legalább annyira, hogy boldogan tudjak tovább élni. Még ha teljesen sose bírom kiverni a fejemből.
Lassan közelebb lépkedek, egészen addig, hogy csak egy méter, és a kapu válasszon el minket. Bizonytalanul méregetem.
Szőke haja újból hosszabb lett, bár így sem veri még a vállát. Arcán borosta játszik, tekintete... más. Az egész megjelenése más, de nem tudnám megmondani, hogy miért. Látszólag ugyanolyan maradt. Látszólag.
Hiába akarnék ezer dolgot a fejéhez vágni, mégis néma maradok. Én már annyit, de annyit beszéltem.
- Még mindig keresed a hangot a Let me go-hoz?
Egyszerű a kérdése, nem kíváncsi, nem zavart, nem ideges. Nyugodt.
Fogalmam sincs mit tegyek, a jelenlétére egyáltalán nem készültem fel. Csak némán bólintok, nem akarok beszélni. Úgy érzem, ha megszólalnék, azzal elárulnám magamat. Félek, hogy megremegne a hangom, vagy talán elcsuklana. Nem akarom.
- Beengedsz? - mutat lopva a házra, tekintete fürkészően fúródik az enyémbe.
Pontosan tudom, hogy el kéne küldenem. De azzal pontosan azt bizonyítanám csak be, hogy még jelent valamit. Nem, most úgy fogok viselkedni, ahogy kell. Éretten, hiszen már lezártam a múltat. Beengedem, és meghallgatom, mit akar.
Egy szó nélkül nyitom ki előtte a kaput, szélesre tárom. Kissé bizonytalan léptekkel jön be, talán még ő sem hiszi el, hogy ilyen egyszerű minden. Nem beszélgetünk, pusztán megyünk egymás mellett. Higgadtnak próbálok tűnni, miközben belül a gyomrom összeszorul. Fogalmam sincs miért érzek így, nem kellene.
Elnyomom a furcsa érzéseket, előtte lépek be a behajtott ajtón. Hallom, ahogyan jön utánam, és bezárja. Halk kattanás.
Szembe fordulok vele, óvatosan mustrálom. Kezemet védekezően fonom össze a mellem alatt. Mintha csak ezzel akarnám megóvni magamat előle. Előle, aki olyan sokat jelentett.
- Avril... - kezdene bele, hangja magyarázkodó, úgyhogy tenyeremmel "stopot" mutatva félbeszakítom.
- Elénekeljük a számot, ha megfelel a hangod, meggondolom, hogy veled énekeljem-e majd - jelentem ki halkan, de mégis határozottan.
Túl jól játszom a szerepet.
Megdöbben, nem erre számított. Hát mire? Arra a valakire, aki még mindig végtelenül szereti, igaz? Nem szeretnék újra védtelenné válni vele szemben.
- Rendben - bólint beleegyezően.
- Akkor gyere - fordulok el inkább, nem akarok tovább rá nézni. El kell hinnie, hogy ez az új Avril, hogy nincs több esélye.
De hát nincs is, nem?
Hallom magam mögött a lépteit, ahogyan követ. Keresztül a nappalin, át a folyosón, balra, majd újra egyenesen. Két ajtós üvegajtó. Kinyitom.
A ház egyetlen része, ahol a felső emelet nem ér össze az alsóval, így hatalmas a belső tér. A szoba másik végében kis kör alakú helyiség, hatalmas ablakokkal, amik egészen a plafonig érnek. Közöttük sötétkék függönyök lógnak. Kint már esteledik, mégis látni a szemben húzódó hegy vonulatát. Egy halvány fénycsóva süt be, pontosan rávilágítva a középen álló fekete zongorára.
Lassú léptekkel elindulok el a hangszer felé, majd leülök mögé. Tekintetemet furcsállóan emelem Chad-re, aki még mindig ott áll, mint amikor beléptünk. Engem szugerál. Kitartóan, égetően, hitetlenül.
Mielőtt rákérdezhetnék, közelebb jön, megáll mellettem. Érzem, hogy még mindig rajtam függ a tekintete, mégsem foglalkozom vele.
Megköszörülöm a torkomat, ujjaim lágyan simulnak a billentyűkre. A dallam lassan, mégis átveszi felettem az uralmat, csak rá koncentrálok.
Ryan kezével óvatosan húzza közelebb, még a bolond is látja, hogy mindennél jobban szereti és félti. Főleg, hogy az utóbbi hét hónapban Maya a szíve alatt hordozza a közös gyereküket. A hasa már eléggé nagy, így egy bőszabású sárga ruhában jelent meg, édes kis fekete boleróval, ami eltakarja a vállát. Mindketten őrülten boldogok, és valahogyan akaratlanul ragasztják át a másikra ezt a fajta önfeledt mosolygást.
Velük is beszélgetek, szokásosan érdeklődök a kisbabájuk hogyléte felől, és próbálok nem figyelni Ryan csípős beszólásaira, amik arról szólnak, hogy neki nem számít, hogy kislány lesz, akkor sem fognak rózsaszínt ráadni. Természetesen viccel, viszont ezzel csak azt éri el, hogy egyszerre több oldalról érkeznek felé a szúrós pillantások. Habár Maya biztos benne, hogy amint megszületik a kis Abbey Peake, az apja inkább fogja őt a kis hercegnőjének tartani, mintsem motorra ültetni, és bőrdzsekit adni rá.
Még egy ideig öten, együtt beszélgetünk, utána hagyom, hogy anya Maya hasát fogdosva kérdezősködjön az unokahúgáról. Anyát az új jövevény felvillanyozza, él-hal érte. Apa pedig Ryan-nel beszélgessen tovább az autókról. Ez valahogyan mindig, minden esetben beváltnak tűnő téma, csak érteném miért.
Otthagyom őket, megkeresem azokat, akik még rengeteget tettek a karrierem érdekében. Menedzserek, stúdiósok, mindenki, aki egyszer is előresegített. Megdicsérik a házam, utána természetesen feljön a zeném is, amiről már bővebben vagyunk képesek csevegni. Valamennyire munkáról van szó, mégis fesztelenül elvagyunk. Felnevetünk, amikor a kissé lázadóbb hangvételű klipemre térnek rá. Igen, túlzásba estem, de pont ezért sikerült kialakítanom egy masszív rajgonói közönséget magamnak.
Még tovább maradnék velük, de a szemem sarkából kiszúrom a Danielt, aki feleségébe próbál beletuszkolni valami nagyon krémes sütit, miközben szörnyen jól szórakozik vele. Muszáj elvigyorodnom, így rövidre zárva a következő kislemezemről szóló pletykákat, őket is magukra hagyom, egy "további jó szórakozást" kívánsággal.
Ahogy közelítek a szemöldökpiercinges, fülbevalós, agyonvarrott, és mégis igazán meggyőző mosollyal rendelkező dobos felé, nem bírom ki, hogy már messzebbről megjegyzést ne tegyek neki. Amióta visszajöttem, egy percre sem gyengültem el vagy adtam fel, és ehhez neki is köze van. Bár régebben alig váltottunk pár mondatnál többet, ezúttal teljesen megváltozott. Ő volt az, aki amellett, hogy életben tartott, mégis belevitt a rosszba. Már ha mondhatjuk ezt, hiszen így a huszonötödik életévemet betöltve, bármennyire se szeretném, én tartozok felelősséggel mindenért, amit teszek.
Brittany-val, a feleségével már többször is találkoztam, hiszen már azóta együtt vannak, hogy én a kezdetek kezdetén Calgary-ba jöttem. Egymással nevetjük ki Danielt, aki ezúttal magába tömve a francia krémest, tisztára olyan lesz. Persze, hogy direkt csinálja, mindent megtesz, hogy minket szórakoztasson. Az egyetlen gond az, hogy véletlenül én is kapok belőle, a fekete ruhámon egy jókora fehér paca landol. És bár mindenre esküdözik, hogy semmi szándékosság nem volt benne, a szemtelen vigyorgásából nem erre következtetek.
Fejcsóválva indulok meg a földszinti mosdó felé, csak reménykedhetek benne, hogy egy kis vízzel sikerül úgy leszednem magamról, hogy nem hagy nyomot a sötét színű anyagon. Ahogyan távolodok, egyre halkabbak a meghívottak, amikor pedig magamra zárom az ajtót, már teljesen elhal a moraj. Csend van, fülsértő csend.
Mivel hatalmas a ház, több fürdőszobát is elhelyeztek benne, hogy ne kelljen fel-le rohangálni, mindenhol legyen egy. Ez a mosdó fekete csempés, ahogyan a padló és a fürdőszoba szekrény is ilyen színben díszeleg. Szintén régies stílusú az egész, már csak pár gyertya kellene, néhány pókháló meg vér, és kezdene hasonlítana Drakula házához.
Vizet engedek a törülköző szélére, óvatosan szedem le a rá ragadt habot. Hála az égnek nem kenem még jobban bele, mondhatni sikeresen tisztává varázsolom a ruhám alját. A koszossá vált törülközőt a szennyesbe dobom, előveszek egy újat, majd kezet mosok. Hatalmasat sóhajtok, a szemben felakasztott tükör felé fordulok. Kezemmel megtámasztom magam a kagylónál, vállamat előredöntve mustrálom az arcom.
Boldog vagyok, semmi kétség. Nincs okom panaszkodni, hiszen minden álmom valóra vált, sikerült az, amiről soha sem gondoltam. Hálás lehetek, amiért fantasztikus emberek vesznek körül, akik szeretnek. Akiket én is szeretek.
Kinek hazudsz, Avril? Valami hiányzik.
