Íme itt is lenne a második fejezet, amihez csatoltam egy dalt, remélem azért néhányan meghallgatjátok. Szerepe lesz a részben, de szeretném, ha tudnátok, hogy amit majd róla írok, teljesen igaz, a való életben is.
Meg akarom köszönni, amiért már a kezdésénél támogattok, leírjátok a véleményeteket, szavakkal nem tudom kifejezni mennyire jól esik, amiért nem vagyok egyedül! Borzasztóan hálás vagyok mindenkinek, komolyan!
Sok puszi, Azy
________________________________________________________________július 27. 17:36
 |
| Too Bad |
Chad idegesen méreget, aztán végül a többiekre szegezi a tekintetét.
- Ki hozta ezt ide? - mutat rám, miközben Mike, Ryan és Daniel arcát tanulmányozza. - És miért nyúlt a cuccomhoz?
- Mi az, hogy "ezt"? - háborodok fel, ugyanolyan ellenszenvvel bámulom, mint az előbb ő engem.
Szólásra nyitja a száját, de Ryan gyorsan közbelép. Kezeit felemelve áll közénk, halk sóhajjal adja tudtunkra, mennyire szívesen kerülte volna el ezt az incidenst.
- Ő az unokahúgom, a holnapi koncert miatt jött el - magyarázza meg nyugodtan.
- Szuper, akkor minél hamarabb el is tűnhet - morogja Chad.
- Elég legyen! - kiált fel kicsit hangosabban a nagybátyám, türelmét elveszítve dörzsöli a halántékát. - Normálisak vagytok? Te mindjárt neki ugrasz, te pedig kis híján leállsz veszekedni egy tinédzserrel - mutat először rám, aztán Chad-re.
Kezd az egésztől olyan érzésem lenni, mintha rossz gyerekek lennénk, Ryan pedig az apuka, aki helyre tesz minket. Nagyon úgy fest, hogy ő a zenekar békítője, hiszen Daniel szinte mindenen nagyon jól szórakozik, Mike pedig inkább csendes néző.
Ezután egy szó sem hangzik el, én pedig végül dühösen kerülöm ki őket. Mikor Chad mellé érek szándékosan megyek neki, viszont azzal egyáltalán nem számolok, hogy én húzom a rövidebbet. Az izmos karja a vékony vállamhoz képest semmi, kis híján roppanok egyet. A stúdióban mindenki hangosan felnevet, kivéve engem és Chad-et.
- A negyvenöt kilóddal nem hiszem, hogy pont erőszakkal kéne elégtételt venni rajtam - vigyorodik el halványan. Elégedett, amiért erősebb, pff.
Dühödten távozok, idegesen vágódom le az irányító szobában. Villámokat szóró pillantással figyelem a nagybátyámat. A korábbi jókedv hamar elszállt, helyét felveszi egy komolyabb beszélgetés, de a hangszigetelés miatt nem hallom miről.
Színpadiasan sóhajtok, már alig várom, hogy végre megérkezzen George, elkezdjék venni a felvételeket, és alaposan is megfigyeljem, hogyan működik is egy ilyen. Szerencsére nem sokat kell várnom, egy egészen fiatal, rövid, tüsi hajú srác érkezik meg. Mosolyogva lép be, hátán a táskájával. Ha ő a hangmérnök vagy mi, akkor még a karrierje legelején járhat.
Először észre sem vesz, rögtön a fiúkhoz megy be, vált velük pár szót, bár szerintem már régen meg lett beszélve melyik dalon fognak dolgozni, illetve hogyan. Nevetnek, mutogat néhány dolgot, amit meg kell tenniük. Kérdőn néz a földön heverő gitárra, mire én pedig legszívesebben elbújnék a keverőpult mögött. Na, már csak ez kellett! Szépen sikerült bemutatkozom Calgary előtt!