A vendégek már elmentek, rám maradt a takarítás. Nem mintha egy őrült buli lett volna, és napokig kellene szedegetni az üres poharakat és a szememet, de azért van mit rendbe rakni. Gyorsan feltérképezem mennyi munka lesz. Hát, egy óráig biztosan elleszek vele. Hogy ne legyen akkora némaság, bekapcsolom a lejátszási listát, amit külön erre a napra állítottam össze. Legalább száz szám, mind azért, hogy a háttérben menjen. Halkan dúdolva kezdem el leszedni az asztalt, miközben a sok kaját, ami rám maradt nejlonfóliába csomagolva félre teszem. Az biztos, hogy ideig nem leszek éhes.
A szám akkor kezdődik el, amikor éppen a terítőt hajtogatom össze. Eléggé halk, így először fel sem ismerem. Csak akkor döbbenek rá, hogy mi is ez pontosan, mikor a hangom kettészeli a nappalit.
Elég mindösszesen fél percig dermedten állva követni a sorokat, hogy rájöjjek: ezt nem akarom.
Még keressük hozzá a másik hangot. Meghirdettünk egy versenyt, megmutattuk a Let me go-t, aminek a végén valakit kiválasztunk, és vele fogjuk felvenni rendesen.
Bár tényleg csak egyetlen emberrel tudtam elképzelni, nem lehetek ennyire teátrális. Ő nyilván nem fog jelentkezni, és nem fog velem duettezni. És amúgy is... az túl fájdalmas lenne.
Ami most a lejátszási listán van, az egy eléggé kezdetleges feldolgozás, és csak egyedül éneklek benne, mégis kiráz tőle a hideg. Sokat jelent nekem.
Abban a pillanatban, a gondolatáradatomat megszakítva a csengő is megszólal. Egészen biztosan valaki itt hagyott valamit. Továbbra is a leállítva hagyva a zenei listámat, magamhoz veszem a kulcsot, majd a kinyitom a kétszárnyú ajtót. Pusztán behajtom mögöttem, és elindulok a betonúton, ami a kovácsoltvas kapuhoz vezet.
Zsebre vágott kézzel sétálok, eléggé ráérősen, a lehullott faleveleket bámulom. Az idő borús, bár nem esik az eső, szürke felhők borítják el az eget, ezzel nyomasztó hangulatot adva a ködös alkonynak. A méretes fenyőfánál jobbra fordulok, ekkor emelem fel a fejet. Megtorpanok, egy lépést sem teszek.
Állok, és csak bámulom.
Egy városban laktunk, mégis mindent megtettem azért, hogy ne lássam újra. Hallottam róla, mégis eleresztettem a fülem mellett. Ha Ryan és Maya közös otthonába akartam menni, megbizonyosodtam afelől, hogy még a közelébe sincs. Ha Nickelback koncerten voltam, szándékosan csak a zenére koncentráltam. Úgy tettem, mint aki sose ismerte.
Azóta nem beszéltem vele, hogy a kijelentésével összetört bennem valamit, én pedig nem bírtam tovább. Összepakoltam, lementem a városba, megkerestem az autóm, és haza mentem Hannába. Apának azt hazudtam, hogy nem találtam meg, és tippem sincs hol lehet. Amikor pedig a hogylétem miatt kezdett aggódni, elkezdtem. Elkezdtem úgy tenni, mintha minden rendben lenne. És ez kellett ahhoz, hogy elengedjem. Sikerült legalább annyira, hogy boldogan tudjak tovább élni. Még ha teljesen sose bírom kiverni a fejemből.
Lassan közelebb lépkedek, egészen addig, hogy csak egy méter, és a kapu válasszon el minket. Bizonytalanul méregetem.
Szőke haja újból hosszabb lett, bár így sem veri még a vállát. Arcán borosta játszik, tekintete... más. Az egész megjelenése más, de nem tudnám megmondani, hogy miért. Látszólag ugyanolyan maradt. Látszólag.
Hiába akarnék ezer dolgot a fejéhez vágni, mégis néma maradok. Én már annyit, de annyit beszéltem.
- Még mindig keresed a hangot a Let me go-hoz?
Egyszerű a kérdése, nem kíváncsi, nem zavart, nem ideges. Nyugodt.
Fogalmam sincs mit tegyek, a jelenlétére egyáltalán nem készültem fel. Csak némán bólintok, nem akarok beszélni. Úgy érzem, ha megszólalnék, azzal elárulnám magamat. Félek, hogy megremegne a hangom, vagy talán elcsuklana. Nem akarom.
- Beengedsz? - mutat lopva a házra, tekintete fürkészően fúródik az enyémbe.
Pontosan tudom, hogy el kéne küldenem. De azzal pontosan azt bizonyítanám csak be, hogy még jelent valamit. Nem, most úgy fogok viselkedni, ahogy kell. Éretten, hiszen már lezártam a múltat. Beengedem, és meghallgatom, mit akar.
Egy szó nélkül nyitom ki előtte a kaput, szélesre tárom. Kissé bizonytalan léptekkel jön be, talán még ő sem hiszi el, hogy ilyen egyszerű minden. Nem beszélgetünk, pusztán megyünk egymás mellett. Higgadtnak próbálok tűnni, miközben belül a gyomrom összeszorul. Fogalmam sincs miért érzek így, nem kellene.
Elnyomom a furcsa érzéseket, előtte lépek be a behajtott ajtón. Hallom, ahogyan jön utánam, és bezárja. Halk kattanás.
Szembe fordulok vele, óvatosan mustrálom. Kezemet védekezően fonom össze a mellem alatt. Mintha csak ezzel akarnám megóvni magamat előle. Előle, aki olyan sokat jelentett.
- Avril... - kezdene bele, hangja magyarázkodó, úgyhogy tenyeremmel "stopot" mutatva félbeszakítom.
- Elénekeljük a számot, ha megfelel a hangod, meggondolom, hogy veled énekeljem-e majd - jelentem ki halkan, de mégis határozottan.
Túl jól játszom a szerepet.
Megdöbben, nem erre számított. Hát mire? Arra a valakire, aki még mindig végtelenül szereti, igaz? Nem szeretnék újra védtelenné válni vele szemben.
- Rendben - bólint beleegyezően.
- Akkor gyere - fordulok el inkább, nem akarok tovább rá nézni. El kell hinnie, hogy ez az új Avril, hogy nincs több esélye.
De hát nincs is, nem?
Hallom magam mögött a lépteit, ahogyan követ. Keresztül a nappalin, át a folyosón, balra, majd újra egyenesen. Két ajtós üvegajtó. Kinyitom.
A ház egyetlen része, ahol a felső emelet nem ér össze az alsóval, így hatalmas a belső tér. A szoba másik végében kis kör alakú helyiség, hatalmas ablakokkal, amik egészen a plafonig érnek. Közöttük sötétkék függönyök lógnak. Kint már esteledik, mégis látni a szemben húzódó hegy vonulatát. Egy halvány fénycsóva süt be, pontosan rávilágítva a középen álló fekete zongorára.
Lassú léptekkel elindulok el a hangszer felé, majd leülök mögé. Tekintetemet furcsállóan emelem Chad-re, aki még mindig ott áll, mint amikor beléptünk. Engem szugerál. Kitartóan, égetően, hitetlenül.
Mielőtt rákérdezhetnék, közelebb jön, megáll mellettem. Érzem, hogy még mindig rajtam függ a tekintete, mégsem foglalkozom vele.
Megköszörülöm a torkomat, ujjaim lágyan simulnak a billentyűkre. A dallam lassan, mégis átveszi felettem az uralmat, csak rá koncentrálok.
A szerelem, mely egykor ott volt a levegőben,
Jelentett valamit, de most már nem jelent semmit,
A visszhangok elcsendesedtek,
De én még mindig emlékszem a decemberi fájdalomra,
Nincs már mit mondanom,
Sajnálom, de túl késő.
Megszabadulok ezektől az emlékektől,
El kell engednem, muszáj elengednem őket,
Búcsút intettem nekik,
S mindet lángra lobbantottam,
El kell engednem, muszáj elengednem őket.
Sose gondoltam volna, hogy egy dal, ennyire ki tudja fejezni mit érzek. Sosem gondoltam volna, hogy fájdalmas lesz az összes hang. Olyan, mintha felsebezné a számat, amint kiejtem.
Minden egyes szava Chadnek szól. Túl késő. Nem tudom miért vagy itt, nem tudom mit akarsz, de elkéstél.
Arra tértél vissza, hogy elmentem,
Üres volt minden,
Mint az űr, mely a szívemben maradt,
Mintha sosem lettünk volna együtt,
Sokat jelentettél nekem,
Azt hittem, egymásnak lettünk teremtve.
Nincs már mit mondanom,
Sajnálom, de túl késő.
Az utolsó részeket már együtt éneklem vele. Közben végig, mélyen a szemembe néz, és most kivételesen én is állom. Csak bámulok a jégkék szemekbe, és próbálom kifürkészni, hogy miért jött vissza. És miért csak most.
Aztán olyan történik, amire nem számítok. Átírja. Én teljesen más befejezést írtam neki, arról kell szólnia, hogy késő! Elkésett, nincs más lehetőség! Erre ehelyett valami teljesen mást kreál belőle.
Csak egy dolgot mondhatok,
A szerelemhez sosincs túl késő,
Megszabadultam az emlékektől,
Elengedtem őket, elengedtem,
Két búcsú vezetett el az új élethez.
Ne engedj el, ne engedj el!