Persze ezután rögtön felfigyel rám, furcsállva vonja össze a szemöldökét. Ezután Ryan szája mozog, valószínűleg megmagyarázza a jelenlétem. Tetézzék még a helyzetet, nem elég kínos így is...
Miután George otthagyja őket még néhány perc utasítás után, kijön. Már vigyorogva simít végig haján, elnéző tekintettel ül le mellém.
- Bocs, nem láttam, hogy valaki más is itt van - kényelmesedik el.
Vidám hangulatától én is rögtön feldobódom, az a fajta ember, aki puszta jelenlétével is képes jobb kedvre deríteni. Mellesleg pedig jól esik, amiért nem említi a gitáros-incidenst.
- Semmi gond - mosolygok rá, egészen szimpatikusnak tűnik.
- Avril, igaz? - vonja fel fél szemöldökét, szemében a csillogás segít elárulni, pontosan tudja a nevemet, minden bizonnyal Ryan jóvoltából.
- George, igaz? - utánozom jókedvűen.
- Teljes életnagyságban - nyújtja a kezét, kéregbarna íriszei az enyémbe fúródnak.
- Hát akkor üdv - fogadom el, finoman rázom meg.
- Szuper ez a kis ismerkedés fiatalok, de elkezdhetnénk? - nyílik ki hirtelen az ajtó, Mike kopasz feje búbja tűnik fel.
Észre se vettem, hogy miközben mi éppen csak pár szót váltottunk egymással, az egész zenekar minket bámul, közöttünk Ryan és Chad is. Nem is tudom melyik zavar a jobban.
Chad kérdőn felvonja a szemöldökét, látszólag hidegen hagyja, kivel nevetgélek, azt hiszem neki egyetlen kívánsága, hogy minél hamarabb eltűnjek a városból. Nem is tudom miképpen fogom megoldani az itt maradásomat, egy ilyen fantasztikus belépő után biztosan nem lesz könnyebb meggyőznöm őket, hogy nem okozok semmi gondot.
- Rendben, akkor álljatok be! - kéri őket George. Fején fülhallgató, mikrofonon keresztül adja az utasításokat.
Valószínűleg mindenki elfoglalja a kijelölt helyét, azonban én nem tudok másra figyelni, csupán Chad-re és mogorva arckifejezésére. Erősen markolja a mikrofont, mintha csak az élete múlna rajta. El sem mosolyodik, mégis türelmetlenül várja, hogy Daniel és Ryan még felnevessenek valamin. Úgy veszem észre, ő az egyetlen, aki már most teljesen komoly. Nyilván a rajongók is erre az arcára értették, hogy "hideg".
Fejemben akaratlanul rémlik fel a viselkedése, mikor a kijelentettem, én vágtam le a gitárját. Nem is tudom... Olyan, mintha két személyisége lenne. Egyrészt egy komoly, csendes, határozott valaki, akiből néha azonban előbújik egy laza, kicsit nagyképű, felvágott nyelvű ember. Fogalmam sincs melyik a valódi énje, de inkább az utóbbira tenném le a voksom. Valamiért csak egyszerűen nem igazán mutatja meg.
A hangok szép lassan belekúsznak a fülembe, az ismeretlen sorok egyszerre eljutnak a tudatomig, meghallom a dalt. Azt a dalt, ami nyilván többet jelent számukra, mint először képzelném. Már csak a mondanivalója is erről árulkodik. Olyan rossz, ez a címe. Egy családról szól, amiben az apa nem volt a gyerekek mellett, miközben felnőttek. Egy szétszakított családról.
Ha az elején még vidáman is kezdtek neki, a szám végére teljes csend telepszik a stúdióra. Senki sem szól, nem lenne mit. És talán ez pont így jó. Akkora hatást ért el, hogy én is képtelen lennék értelmes dolgot mondani. Vannak helyzetek, amikor a hallgatás sokkal több érzelmet képes magába foglalni, mint pár haszontalan, jelentéktelen szó.