Nem játszom tovább. A zongora elnémül, hitetlenül meredek Chad-re. Tudta, pontosan ez volt a célja. Idejött, mert tudta, hogy tovább léptem, és ezt be akarom majd bizonyítani neki. Kihasználja ez egész helyzetet.
Muszáj úgy tennem, mintha meg se rezdülnék erre. Mintha az ő általa írt befejezése a dalnak nem lenne sokkal jobb. Halkan köszörülöm meg a torkomat, miközben lecsukom a fedelét. Kerülöm a pillantását. Igyekszem úgy viselkedni, mintha idegen lenne. Ezt kell tennem.
Mégsem megy.
Lassan sütöm le a szememet, megcsóválom a fejemet.
- Nem teheted ezt velem - suttogom.
Érzem, ahogyan egyre inkább elöntenek az érzelmek, hogy már nem fogom tudni tartani magamat. Hogy a fenébe történhez az, hogy már elengedtem, most mégsem változott semmi? Magam mögött hagytam mindent vele kapcsolatban. Búcsút intettem annak, aki mellette voltam. És mégis egyetlen pillanat alatt úgy érzem, mintha az az egy év el sem telt volna. Ilyen nem lehet...
Az én hibám, sejthettem volna belőle, hogy ez lesz. Nem kellett volna abban bíznom, hogy tudunk úgy viselkedni, mintha semmi se történt volna.
- Avril - kezdene bele, de félbeszakítom.
- Nem engedem, hogy tönkretegyél - rázom a fejem lassan, a könnyek elöntenek. Nem merek ránézni, nem tudom mit reagál a kitörésemre. - Egy éve tartom magamat, miért nem tudtad volna csak rendesen elnékelni, aztán eltűnni?
Felállok, el akarok innen menni. Kezzemel az arcomat takarva kerülöm ki, de útközben megragadja a csuklómat.
- Nem foglak bántani...
- Honnan tudhatnám? - kérdezem keserűen.
Nem vagyok dühös, sem ingerült. Annál inkább kétségbeesett.
- Másmilyen lettem - vág közbe.
- Igen, és mi változtatott meg mégis? - horkantok fel, a csalódottság süt a kérdésemből.
- Az elvesztésed. - Egyszerűen jelenti ki, mintha magától érdetődő lenne. - Egy év nélküled... nem bírok ki többet. Szükségem van rád.
Nem szólok többet, a könnyeimet lenyelve pásztázom a padlót. Fogalmam sincs mit tegyek.
- Mit akarsz pontosan? - pillantok fel végül. - Mit vársz tőlem?
- Azt, hogy próbáljuk meg megint. Nem cseszem el, ígérem.
A tekintetem az övébe fúródik, próbálom kiismerni. Óvatosan és kérlően szemlél engem.
- Adsz még egy esélyt kettőnknek? - suttogja rekedten.
Talán nem minden történet végződik happy enddel. Talán soha nem tartozunk össze, csupán nem voltam képes elfogadni. Talán kettőnkek az a sorsa, hogy minduntalan megkeresítsük egymás életét, és szenvedést okozzunk a másiknak.
Talán.
De én nem fogok úgy élni, hogy nem tudom biztosra.
Sóhajtok, ajkam megremeg. Érzem a meleg kezét az enyémen, ahogy szorít. Ahogyan arra kér, hogy ne menjek el. Mély levegőt veszek, összeszedem minden erőm.
Döntöttem.
- Kérlek ne bánts meg megint - nyögöm ki küszködve. - Könyörgöm - sírom el magam, a könnyek újra végig szánták az arcom. Most én vagyok az, aki reményvesztetten kapaszkodik belé.
Ráeszmél, hogy ez egy igent jelent. Egy nagyon bizonytalan, nagyon kockázatos igent.
- Soha többé, ígérem - húz magához közel, most is alig hiszi el, hogy megbocsájtok. - Soha.
A fejemet a mellkasába fúrom, egészen mélyről tör fel bennem a zokogás. A zokogás, amit már egy éve tartogatok. Megsimogatja a hajamat, a tenyere a hátamon kúszik fel-le. Nyugtatgat, ameddig el nem múlik. Aztán kicsit eltol magától, ujjával letöröl egy könnycseppet.
- Szeretlek - mondja ki. - És nem foglak többet elengedni.
- Szeretlek!
Kimondom hangosan is, de ettől függetlenül tudja, hogy így van. Mert különben nem viseltem volna el minden fájdalmat, amit nekem okozott. Mert különben nem reménykedtem volna szüntelenül, hogy talán egyszer viszonozza az érzéseim. Mert különben most nem állnék itt vele.
Lehet egyáltalán szeretni valakit, akiben ennyi gyűlölet van? Igen. Aki képes lenne megölni egy embert? Igen. Aki lehet, hogy tényleg rossz? Ő nem rossz.
Szeretlek, Chad Kroeger.
VÉGE
Egyetlen Azym!
VálaszTörlésErre egyszerűen nem is találok szavakat. Imádtam, csak azért vagyok szomorú, mert vége lett. Utánozhatatlanul írsz! Mi lesz most velem. Mit fogok olvasni hétvégéken?! xD
Köszönöm szépen ezt a csodát, amivel megajándékoztál minket!
Ölel: Green
Egyetlen Green-em!
TörlésElőször is nagyon szépen köszönöm, hogy írtál ide, ráadásul így gondolod, sokat jelent! Sajnálom én is, hogy vége van... :( Én lehetek hálás, hogy olvastál! <3333
Puszi, Azy
Csodálatos Azy!
VálaszTörlésMegszakadt a szívem ahogyan láttam -, felkerült az Epilógus, ez pedig a történet végét jelenti. Potyognak a könnyeim, nem tudom rendesen összeszedni a szavaimat, mert Chad és Avril bonyolult, ámbár fantasztikus kapcsolatának kapuját bezártad. Leírni nem tudom neked mennyit jelent nekem a történeted. És most mindent, ami bennem kavarog megpróbálom leírni, mert az utószót nem fogom kommentálni, hiszen anélkül is tudod, hogy imádtam a blogodat.
Imádtam az irásodat, ahogyan apránként kialakítottad a karaktereidet, imádtam azokat a szerelmes szálakat, amiket mind fűztél, majd gyönyörűen elvarrtàl. Imádtam az Epilógust, hogy mindent meseszépen a Let Me Go klipphez (és egyaránt a dalhoz) kapcsoltál, mert így kialakulhatott a valósàgos képem erről a sztoridról. Egyszóval, mindent imádtam. Hiszen nem sok egyediség van már mostansàg a bloggerben, te mégis az vagy.
Fogalmam sincs drága Azy, hogy mit írhatnék még neked, de biztosan olvasni fogom az elkövetkezendő történeteidet. Ahogyan azt is megígérhetem, hogy egyszer, egy nap visszatérek, és újból végig olvasom, hogy örökre a szívembe zárhassam.
Potyognak a könnyeim, Bo.
Csodálatos Bo!
TörlésAh, komolyan sírsz? Tudom, hogy ennek normális esetben nem kellene örülnöm, viszont most mégis, mert ha így van, akkor talán sikerült meghatnom Téged. Ez pedig rengeteg jelent, tényleg. Most pedig azt hiszem én fogok sírni, mert olvasom a soraidat, és el sem hiszem, hogy ezeket gondolod....
Köszönöm, hogy itt voltál, köszönöm, hogy írtál nekem, és elmondtad a véleményedet. Köszönöm, hogy ilyen kedves vagy hozzám, amikor nem is csináltam semmit. Köszönök Neked mindent, az, hogy mellettem állsz, és bizalmat szavazol a következő történetemnek is. Meg se bírom rendesen fogalmazni, hogy ez milyen... milyen fantasztikus dolog Tőled. Hálás vagyok mindenért, és tényleg boldog vagyok, amiért olvasál! <33333333333
Az enyémek is, Azy
Drága Azym!
VálaszTörlésEz egyszerűen eszméletlen!♥♥♥
Az elején szentül azt hittem, hogy az esküvőre készül Avril, mert ugye fekete ruhája volt az esküvőn. Vigyorogtam, mint a tejbe tök aztán végül leesett, hogy nincs esküvő. Még azután is végig megvoltam róla győződve, hogy Chad ott van az ünnepségen. És nem volt ott.
Sejtettem, hogy később megjelenik! Tudtam, hogy ő akarja majd elénekelni a dalt. De arra nem számítottam, hogy mindent ennyire alaposan kitervelt.
Azaz kitervelted Te magad. Hiszen ez az egész azért történt így, mert Te így írtad. Hihetetlenül.. nem is kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy összejöttek és hogy most már boldogok lesznek! Csak ezért imádkoztam és csak erre vágytam! Hogy boldogok legyenek, hogy boldogan végződjön.
És tessék megcsináltad!
Hihetetlen, hogy milyen fantasztikus történetet hoztál össze! Igazából csak most esett le a legvégére, hogy mennyire tökéletesen is passzol minden rész a Let meg go dalhoz. Minden egyes monumentuma a dalra épül. És ez elképesztően tökéletes munka! Annyira tökéletesen kidolgoztál mindent! Ügyeltél az összefüggésekre, részletesen leírtál mindent. Én.. tényleg mást nem is tudok erre mondani, csak azt, hogy Tökéletes!
Tökéletes, tökéletes, tökéletes!!♥♥
Komolyan mondom leesett az állam és emelem kalapom előtted, hogy ennyire jól összehoztad az epilógust. Mikor volt az a rész, amikor Avril meghallja, hogy Chad átírta a dalt. Esküszöm majd kiugrott a helyéről a szívem! Bár mindig azt mondtad, hogy úgy írod a részeket ahogy éppen jön, én mégis szentül hiszem hogy az elejétől kezdve elterveztél mindent - ha nem is mindent, de az epilógust biztos! Annyira tökéletesen passzol a dalhoz! Annyira de annyira jó! Nem találok szavakat!