Mike és Chad egymásra pillant, kissé fájdalmasan. Elismerő pillantás, keserű mosoly, elveszett arcok. És akkor leesik... Az ő apjukról szól.
- Igazam van, tényleg róla írták? - faggatom Ryan-t, miközben a fodrászszékben forgok.
A tegnapi stúdiózás után nem mertem rögtön rákérdezni a dologra, de ma már úgy érzem, nem nagyon feltűnő, ha hangot adok megérzésemnek. És hiába nem tűnik annak, a fodrászatnál ez pont tökéletes. A többiek nincsenek itt, és egy árva lelket nem érdekel miről beszélünk.
Ryan elégedetlenül nézegeti haját a tükörben, mindenáron vágatni szeretne a mai koncert előtt. Lehuppan, ideges pillantásokat intéz felém.
- Av, ez nem az én dolgom, ne kérdezgess róla - sóhajtja, türelmetlenül várja, míg a fodrásza, Jule megérkezik.
- Tudod, hogy tőle nem fogom megkérdezni - rázom meg egy kicsit a fejemet. Még akkor sem térnék rá egy ennyire kényes témára, ha jobban ismerném, és valamennyire szimpatizálnánk egymással, de így... Nem, semmi esély rá.
- Akkor sajnos nem tudod meg soha - rántja meg a vállát, erőltetetten vigyorog rám.
Mielőtt heves ellenkezésbe tudnék kezdeni, megérkezik a fekete hajú szépség, hogy hozzálásson Ryan roppant bonyolult hajának vágásához.
- A szokásosat? - nyomja a fejét a mosókagylóba, hogy jó alaposan megmossa a vágás előtt.
- Ha megtennéd - biccent, szemét lehunyva relaxál pár percig.
Hatalmasat sóhajtva fordulok el tőle, valószínűleg nem is fog beavatni. Tükörképemet meglátva kicsit elszomorodom, totálisan unalmasnak tűnök a szimpla szőke tincseimmel. Számat húzva ráncigálom egy tincsemet, ajkamba harapva sandítok oldalra, ahol Ryan még mindig pihen. Azt se bánnám, ha elaludna.
Feltűnés nélkül állok fel a forgós székből, halkan hagyom el a férfi-részelget. Izgatottan térek át a fodrászat másik oldalára.
Az ajtóban kicsit megrettenek a sok embertől. Mindenhol törölközőbe csavart fejű nők ülnek a két oldalt felállított tükrök előtt. Az egyszerű feketébe öltözött fodrászok közül vannak, akik seprűvel a kezükben takarítják össze a földre hullott tincseket. A legtöbbjük mégis egy pácienssel foglalkozik. Kedvesen beszélgetnek, néha még el is nevetik magukat. Talán egy fiatal lány van, akinek éppen nem akad dolga, a várakozóknak fenntartott kanapén olvasgat egy magazint.
Muszáj elmosolyodnom raszta haján, pontosan tudom, hogy szerencsém van. Egy olyan valaki kell, mint ő. Pontosan rá van szükségem.
És így történik, hogy tíz perccel később már ott ülök én is egy székben, miközben lelkesen magyarázok Mayának - mert így hívják - arról, mit is képzeltem el. Kis zöld itt, kevés rózsaszín ott és türkiz sem árt... A végéből vágjon, de ne keveset, és tépett legyen.
Ryan pontosan akkor érkezik meg, mikor a festés miatt egy fehér törölköző fed mindent. Természetesen már alapból mérges, amiért szólás nélkül léptem meg előle.
- Oké, bocsi, máskor ígérem nem hagylak ott - kezdem gyorsan, székemmel szórakozottan fordulok meg, hogy ne a tükörképéhez szóljak.
Csak megforgatja a szemeit, azt hiszem lassan már nem tud mit kezdeni velem. Ezért inkább óvatosan a hajamra mutat, furcsállva vonja össze szemöldökét.
- Milyen lesz?
Szívem szerint ódákat zengenék arról, milyen szuper, hogy színes tincsek fognak vegyülni benne. Mellesleg meg szeretném elkerülni a meglepődést, lehet, sokkal jobban fogja kezelni, ha fel tud készülni.
- Rózsaszín és zöld - rántom inkább csak meg lazán meg a vállamat, mintha semmiségről lenne szó. Mikor Ryan szeme elkerekedik, szemeimet lesütve vakarom meg homlokomat. - Hidd el, tök jó lesz!
- Ezt most komoly? - temeti arcát a tenyerébe, nem nagyon fogadja jól a dolgot. - Miért nem lehetett volna valami szolid?
Oké, a kérdés jogos lenne, de nem az én esetemben. Tudhatná, hogy szeretem a változásokat, és ha lehetőségem adódik rá, meg is teszem.
- Mert az nem én lennék! - küldök felé egy biztató mosolyt. - Majd meglátod, király lesz!
- Inkább nem nézem végig, ha nem gond - áll fel, kezével végigsimít a vállamon, bocsánatkérően indul el a kijárat felé. - Otthon találkozunk!
Fejemet rázva mosolygok utána, kicsit abszurd, hogy pont ő vár el tőlem "szolid" kinézetet, mikor annak idején az őrületbe kergette a nagyszüleimet a különböző stílusváltásokkal.
- Na, azt hiszem mostmár kész vagy - lép mögém Maya.
Feszülten figyelem, ahogyan lassan lehúzza a törölközőt, már alig várom, hogy végre meglássam magamat színes tincsekkel. Reménykedve várakozok, nehezen tudok nyugton maradni, túlságosan izgulok. Aztán amikor végleg elém tárul a hajam, szemem kikerekedik, kezemet szám elé kapva döbbenek le. Oké, ennyire nem akartam változtatni....
- Ez teljesen kék!
- Szuper, akkor minél hamarabb el is tűnhet - morogja Chad.
- Elég legyen! - kiált fel kicsit hangosabban a nagybátyám, türelmét elveszítve dörzsöli a halántékát. - Normálisak vagytok? Te mindjárt neki ugrasz, te pedig kis híján leállsz veszekedni egy tinédzserrel - mutat először rám, aztán Chad-re.
Kezd az egésztől olyan érzésem lenni, mintha rossz gyerekek lennénk, Ryan pedig az apuka, aki helyre tesz minket. Nagyon úgy fest, hogy ő a zenekar békítője, hiszen Daniel szinte mindenen nagyon jól szórakozik, Mike pedig inkább csendes néző.
Ezután egy szó sem hangzik el, én pedig végül dühösen kerülöm ki őket. Mikor Chad mellé érek szándékosan megyek neki, viszont azzal egyáltalán nem számolok, hogy én húzom a rövidebbet. Az izmos karja a vékony vállamhoz képest semmi, kis híján roppanok egyet. A stúdióban mindenki hangosan felnevet, kivéve engem és Chad-et.
- A negyvenöt kilóddal nem hiszem, hogy pont erőszakkal kéne elégtételt venni rajtam - vigyorodik el halványan. Elégedett, amiért erősebb, pff.
Dühödten távozok, idegesen vágódom le az irányító szobában. Villámokat szóró pillantással figyelem a nagybátyámat. A korábbi jókedv hamar elszállt, helyét felveszi egy komolyabb beszélgetés, de a hangszigetelés miatt nem hallom miről.
Színpadiasan sóhajtok, már alig várom, hogy végre megérkezzen George, elkezdjék venni a felvételeket, és alaposan is megfigyeljem, hogyan működik is egy ilyen. Szerencsére nem sokat kell várnom, egy egészen fiatal, rövid, tüsi hajú srác érkezik meg. Mosolyogva lép be, hátán a táskájával. Ha ő a hangmérnök vagy mi, akkor még a karrierje legelején járhat.