Mondtam, hogy nem tudom mihez fogok kezdeni a történet nélkül. Azt hiszem most már tudom. Ha hiányozni fog, vagy ha csak szeretném feleleveníteni a kedvenc részeimet, feljövök az oldalra és újra és újra elolvasok mindent. Elég lesz csak meghallgatnom a dalt, vagy végignéznem a klippet és minden eszembe fog jutni.
Nem tudom, hogy honnan jött az ötlet, nem tudom mi vezérelt rá, de nagyon-nagyon-nagyon csodálatosan végigcsináltad! Ezért is jegyeztem meg szinte minden hozzászólásomnál, hogy egy csodát adtál Nekünk, hiszen nagyon kevés ember lenne képes ilyen történetet összehozni egyetlen dalról!
Rettenetesen büszke vagyok Rád és büszke vagyok magamra is, hogy akkor este Rád találtam! Nem is tudod elképzelni mennyire boldoggá tettél ezzel a történettel! Imádtam minden egyes pillanatát Avrilnek is és Chadnek is.
A legeslegkedvencebb részem talán az volt, amikor Avril beült Chad kocsijába és legurult vele a lejtőn. Imádtam! Imádtam azt a részt is amikor Chad felvitte magához, miután este rátaláltak. A kórházban, amikor elcsattant az első csók, óriásit visítottam és köröm rágva olvastam minden egyes pillanatát. Esküszöm Neked, talán azt a fejezetet olvastam el újra és újra a legtöbbször!
De nehogy azt hidd, hogy csak ennyire emlékszem! Szinte minden egyes részről tudnék mondani valami olyat, ami mélyen megragadt bennem, ami mélyen a tudatomba, a szívembe égett. Nagyon tetszett az a rész is amikor először találkoztak a stúdióban. Áááhh tényleg nem is sorolom tovább mert mindegyikre csak ugyanazt tudom mondani: IMÁDOM!♥♥
Szóval tényleg nagyon-nagyon tehetséges író vagy! Legszívesebben azt kérném Tőled, hogy írj egy újabb történetet velük, de tudom, hogy az már nem lenne ugyanaz. Nekik csak egy történetük van, és ez az, amit Te megírtál - most ezt nézzük úgy, hogy nem vesszük számításba, hogyan jöttek össze a való életben.
Rettenetesen hálás vagyok még mindig, hogy megírtad és, hogy nem adtad fel! Remélem soha nem fogod feladni, hiszen nincs is miért!
Nem is tudom mit mondhatnék még.
Köszönöm, hogy a részese lehettem, köszönöm hogy szebbé varázsoltad az estéimet, nagyon köszönöm, hogy boldogabbá tetted a mindennapjaimat! Erőt adtál nekem, amikor szükségem volt rá, és ezt soha, de soha nem fogom elfelejteni Neked!♥
TörlésEmlítettem, nem is tudom melyik résznél már, hogy újra elővettem a füzetem a szekrényem mélyéről, amit még 4-5 éve írtam. Eldöntöttem, hogy újraírom. Már küldtem is linket az oldalról - igaz azóta megváltoztattam egy két dolgot rajta - de azért szeretném még egyszer elküldeni neked. http://selfless-nbff.blogspot.hu/ Nagyon köszönöm, hogy feliratkoztál!♥ Még nem tudom mikor sikerül felraknom az első részt. Előbb egy másik oldalamat szeretném lezárni. De ígérem, amint tudom hozom! Ha bármikor szeretnél velem kapcsolatba lépni, ott megtalálsz :)
Most már tényleg zárom soraimat. Mindig olyan hosszúra sikerülnek a hozzászólásaim, pedig igyekszem rövidre fogni...
Újra megsirattál, de ezúttal már mosolyogtam is közben. Boldog vagyok, hogy végül boldog véget ért Avril és Chad története, azt hiszem már nagyon megérdemelték!♥
Boldog vagyok, hogy itt lehettem Veled a legvégsőkig, ha még tovább tartott volna, akkor is itt lettem volna! Remélem nem ez volt az utolsó történet, amit Tőled olvastam.
Rettenetesen büszke vagyok Rád és egy óriási gratulációt érdemelsz nem csak tőlem, hanem mindenkitől, aki ezt a történetet elolvasta!♥
Milliószor ölellek és puszillak!
Soha, de soha nem fogom elfelejteni a történetet, és soha nem foglak elfelejteni Téged sem!♥ Most már mindörökre a szívembe zártalak!
A legjobbakat kívánom Neked és csak így tovább!
Rengeteg puszi,
Alicia, egy büszke olvasód!♥♥ :)) ♥♥
Drága Aliciám!
TörlésIgen, az eleje ebből a szempontból eléggé félreérhetőre sikerült, sajnálom, ha "megvezettelek." A boldog vég, pedig... hát, azt hiszem annyit szenvedtek már, hogy képtelen voltam tovább nyomorgatni őket, szeretem a happy endeket. :')
Jaj, de drága vagy, Istenem! El se hiszed, hogy mekkora mosoly terült szét az arcomon, amikor azt olvastam, hogy szerinted mennyire a dalra épült az egész! Az írói utószóban erre még ki fogok térni amúgy ide, de itt is elmondom, hogy ez volt az a blog, amit eddig a legspontánabb módon írtam. Az epilógusnál is annyit tudtam csak, hogy majd belerakom a dalt, de amikor belemásoltam bizonyos részeket, akkor esett le, hogy tényleg beleillik! Avril házát se úgy kezdem elképzelni, ahogyan a Let Me Go-ban, de aztán amikor átolvastam, gyorsan átírtam, hogy akkor már olyan kinézete legyen. :')
Úristen, most pedig még mindig sírok. Olyan hihetetlen, hogy... hogy ennyit jelentett rajtam kívül másnak is a történetük, hogy ezzel erőt adtam. Jó ég, erre sose mertem gondolni, sose remélhettem ilyesmit. Úgyhogy azt hiszem itt egyedül én tartozom Neked köszönettel. Nem csak azért, mert most sikerült megríkatnod, és elérzékenyítened, hanem azért is, mert amióta olvasol, sokkal több erőm volt írni, sokkal nagyobb lelkesedéssel kezdtem bele egy-egy részbe.
A blogod pedig! Persze, hogy feliratkoztam, ne viccelj! Hiszen eleve nagyon jónak ígérkezik, és amúgy is, ha Te írod, egyértelmű, hogy melletted leszek, és én is támogatlak! Úgyhogy most meg is ragadom az alkalmat, és előre is nagyon sok sikert kívánok hozzá, bár biztos vagyok benne, hogy fantasztikus lesz!
Boldog vagyok, amiért a legvégsőikig itt voltál mellettem, és folyamatosan támogttál. Köszönök neked mindent, el se tudom kezdeni sorolni, mert sose lenne vége. Túl sok minden van, amiért hálával tartozom neked. Imádlak, sose fogom elfelejteni, hogy milyen csodálatos Olvasóm voltál! <333333333333333
Én is a legjobbakat kívánom, bár még biztosan találkozunk a blogodnál! <3
Millió puszi, Azy
Helló! Sajnálom hogy eddig "egy szót" sem fűztem a történeteidhez de nagyon szeretem mindegyiket nem is tudom hogy melyik a kedvencem. A lényeg hogy mesésen írsz és így tovább!
VálaszTörlésPusszi😊
Szia!
TörlésNem baj, nekem az is bőven elég, hogy most megtetted, úgyhogy köszönöm! Ahogyan azt is, hogy így gonoldod! :') <333
Puszi, Azy
Drága Azym!
VálaszTörlésHát elérkeztünk ide is. Eddig, amiket tőled olvastam írásokat, mind imádtam! Régebben már mondtam, de akkor mégegyszer: Te vagy a kedvenc bloggerinám! Egyrészt a történetek miatt, más részt pedig, ahogy az olvasóiddal foglalkozol. Mindig kedvesen válaszolsz a kommentekre. Volt már olyan válaszod is nekem, amin kikönnyeztem, mert tényleg nagyon aranyos tőled! :')
Akkor most a történetről: Szerencsére jóra fordult és még fog is minden. 1 év után, hogy visszatért Chad, elég meglepő, bár várható volt. És örülök, hogy Avril adott neki még egy (utolsó) esélyt. Remélem Chad tényleg betartja majd az ígéretét és boldogak lesznek együtt. :)
Olyan furcsa lesz most, hogy csak egy blogod tudom majd olvasni. De ha tervezel újjat kezdeni, rám számíthatsz! :)
Tudom, hogy már sokszor hallottad/olvastad, de tényleg írhatnál könyvet is akár. Megvan hozzá a tehetséged!
Köszönöm, hogy egy újjab, csodás blogod olvashattam végig! :')
Szeretlek Azy! ♥ :') :)
Drága Adriennem!