Először észre sem vesz, rögtön a fiúkhoz megy be, vált velük pár szót, bár szerintem már régen meg lett beszélve melyik dalon fognak dolgozni, illetve hogyan. Nevetnek, mutogat néhány dolgot, amit meg kell tenniük. Kérdőn néz a földön heverő gitárra, mire én pedig legszívesebben elbújnék a keverőpult mögött. Na, már csak ez kellett! Szépen sikerült bemutatkozom Calgary előtt!
Persze ezután rögtön felfigyel rám, furcsállva vonja össze a szemöldökét. Ezután Ryan szája mozog, valószínűleg megmagyarázza a jelenlétem. Tetézzék még a helyzetet, nem elég kínos így is...
Miután George otthagyja őket még néhány perc utasítás után, kijön. Már vigyorogva simít végig haján, elnéző tekintettel ül le mellém.
- Bocs, nem láttam, hogy valaki más is itt van - kényelmesedik el.
Vidám hangulatától én is rögtön feldobódom, az a fajta ember, aki puszta jelenlétével is képes jobb kedvre deríteni. Mellesleg pedig jól esik, amiért nem említi a gitáros-incidenst.
- Semmi gond - mosolygok rá, egészen szimpatikusnak tűnik.
- Avril, igaz? - vonja fel fél szemöldökét, szemében a csillogás segít elárulni, pontosan tudja a nevemet, minden bizonnyal Ryan jóvoltából.
- George, igaz? - utánozom jókedvűen.
- Teljes életnagyságban - nyújtja a kezét, kéregbarna íriszei az enyémbe fúródnak.
- Hát akkor üdv - fogadom el, finoman rázom meg.
- Szuper ez a kis ismerkedés fiatalok, de elkezdhetnénk? - nyílik ki hirtelen az ajtó, Mike kopasz feje búbja tűnik fel.
Észre se vettem, hogy miközben mi éppen csak pár szót váltottunk egymással, az egész zenekar minket bámul, közöttünk Ryan és Chad is. Nem is tudom melyik zavar a jobban.
Chad kérdőn felvonja a szemöldökét, látszólag hidegen hagyja, kivel nevetgélek, azt hiszem neki egyetlen kívánsága, hogy minél hamarabb eltűnjek a városból. Nem is tudom miképpen fogom megoldani az itt maradásomat, egy ilyen fantasztikus belépő után biztosan nem lesz könnyebb meggyőznöm őket, hogy nem okozok semmi gondot.
- Rendben, akkor álljatok be! - kéri őket George. Fején fülhallgató, mikrofonon keresztül adja az utasításokat.
Valószínűleg mindenki elfoglalja a kijelölt helyét, azonban én nem tudok másra figyelni, csupán Chad-re és mogorva arckifejezésére. Erősen markolja a mikrofont, mintha csak az élete múlna rajta. El sem mosolyodik, mégis türelmetlenül várja, hogy Daniel és Ryan még felnevessenek valamin. Úgy veszem észre, ő az egyetlen, aki már most teljesen komoly. Nyilván a rajongók is erre az arcára értették, hogy "hideg".
Fejemben akaratlanul rémlik fel a viselkedése, mikor a kijelentettem, én vágtam le a gitárját. Nem is tudom... Olyan, mintha két személyisége lenne. Egyrészt egy komoly, csendes, határozott valaki, akiből néha azonban előbújik egy laza, kicsit nagyképű, felvágott nyelvű ember. Fogalmam sincs melyik a valódi énje, de inkább az utóbbira tenném le a voksom. Valamiért csak egyszerűen nem igazán mutatja meg.
A hangok szép lassan belekúsznak a fülembe, az ismeretlen sorok egyszerre eljutnak a tudatomig, meghallom a dalt. Azt a dalt, ami nyilván többet jelent számukra, mint először képzelném. Már csak a mondanivalója is erről árulkodik. Olyan rossz, ez a címe. Egy családról szól, amiben az apa nem volt a gyerekek mellett, miközben felnőttek. Egy szétszakított családról.
Ha az elején még vidáman is kezdtek neki, a szám végére teljes csend telepszik a stúdióra. Senki sem szól, nem lenne mit. És talán ez pont így jó. Akkora hatást ért el, hogy én is képtelen lennék értelmes dolgot mondani. Vannak helyzetek, amikor a hallgatás sokkal több érzelmet képes magába foglalni, mint pár haszontalan, jelentéktelen szó.
Mike és Chad egymásra pillant, kissé fájdalmasan. Elismerő pillantás, keserű mosoly, elveszett arcok. És akkor leesik... Az ő apjukról szól.
- Igazam van, tényleg róla írták? - faggatom Ryan-t, miközben a fodrászszékben forgok.
A tegnapi stúdiózás után nem mertem rögtön rákérdezni a dologra, de ma már úgy érzem, nem nagyon feltűnő, ha hangot adok megérzésemnek. És hiába nem tűnik annak, a fodrászatnál ez pont tökéletes. A többiek nincsenek itt, és egy árva lelket nem érdekel miről beszélünk.
Ryan elégedetlenül nézegeti haját a tükörben, mindenáron vágatni szeretne a mai koncert előtt. Lehuppan, ideges pillantásokat intéz felém.
- Av, ez nem az én dolgom, ne kérdezgess róla - sóhajtja, türelmetlenül várja, míg a fodrásza, Jule megérkezik.
- Tudod, hogy tőle nem fogom megkérdezni - rázom meg egy kicsit a fejemet. Még akkor sem térnék rá egy ennyire kényes témára, ha jobban ismerném, és valamennyire szimpatizálnánk egymással, de így... Nem, semmi esély rá.
- Akkor sajnos nem tudod meg soha - rántja meg a vállát, erőltetetten vigyorog rám.
Mielőtt heves ellenkezésbe tudnék kezdeni, megérkezik a fekete hajú szépség, hogy hozzálásson Ryan roppant bonyolult hajának vágásához.
- A szokásosat? - nyomja a fejét a mosókagylóba, hogy jó alaposan megmossa a vágás előtt.
- Ha megtennéd - biccent, szemét lehunyva relaxál pár percig.
Hatalmasat sóhajtva fordulok el tőle, valószínűleg nem is fog beavatni. Tükörképemet meglátva kicsit elszomorodom, totálisan unalmasnak tűnök a szimpla szőke tincseimmel. Számat húzva ráncigálom egy tincsemet, ajkamba harapva sandítok oldalra, ahol Ryan még mindig pihen. Azt se bánnám, ha elaludna.
Feltűnés nélkül állok fel a forgós székből, halkan hagyom el a férfi-részelget. Izgatottan térek át a fodrászat másik oldalára.
Az ajtóban kicsit megrettenek a sok embertől. Mindenhol törölközőbe csavart fejű nők ülnek a két oldalt felállított tükrök előtt. Az egyszerű feketébe öltözött fodrászok közül vannak, akik seprűvel a kezükben takarítják össze a földre hullott tincseket. A legtöbbjük mégis egy pácienssel foglalkozik. Kedvesen beszélgetnek, néha még el is nevetik magukat. Talán egy fiatal lány van, akinek éppen nem akad dolga, a várakozóknak fenntartott kanapén olvasgat egy magazint.
Muszáj elmosolyodnom raszta haján, pontosan tudom, hogy szerencsém van. Egy olyan valaki kell, mint ő. Pontosan rá van szükségem.
És így történik, hogy tíz perccel később már ott ülök én is egy székben, miközben lelkesen magyarázok Mayának - mert így hívják - arról, mit is képzeltem el. Kis zöld itt, kevés rózsaszín ott és türkiz sem árt... A végéből vágjon, de ne keveset, és tépett legyen.