TörlésAhw, komolyan?! Te jó ég, azt sem tudom mit mondjak. Te mindig is olyan édes dolgokat írtál nekem, meg olyan hihetetleneket, hogy.... nem tudom, mindjárt elsírom magam megint. Köszönöm! És az, hogy hogyan foglalkozom az Olvasóimmal, az csak rajtatok állt mindig is. Csak próbálom visszaadni azt a sok kedvességet, amit kapok...! <3k
Köszönöm Neked, hogy mindig írtál, sose hagytál cserben. Nem tudom, mit tettem, amivel kiérdemeltelek, de eszméletlen hálás vagyok, komolyan. Csodálatos vagy, már nincsenek szavak arra, hogy mennyire jól esik a túlzásod! Köszönöm, köszönöm! Én köszönöm, hogy végig mellettem álltál, hogy szépeket írtál nekem! Rengeteg jelentett minden egyes sorod! Én is nagyon szeretlek, tényleg hálával tartozom! :') <333333333333333
Rengeteg puszi, Azy
Drága-egyetlen-csodálatos-fenomenális-utánozhatatlan-imádnivaló Azy-m ♥!
VálaszTörlésHát elérkezett a búcsú pillanata. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elérünk ide. Avril és Chad annyi mindenen ment keresztül ebben az elmúlt 25 fejezetben, hogy az szinte varázslat. Egy csoda, amelyet TE alkottál meg, drágám ♥!
Az Epilógust könnyektől homályos tekintettel olvastam végig. Nem tudom, hogy a szomorúságtól vagy az örömtől könnyeztem-e, de mosolyogva értem a bejegyzés végére. Mélyen reménykedtem a Happy end-ben és lám, az lett :) Nagyon de nagyon örülök :D
Kíváncsian várom, mit tartogatsz még nekünk a Túl jó megjátszáson kívül ♥! További jó éjt és pihenésben tartalmas, utolsó nyári hetet kívánok ♥!
Love Ya,
Mace
U.i.: IMÁDLAK, TE LÁNY ♥! NEM IS SEJTED, MENNYIRE <3
Drága, pótolhatatlan, kitartó, kedves és csodálatos Macym!
TörlésHidd el, engem is meglepett, hogy ennyire hamar végeszakadt mindennek, azt gondoltam volna, hogy egy kicsit tovább fog tartani... Ahw, köszönöm, amiért ezt mondod, ez valami felfoghatatlan! Illetve azt is, hogy folyamatosan írtál, és támogattál. El sem tudom mondani, hogy mennyit jelentett, hogy minden fejezet alatt ott díszelgett a neved! Hálás vagyok, drága Macy, kimondhatatlanul hálás! Én még annál is jobban imádlak! :') <333333333
Sok puszi, Azy
Drága Azy! ♥
VálaszTörlésMég mindig keresem a megfelelő szavakat,de azon valahogyan nem elbújnak előlem. Tudod mi miatt? Az Engedj el! jelenlegi hiánya miatt. Tudod, még következik az írói utószó, de lássuk be, az már nem olyan, mintha az olvasnánk Avril hogyan is szeretné megkapni Chad-et. 10 óra telt el azóta, hogy az utolsó sorokat olvastam, ebből a számomra véget nem érő kalandból. Érzem az a nagy fekete lyukat a szívemben, amit már most kiváltott ez a vég, de nem sírok. Nem azért mert nem tehetem, hanem azért, mert ha könnyeket hullajtanék csak még nehezebb lenne elengedni a Let me go-t. Teljesen nem ilyen befejezésre számítottam. Azt hittem, hogy ebben a pillanatban az esküvőn vannak, de nem. Egyáltalán nem ott voltak, de ez a befejezés még jobban tetszik, mint én azt lejátszottam a fejemben. Egyszerűen elvesztek a szavak, melyeket neked szeretnék idézni, mert testben már elbúcsúztam a weblapodtól, de lélekben még nem, és szerintem nem is fogok. Lesznek olyan napok, mikor vissza-vissza térek, és előröl kezdem az egészet, újra átszeretném élni azt mint az elején, újra szeretném látni Avril-t fiatalként, kék hajjal. Ahogyan először találkoznak Chad-el. Mindent szeretnék megint átélni, és meg is fogom tenni. Azy, annyira örülök, hogy olvashattam tőled, méghozzá egy ehhez hasonló csodálatos blogot, egy fantasztikus írótól.
Hiányozni fog minden ami itt volt, mert az egész Te magad voltál! ♥ Valószínű, hogy még beszélgetni fogunk, ezért nem olyan búcsút veszek, mintha örökre tűnnél el - mert remélem nem is -, csak átmeneti 'Viszlát'-ot mondok.
Ezerszer ölel,
Delilah
Drága Delilah!
TörlésHuh, na akkor most összeszedem magam egy kicsit, mert a komment, amit magad után hagytál, egyszerűen szavak nélkül maradtam. Alig tudom elhinni, hogy ilyen gyönyörűeket írsz nekem, hogy valóban űrt hagyott maga utána blog.... Ez rengeteg jelent nekem, mert az elején sose gondoltam volna, hogy valaki képes lesz úgy szeretni ezt a történetet, ahogyan én.
Komolyan én vagyok a legboldogabb, ha valóban sikerült talán egy picit emlékezeteset alkotnom, sose reméltem ennél többet.
Nekem pedig hiányozni fog, hogy írhassam, és hiányozni fogsz Te is! Köszönöm, amiért végig olvastad, hogy most itt vagy, és kis híján könnyeket csalsz ki a szememből. Eszméletlen érzés! Én is nagyon remélem, hogy még beszélgetni fogunk, de ennek ellenére szeretném elmondani, hogy tényleg borzasztóan hálás vagyok! Köszönök mindent! <33333333333
Ezer puszi, Azy
Drága Azym!
VálaszTörlésMost itt fújom az orrom, és törölgetem a szemem... Mindig megríkatsz. <3
Puszil, Cori.
Drága Cordelia!
TörlésÖrülök, ha sikerült megríkatni, és köszönöm, hogy írtál! <33
Puszi, Azy
Drága, egyetlen és utánozhatatlan Azy!
VálaszTörlésNem jutok szóhoz. Egyszerűen nem tudom mit mondhatnék még. Az egész annyira tökéletes! A történetvezetés, a szereplők részletesen kialakított jelleme, az érzések megjelenítése, a leírások, a vége...hihetetlen!
Nagy bátorság kellhetett egy ilyen blog megírásához, hiszen a bloggerinák, olvasók nagy részét ma már csak a One Direction fanfiction-ök érdeklik, de neked sikerült elérned, hogy igenis egy másabb történet is lehet elképesztő izgalmas, és ezerszer érzelemmeltelibb! Valamint lefogadom, hogy rengetegen ismerték-, és szerették meg a Nickelback-et Neked köszönhetően! Hihetetlenül tisztellek Téged mindezekért!
Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy olvashatom a történeteidet, és köszönöm, hogy vannak még olyan különleges, jólelkű, tehetséges emberek, mint amilyen Te vagy!
Milliószor ölel, örök olvasód,
Josephine
Drága, édes és csodálatos Josephine!
TörlésHogy így látod, tényleg rengeteget jelent nekem! Számomra pedig az hihetetlen, hogy valaki így gondolhatja... Váo, amit pedig utána írsz, egészen elképesztő, te jó ég, azt sem tudom mit mondjak. Igen, tényleg a 1D fanfictiönök érdeklik leginkább az olvasókat, de eszméletlenül boldoggá tesz, hogy azért itt is voltak, akik érdeklődést mutattak! Te is ezt tetted, úgyhogy borzalmasan köszönöm! Ahogyan azt is, hogy most írtál. Szóval én tartozom most köszönettel mindenért! Az utolsó mondatod pedig... oh, te jó ég, azt sem tudom mit mondhatnék, ami tükrözi, mennyire meghatódtam. Köszönöm, köszönöm, ezerszer köszönöm, hogy itt vagy! <333333333
Millió puszi & ölelés Azy
Drága Azy!!
VálaszTörlésEz a befejezés egyszerűen annyira jó hogy nem találok rá szavakat. Az írásmódod közvetlen és szókimondó. Nem is kell ennél több.
A blogod béli Avril nagyon szimpatikus nekem, persze Chaddel együtt.
Az új albumból a let me fo volt az egyedüli aminek egyszeri hallás után visszatudtam idézni a dallamát. Pedig akkor még nem olvastam Ezt a blogodat. Annyira tetszzett a dal hogy elkezdtem keresni Avril fanfictionöket és a tiéd volt a legszimptikusabb és még emlékeztem arra hogy az előző 1D blogjaid is mennyire el voltak találva. :) úgyhogy elkezdrem olvasni. Az elején nehezen ment az elvonatkoztatás az "igazi" Avriltől de pár fejezettel később elfogadtam a te Avriledet is. :) Az egész történet ezzel az epilógussal lett egész. Ez a dal még mindig megtud hatni. :)
El sem tudom mondani mennyire köszönöm hogy megosztottad velünk ezt a történetet. Hihetetlen bátorság kellett hozzá, de te megcsináltad. Mégegyszer köszönöm....!
Ui: tervezel még blogot írni :) vagy ez volt az utolsó :(
Drága!
TörlésAzt sem tudom mit mondjak, mert egy köszönöm szó tényleg édes kevés ahhoz, hogy kifejezzem, hogy tényleg mennyire sokat jelent ez most. Sokat számít, hogy megosztottad velem. De komolyan. Örülök annak, hogy a Let me go c. számot is szereted, hogy aztán sikerült elvonatkoztatni az igazi Avriltől, és elfogadtad az általam megalkotottat is, és annak a legjobban, hogy most ezeket leírtad nekem. Én köszönöm, amiért olvastál, én köszönöm, amiért most itt vagy, drága! <333333
Sok puszi, Azy
UI: Ezen kívül is van blogom, és még lesz is! <3
Szia! Kb. a 10. rész után csatlakoztam én is az olvasótáborhoz és azóta is nagyon tetszik :) Remélem még kapunk ilyesmiket (amiben nem az 1D van), mert megfogtál vele. Gratulálok ehhez az egészhez!
VálaszTörlésUi.: az előző kinézet sokkal jobb volt, Kár volt lecserélni, szerelmes lettem belé.
Szoffe
Szia!
TörlésNagyon boldog vagyok, ha tényleg tetszik. Nem tudom, hogy lesz-e még olyan blogom, de majd meglátjuk. És köszönöm, hogy most írtál, illetve olvastál! <3333 :)
Puszi, Azy
UI: Sajnálom....
Drágaságom!
VálaszTörlésMivel is kezdhetném?!
Rettentő szomorúan kezdtem bele az utolsó részbe - avagy Epilógusba - hiszen mégis csak a legutolsó darabkája annak a körnek amit te kiraktál nekünk egy történettel. Falva a soraid mind jobban fájt a szívem, de mikor Chad vallomásához értünk egyszerűenelnevettem magam, mert akkor már tudtam, hogy minden jó lesz. És igen. Csodálatos befejezést adtál nekik. ( Vajon végigkommentelem valaha valamelyik blogod is rendesen? :( )
Öröm volt olvasni és kommentárt irni a történethez!
Puszi, Szeretlek <333
Bells
Drága Bells!
TörlésBevallom, ezekre a kommentekre most én is eléggé nehezen válaszolok, hiszen fogalmam sincs, hogy hogyan köszönhetném meg azt a sok mindent, amit Tőled kaptam. Sokat jelent, hogy egyáltalán itt voltál, és persze az is, hogy most megosztottad velem, hogy milyen érzés volt az epilógus sorait olvasni. Szerintem végig nem kommentelted, őket, de ez egyáltalán nem számít. Az a fontos, hogy az utóbbi nem tudom hány hétben, hónapban mellettem álltál, és folyamatosan bíztattál a szavaiddal. Köszönöm neked, el se hiszed, hogy menyire sokat jelent! Köszönök neked mindent, nem fogom tudni sose viszonozni ezt! Szeretlek! :') <33333333333
Rengeteg puszi, Azy
Kedves Azy!
VálaszTörlésCsodálatos volt! Már az első fejezetnél beleszerettem a történetedbe, mert más volt, mint a többi, amit olvastam. Más volt és teljességgel lehengerlő.
Eseménydúsan indult az egész és én imádtam az elejétől fogva!
Az előző fejezet végén teljesen abba a tudatba ringattam magam, hogy Avril mindezek ellenére is Chad-del marad. Még az Epilógus olvasása közben is reménykedtem, hogy Chad nemsoká előkerül az egyik helyiségből, átöleli Avril derekát és az oldalán köszönti a vendégeket.
Aztán mikor tudatosult bennem, hogy 1 éve, akkor és ott, Chad erdei házában Avril véget vetett a kapcsolatuknak, ami jóformán még el sem kezdődött, elszomorodtam és kétségbeesetten bámultam tovább a képernyőt.
"Nem lehet így vége..."-gondoltam. És nem lett.
Chad felbukkanásától kezdve már tudtam, hogy nem szomorítod el az olvasókat. Hogy Chad és Avril megkapja a megérdemelt happy end-et.
"Hozzányúltál a gitáromhoz?"←Minden ezzel kezdődött Avril és Chad között.
És minden tökéletesen végződött.
Fantasztikus író vagy, csodálatos írásokkal.
Örülök, hogy olvashatok tőled! És örülök, hogy rátaláltam erre a történetre. Valódi érzelmeket váltott ki belőlem egy-egy fejezet olvasása. Imádtam.
Ezer puszi és "köszönöm",
Blue.☺
Kedves Blue!
TörlésTe jó ég, elsírtam magamat, amikor abból idéztél, hogy hogyan is kezdődött ez az egész. Ezzel felelevenítetted bennem, hogy mennyi minden történt azóta, hogy milyen sok mindenen mentek keresztül. El sem hiszem, hogy Te ezeket így megjegyezted, és hogy így gondolkozol róla. Ez annyira, de annyira sokat jelent nekem, te jó ég! Hidd el, én vagyok a legboldogabb, ha sikerült akár csak egyszer is örömet okoznom az írásommal.
Én köszönöm, amiért rátaláltál, amiért olvastál, amiért sikerült érzelmeket kiváltanom belőled! És legutolsó sorban köszönöm, amiért most írtál!, ráadásul ilyen szépeket, meg sem érdemlem őket! Csodálatos vagy, rengeteg hálával tartozom! <333333333333
Ezer puszi, Azy
Wow! Egy nagyon érzelemdús történetet kreáltál és ezért gratula! Nem tudok kiemelni dolgokat, mert az egész tetszett, minden. Ahogy megirtad.
VálaszTörlésNagyon szép befejezést írtál (:
Drága!
TörlésKöszönöm szépen, amiért most írtál, és azt is, hogy ennyire kedveseket! Sokat jelent!:') <333
Puszi, Azy
Drága Azym!
VálaszTörlésAhw, vége?! Ne már. :( Ez a történet, ahh valami eszméletlenül szívszaggató és csodálatos volt. Azt hiszem belül mindneki remélte, hogy boldog vége lesz ennek a mindent felemésztő szerelemnek, és hallod nem tudom mit is mondhatnék erre, mert azáltal hogy olvastam részese lehettem ilyen erős érzelmeknek, szóval köszönöm! Nem tudok normálisan így csak annyit mondhatok, hogy eszméletlen volt, köszönöm még egyszer, hogy megosztottad ezt velem is. :$
Pippa <3
Drága Pippám!
TörlésJaj, nagyon aranyos vagy, amiért megköszönöd ezt a sok mindent, pedig igazából nekem van miért hálásnak lennem. Én köszönöm, amiért olvastál, én köszönöm, amiért megoszthattam veled! És azt is nagyon köszönöm, hogy most leírtad, hogy mit gondolsz, hálás vagyok! <333333
Sok puszi, Azy
Drága utánozhatatlan, Azy!
VálaszTörlésAmikor az előző részt elolvastam, angyon reménykedtem benne, hogy valami csoda folytán megtalálják az egymáshoz vezető utat. Habár tudtam, hogy nem hagynál minket sirdogálni egy esetleges szomorú epilógus miatt. Sirni inkább az öröm miatt sirunk. :)
Hihetetlenül boldoggá tett a befejezés. A végén már lassan sirtam. A koronát pedig az tette fel, hogy végre elénekelték ketten a Let me go-t.
Nem számitottam arra, hogy Chad lesz az, aki végül megtörik és esélyt kér a kapcsolatukra. Viszont nagyon boldoggá tett, hogy képes volt elengedni a múltját és belátni, hogy a boldogságot ős is megérdemli, és ezzel egy másik embert is boldoggá tesz.
Hihetetlenül imádta a történetet. Amig olvastam volt részem nevetésben, sirásban, szomorkodásban, ujjongásban, és minden elképzelhető jóban. Hihetetlenül irsz. Csodás történeteid vannak. Mind egyediek, sokszinűek. Minden egyes újabb történetnél meglepsz minket. Folyton felhozol olyan témákat, amelyekkel az olvasóid is küzködhetnek - nem egyszer ismertem magamra a történeteid olvasásában - és a történeteid egyfajta kiszakadást is jelent a megszokott hétköznapokból. Imádok olvasni. Imádom az izgalmas és érzelmes történeteket, csak az idén nyáron rengeteg regényt elolvastam. A tapasztalatom pedig, minden elfogultság nélkül az, hogy sok bestseller iró könyve annyira lapos, hogy a te történeteidnek még csak a nyomába sem ér. Én tanácsolnám, hogy irj egy könyvet és próbálj szerencsét, hisz átkozottul tehetséges vagy. Egy próbát megér.
Remélem még rengeteg történettel megörvendeztetsz minket a jövőben. :)
Amióta elkezdődött a történet csak nőtt a rajongásom a Nickelback iránt. Nagyon megkedveltem a srácokat is. Chad hangja fantasztikus, imádom hallgatni, sokszor megnyugtat. Szóval ezért is köszönet, és a sok csodálatos percért, amit a történetnek, azaz neked köszönhetek. IMÁDLAK!!! Csak ennyit tudok mondani.
Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy rátaláltam a blogodra alig több, mint egy éve.
Nagyon szeretnélek most úgy isten igazából megölelni :) Hihetetlen vagy!
Köszönöm a csodás történetet!
Hű olvasód, Jule B.
UI: Imádom az új design-t. Egyszerűen csodálatos.
TörlésDrága Jule B.!
TörlésAhw, hidd el, én vagyok a legboldogabb, ha valóban sikerült örömet okoznom ezzel a befejezéssel. Annyira közel állnak már hozzám a szereplők, annyira megszerettem őket, hogy egyszerűen képtelen vagyok őket szenvedni hagyni.
Aztán, amiket írsz.... te jó ég, oké, most tényleg sírok. Sírok, mert egyszerűen sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen kedveseket fog nekem valaki írni. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem a köszönetnyilvánítást, mert bármit is mondok most, az nem lesz elég, megközelítőleg sem.
Annyira túlzol, te jó ég.... Ahj, már homályosan látok a könnyeimtől, mert egyszerűen ezt hozod ki belőlem. A bátorító szavaid, az, hogy mindig mellettem állsz, és mindig kitartóan írsz nekem, ezzel erőt adsz... Ezeket sose fogom elfelejteni, remélem tudod! Túl sok minden van, amiért már hálával tartozom, és ez a komment most még egy olyan dolog, amire nincsenek szavak! Meg sem érdemlem, hogy olvass! Egyszerűen köszönök mindent, köszönöm, hogy végig tt voltál! Én is imádlak, és én vagyok szerencsés, hogy egy ilyen Olvasóm lehetett! <3333333333
Millió puszi, Azy
UI: Ennek nagyon örülök, köszönöm szépen!:') <3
Drága Azy!
VálaszTörlés50 perccel azután, hogy felraktad a részt, már meg is nyitottam. Először meghallgattam a Let me go-t - mintha még nem hallottam volna ezerszer -, csak, hogy húzzam az időt, és később jussak el a történet utolsó sorához. Ugyanakkor a kíváncsiság is hajtott, hogy megtudjam, mi lesz Avril és Chad meséjének vége. Ahogy a klippet néztem, arra gondoltam, mennyire is illik ez a te írásodhoz
Mikor véget ért, kiváncsian fogtam bele az Epilógusba, még a fejemben voltak a klipp képkockái, a dallam, a szöveg... És teljesen visszaadtad a hangulatát.
Először azt hittem, Chad a vendégek közt bukkan fel, de amikor megjelent a kapuban tudtam, hogy nem fognak veszekedni. Avril vagy elengedi, vagy megbocsát neki.
És az énekes résznél jöttem rá, hogy tényleg mennyire passzol a fent említett számhoz. És természetesen meg is sirattam azt a részt...
És ugyan már korábban elolvastam, még nem kommenteltem, hogy egy kicsit összeszedhessem a gondolataimat. Nem igazán sikerült...
Sajnálom, hogy csak a végén kapcsolódtam be, szívesen végigkövettem volna az elejétől.
Bronwyn Brightmore <3
Drága Bronwyn!
TörlésJaj, azt sem tudom mit kezdjek, annyira boldog vagyok... Borzasztóan jól esik, amiért megosztottad most velem, hogy hogyan kötődtél a történethez, a dalhoz, Avrilhez és Chadhez. Olyan hihetetlen érzés ezeket olvasni, de komolyan.
Igen, nagyjából az volt a célom, hogy a dal hangulatát vissza tudjam adni, és wáo, örülök, ha ez szerinted sikerült, sokat jelent! Ahogyan persze az is, hogy most sírtál a részen...
Te jó ég, azt sem tudom mit tudok még mondani. Köszönöm, hogy az elején bizalmat szavaztál a blognak, köszönöm, hogy elolvastad, köszönöm, hogy azóta rendszeresen írtál, és köszönöm, hogy most is leírtad nekem a gondolataidat. Minden köszönök, komolyan! El se tudod képzelni, hogy ez most mennyit jelent nekem! Hálás vagyok! <33333333333
Rengeteg puszi, Azy
Azy!
VálaszTörlésImádtam a blogod minden egyes sorát. Bámulatos amilyen elképesztő jellemet adtál a főszereplőknek és amilyen élethűen megírtad ezt a nagyszerű, szívhez szóló és izgalmas történetet. Tökéletesen fejezted be, minden benne volt ami kellett és olyan megható volt. Nagyon megszerettem Avril-t és Chad-et és hiányozni fognak. Utálom, hogy egyszer minden blogodnak vége, ahogy ennek is. Bár tudom semmi nem tarthat örökké...sajnos. De kérlek ne hagyd abba az írást! Kíváncsian és türelmetlenül várom a következőt. : )
Egy Azyer, Bianka ;)
Drága Bianka!
TörlésAhj, fel sem tudom fogni, hogy hogyan lehetsz ilyen aranyos, köszönöm, köszönöm, köszönöm. Hihetetlen dolog, ha tényleg így gondoldod, és hogy ilyen szépeket írsz nekem, miközben úgy érzem, meg sem érdemlem. Én is nagyon sajnálom, hogy most vége van, de teljesen egyetértek veled: semmi sem tart örökké. Köszönöm, hogy írtál nekem, tényleg rengeteget jelent, amiért itt vagy! <333333333
Sok puszi, Azy
Drága, drága Azy!
VálaszTörlésAzóta rágódok azon, mit is írhatnék ide, amióta felkerült és elolvastam.
A kezdetek kezdetén még nem vonzott annyira ez, mint a Túl jó megjátszás, valamiért azt választottam, aztán egy szép napon furdalni kezdett a kíváncsiság és a bűntudat. Emlékszem, egy szombat reggel döntöttem úgy, hogy nekiállok, bajom nem lehet belőle, a vizsgáimra pedig képtelen voltam még egy napot tanulni. Aztán azt vettem észre, hogy az egész hajnalt és reggelt átolvastam, egy huzamra tizenakárhány fejezetet. Alig akartam elhinni, hogy vége, nem akartam, hogy ne legyen folytatása. Tudni akartam, mi lesz Av és Chad sorsa, mi lesz a sok kínos pillanatból, az összetört kocsiból, elcsattant csókokból és a könnyekből.
Az epilógus olvasása közben, a külvilágot kizárva, jó néhány Nickelback számot hallgatva ültem a szoba közepén és csak ámultam. Hova tűnt az akaratos Avril, a határozottan elutasító Chad!? Megváltoztak- lehet ilyet mondani majdnem fiktív személyekre??
Lenyűgöző ez a történet, nem is igazán tudom, hogyan fogom kibírni nélküle. Hiányozni fog, rettenetesen, de lezártad. Nem tudom, kell-e tovább gondolni a dolgokat, vagy egyáltalán lehet-e. Úgy tökéletes, ahogy van, és ha tehetném, milliószor újra meg újra elolvasnám, hátha elekrülte valami a figyelmem, mert egy pillanatát sem akarom figyelmen kívül hagyni.
Kétség sem fér ahhoz, hogy tehetséges vagy, nem is kicsit. Nagyo remélem, hogy nem hagyod itt abba az írást, mindenesetre ha folytatod, én biztosan nyomon fogom követni az irományodat!
xx Lu
U.i: Ne haragudj, hogy ilyrn semmilyen és kusza, szavakat még nem igazán találok, valószínűleg már nem is fogok. Csodálatos lett az Epilógus és az űj kinézet is. :))
Drága Lu!
TörlésAhw, te jó ég! Akkor rögtön kezdeném is azzal, hog KÖSZÖNÖM! Köszönöm, amiért a Túl jó megjátszás mellett ebbe is belekezdtél, és bizalmat szavaztál neki, ez valami hihetlen sokat jelent, komolyan! Az elején eléggé tartottam tőle, hogy ezt senki se fogja majd olvasni, hiszen nem 1D fanfiction, éppen ezért jelent olyan sokat, hogy tévedtem. Szóval köszönöm!
Jaj, annyira dicsérsz, hogy erre már lassan nem is tudok mit reagálni. Hihetetlen dolgokat írsz, amik borzasztó túlzások, de természetesen iszonyú hálás vagyok miattuk! Ahogyan azért is, hogy végig olvastad, hogy most itt vagy, és megrikatsz a soraiddal! Köszönök mindent, soha nem fogom tudni viszonozni azt a sok mindent, amit Tőled kaptam! Boldog lehetek, amiért egy ilyen csodálatos ember olvasott! <333333333333
Rengeteg puszi, Azy
UI: Tökéletes komment volt, ne aggódj miatta, már annak is örülök, hogy egyáltalán írtál! Köszönöm szépen!:'))
Drága Azym!
VálaszTörlésHát nem is igazán tudom mit mondhatnék még, amit eddig nem mondtam el. Fantasztikus befejezés egy csodálatos, szívhez szóló és elképesztő történetnek. Pontosan ilyenre számítottam. Chad besétál és azt mondja, hogy Szereti Avril-t és adjon még egy esélyt neki. Avril helyesen cselekedet, hogy engedett a szívének, mert így megtudhatja milyen azzal lenni, akit igazán szeret. Szomorú vagyok, hogy vége lett, mert mind Avril mind Chad és a többi szereplőt megszerettem, annak ellenére hogy sem Avril sem Nickelback rajongó nem vagyok! Viszont ennek a történetnek hatalmas rajongója lettem és csak reménykedni tudok, hogy elkezdesz egy újabb egyedi történetet! Mert abban biztos vagyok, hogy neked sosem szabad abbahagynod az írást! Túl jó vagy ahhoz, hogy megfoszd a világot a tehetségedtől! Szóval csak így tovább! Nagyon fog hiányozni a történet!
xxAlexis
Drága Jordim!
TörlésAkaratlanul elmosolyodtam, amikor azt olvastam, hogy pont erre számítottál, mert akkor ezek szerint nem okoztam csalódást. Én is nagyon szomomrú vagyok, amiért már nincsen több, de sokkal többet jelent, hogy rajtam kívül, még Te is így érzed! Ez valami fantasztikus! És nem is vagy a rajongójuk? Oh, te jó ég, akkor duplán hálás vagyok, el sem hiszem! Húha, azt sem tudom mit mondjak... .Köszönök mindent, amit már régóta értem teszel, azt hiszem, nem lehetek elég hálás! Csodálatos vagy! <3333333
Puszi, Azy
Édes, drága, kedvesen durva és pótolhatatlan Azym!
VálaszTörlésFogalmam sincs, mit mondhatnék még, amit az előttem szólóak nem hangoztattak elégszer. Fogalmam sincs, mit írjak, hogy ez kitűnjön a tömegből és emlékezetes legyen. Fogalmam sincs, mivel hálálhatnám meg, hogy megírtad mindezt, hogy olvashattam mindezt, hogy a részese lehettem mindennek. Azért mégis megpróbálom...
Először is, még mielőtt elfelejteném: csodálatos az új kinézet és ne változtasd meg, amíg neked tetszik, mert ez a tied és mások csak mellékesek. Nem kell mindenkinek kényszeresen megfelelned, mert akik szeretnek, azok elfogadják a döntéseidet és minden mást is. Pont úgy, ahogy Avril is elfogadott egy olyan embert, akiben annyi a gyűlölet, mint Chad-ben, aki képes lett volna megölni egy embert. Igazából - ezt más említettem - én nem számítottam semmire, mert annyira beleéltem magam minden részbe, hogy képtelen lettem másra koncentrálni az adott pillanaton kívül. Nem meredtem el a jövőn, mert féltem, hogy nem az lesz, amire számítok. Így viszont... ha akartam volna, sem találtam volna ki ennél jobb lezárást. A rész elején komolyan elhitetted velem, hogy a címhez hűen, Avril elengedte Chad-et, s mindez fordítva is igaz lett. Örülök, hogy végül egymásra találtak, hogy megkapták a maguk második esélyét a boldogságra. Nagyon összeillenek, tökéletes volt az egész. Az, hogy figyeltél az apróságokra, leírtad mi lett a többi szereplővel. Meg kell jegyeznem, hogy - ahogy megbeszéltük a mozi előtt ülve - MINDENHOVA KELL EGY GYEREK! Jaj, annyira örültem Ryan-éknek *-*
Büszke lehetsz erre a blogra is, nagyon tehetséges vagy és ez meglátszik az írásodon. Szeretlek <333
Millio puszi Xx
Drága, pótolhatatlan, édes, csodálatos, egyetlen szerecsendiom!
TörlésHű, most eléggé nehezen tudok belekezdeni ebbe a válaszba, mert egyszerre annyi minden kavarog a fejemben. Úgyhogy inkább úgy döntök, hogy megjegyzésed első részére inkább a végén válaszolok, és most a történetről leírt véleményedre koncentrálok.
Számomra igazából nagyon fontos része volt az, hogy Avril ismét megbocsájtott, adott még egy esélyt, és képes így is szeretni valakit. Gondolkoztam azon, hogy aztán Chad megváltozik és jó lesz, de ez túl abszurd, és amúgy is... pont ezért szeretem annyira. Úgyhogy nagyon örülök, hogy ez számodra is elfogadható vég volt.:')
A kinézettel kapcsolatban pedig nagyon boldoggá tesz, hogy elnyerte a tetszésedet, sokat jelent, komolyan, főleg, hogy kissé bizonytalan voltam vele kapcsolatban! <3
Aztán jön a kissé érzékenyebb része: KÖSZÖNÖM. Mindegyik komment más és más, úgyhogy tökéletesen kitűnsz ezzel, és nem pont ugyanazokat írod le, mint mások, úgyhogy egy pillanatig se gondold, hogy nem emlékezetes. Köszönük neked mindent, nem lehetek elég hálás, hogy pont Te olvasol, akire annyira felnézek! Köszönöm, hogy mindig támogattál, és sose hagytál cserben, ezt sose fogom elfelejteni neked! Eszméletlenül szeretlek! <333333333333
Millió puszi & ölelés, Azy
UI: Igen, a gyerek az kihagyhatatlan!:D
Kedves Azy!
VálaszTörlésNe haragudj, hogy csak most írok. De jobb később, mint soha :)
Először: az eddigi történeteiddel már teljesen meggyőztél, hogy bárkiről fog szólni a történet, én azt olvasni fogom. Így is volt, lesz. Fogalmam sem volt, hogy mit fogsz kihozni ebből a történetből, de tökéletesre sikerült. Nagyon jó volt, hogy minden egyes fejezetben történt valamilyen kisebb - nagyobb horderejű dolog, amelyek mindig alakítottak a történeten. Minden egyes szereplő nagyon kidolgozott és erős jellem mindegyik történetedben. Azt hiszem, hogy ez fog meg bennük a legjobban, meg persze a kedvességed, ahogy a rajongóiddal bánsz - szerintem nevezhetem magunkat rajongónak :) Jó volt, hogy nem csak az Avril és Chad kapcsolata körül alakult a történet, hanem pl. Avril zenei karrierje, szülei kapcsolata is sokat fejlődött az idők során. Az epilógus elején teljesen átéreztem Avril fájdalmát és a lelkében tátongó lyukat, nagyon féltem, hogy ez örökké így fog maradni, a Let me go dalszövege alapján is nagyon úgy tűnt, de bíztam benne, hogy ismét és végleg egymásra találnak majd - így is lett.
Sosem felejtem el azokat a szombat esti izgalmakat, amikor már alig vártam, hogy fent legyen a fejezet és olvashassam tovább :)
Nagyon köszönöm, hogy olvashatom az írásaidat. Minden egyes történetednél leírom, tudom, de muszáj megjegyeznem, hogy mindig olvasni foglak! :)
Hihetetlenül tehetséges vagy!
Sok puszi, Devie
Drága Devie!
TörlésJaj, eszedbe se jusson ilyesmiért bocsánatot kérni, hiszen teljesen igazad van: jobb későb, mint soha. És már eleve azt értékelem, hogy egyáltalán elolvastál, úgyhogy ez a komment már csak a hab a tortnán. Rettenetesen örülök, hogy így utólag is szántál pár percet arra, hogy leírd nekem a gondolataid, mert nagyon sokat jelent!
Azok, amiket írsz... te jó ég, nem találok szavakat. Egyszerűen borzasztó jó érzés ilyesmiket olvasni, tudni, hogy Te így látod a dolgokat, ilyen nagyszerűen... Hidd el, tényleg én vagyok a legboldogabb, ha bármikor is sikerült örömet szereznem ezzel a bloggal. Haha, én inkább a barátaimnak tartom őket, mintsem a rajongóimnak, de a lényeg az, hogy én csak próbálom visszaadni azt a sok jót, amit Tőletek kapok, úgyhogy ha kedvesnek tűnök, az csak azért van, mert Ti azok vagytok velem!
Köszönöm, amiért ennyi ideig kitartottál mellettem, fogalmam sincs, mivel érdemeltelek ki, de egy két lábon járó csoda vagy! Hálával tartozom mindenért, rengeteg erőt adtál a szavaiddal! <333333333333
Sok-sok puszi, Azy
Ez. Egyszerűen. Csodálatos! Meg sem tudok szólalni. Imádom Avrilt, és végre egy blog, ami nem az 1D-t dicsőíti, hanem Róla szól. Nagyon tehetséges vagy. Semmiképp se add fel az írást!
VálaszTörlésEzt a kommentet amellett, hogy kifejezzem a véleményemet, azért is írtam, hogy az író-olvasó kampányt fellendítsem.
Ha érdekel, látogass el ide: http://voltam-leszek.blogspot.hu/2014/09/irok-es-olvasok-kampany.html?showComment=1412955312960#c8690162685373686408
Az én blogom pedig: http:// what-the-people-can.blogspot.hu
Drága!
TörlésJaj, nagyon-nagyon örülök, amiért így látod, és sikerült Avril-el, egy olyan blogot létrehoznom, ami neked is tetszik. Köszönöm, amiért így gondolod, el sem tudom mondani, mennyire jól esik!:') <3333
És azt is köszönöm, hogy felhívtad a figyelmet az író-olvasó kampányra, ígérem, majd be fogok valamikor nézni!:)
Rengeteg puszi, Azy
Kedves Azy!
VálaszTörlésNem tudom, fogod-e olvasni a kommentemet, de mindenképp meg akartam írni. A történet már rég befejeződött, amikor én rátaláltam a blogra, amit kicsit sajnálok, de így legalább nem kellett várnom az új részekre. (Nem is tudom, hogy bírtam volna ki!) Avrilt kiskorom óta imádom, a Nickelback pedig évek óta a kedvenceim között van, így nem is volt kérdés, elkezdjem-e a történet olvasását. És nem bántam meg! Az egyik legjobb, amit valaha olvastam, nem bírtam abbahagyni, csak olvastam tovább és tovább, és imádtam minden egyes sorát! Nem mindig lepődtem meg a fordulatkonál, de ez is csak azért volt, mert mindennek úgy kellett történnie, ahogy megírtad. Imádom, ahogy fogalmazol, imádok mindent ezzel a bloggal kapcsolatban (hogy ez milyen nyálas lett, Jézusom!:D) és már csak annyit, hogy köszönöm, hogy olvashattam!<3
Puszi, L.
Drága L.!
TörlésIgaz, hogy kicsit késve, de igen, elolvastam. Minden kommentre, mindig is válaszolni fogok, ez nem is kérdés.:)
Annyira borzalmasan örülök, amiért írtál! Haha, igen, az az egyik előnye, ha valaki befejezett blogot olvas el, hogy egyáltalán nem kell várnia a következő részre. És te jó ég, akkor nagyon örülök, hogy ezzel a bloggal sikerült néhány boldog percet okoznom. Nem bántad meg?! Azt sem tudom, mit mondhatnék erre a sok bókra és kedvességre. Hidd el, én vagyok a leghálásabb bloggerina, amiért végig olvastad, nem kell semmit se megköszönnöd! <333333333333
Millió puszi, Azy
Imádom imádom imádom :) barátnőm találta nekem ezt a nagyszerű blogot és nem csalódtam benne. Kár hogy vege van nagyon bele éltem magam. Igaz hogy nem reg talaltam rá de igy legalabb egybe el tudtam olvasgatni es nem kellett rá napokat varni mert nem birtam volna ki.. annyira izgalmas volt valamelyiken el is sirtam magam mert gyonyoru volt nem bánnam irnal meg par Avriles blogot :)
VálaszTörlés