Ryan pontosan akkor érkezik meg, mikor a festés miatt egy fehér törölköző fed mindent. Természetesen már alapból mérges, amiért szólás nélkül léptem meg előle.
- Oké, bocsi, máskor ígérem nem hagylak ott - kezdem gyorsan, székemmel szórakozottan fordulok meg, hogy ne a tükörképéhez szóljak.
Csak megforgatja a szemeit, azt hiszem lassan már nem tud mit kezdeni velem. Ezért inkább óvatosan a hajamra mutat, furcsállva vonja össze szemöldökét.
- Milyen lesz?
Szívem szerint ódákat zengenék arról, milyen szuper, hogy színes tincsek fognak vegyülni benne. Mellesleg meg szeretném elkerülni a meglepődést, lehet, sokkal jobban fogja kezelni, ha fel tud készülni.
- Rózsaszín és zöld - rántom inkább csak meg lazán meg a vállamat, mintha semmiségről lenne szó. Mikor Ryan szeme elkerekedik, szemeimet lesütve vakarom meg homlokomat. - Hidd el, tök jó lesz!
- Ezt most komoly? - temeti arcát a tenyerébe, nem nagyon fogadja jól a dolgot. - Miért nem lehetett volna valami szolid?
Oké, a kérdés jogos lenne, de nem az én esetemben. Tudhatná, hogy szeretem a változásokat, és ha lehetőségem adódik rá, meg is teszem.
- Mert az nem én lennék! - küldök felé egy biztató mosolyt. - Majd meglátod, király lesz!
- Inkább nem nézem végig, ha nem gond - áll fel, kezével végigsimít a vállamon, bocsánatkérően indul el a kijárat felé. - Otthon találkozunk!
Fejemet rázva mosolygok utána, kicsit abszurd, hogy pont ő vár el tőlem "szolid" kinézetet, mikor annak idején az őrületbe kergette a nagyszüleimet a különböző stílusváltásokkal.
- Na, azt hiszem mostmár kész vagy - lép mögém Maya.
Feszülten figyelem, ahogyan lassan lehúzza a törölközőt, már alig várom, hogy végre meglássam magamat színes tincsekkel. Reménykedve várakozok, nehezen tudok nyugton maradni, túlságosan izgulok. Aztán amikor végleg elém tárul a hajam, szemem kikerekedik, kezemet szám elé kapva döbbenek le. Oké, ennyire nem akartam változtatni....
- Ez teljesen kék!
Úúú, ez nagyon komoly lett! A végén vigyorgok most, mert hogy kék... az durva. xD
VálaszTörlésAmúgy olvasom a sztorit, és tetszik. Régen hallgattam Avrilt, ma már nem, nem is tudom, nem annyira kedvelem. De ettől függetlenül szerintem remek ötlet ilyet írni, vagyis érted, hogy megtörtént anyaggal dolgozol, mert van mire építeni és támaszkodni, és szuper, hogy kiegészítheted olyasmikkel Avril és Chad kapcsolatát, amivel szeretnéd. :)
Szóval várom a folytatást, és további sok sikert!
Dorine <3
Drága Dorine!
TörlésNagyon megtisztelő, amiért olvasod ezt a blogomat, szeretném már itt az elején megköszönni, nagyon sokat jelent! <3
Lehet, nem tudom, mennyire kínos, de valójában én sem annyira hallgatom a zenéjét, viszont ettől függetlenül nagyon szeretem alakítani a történetét. Örülök, ha tényleg elnyerte a tetszésed, jól esik egy kicsit másról írni, mint eddig!
Még egyszer hálás vagyok, amiért belekezdtél ebbe a blogba, erőt adsz vele! <3333
Puszi, Azy
Drága Azy!
VálaszTörlésHát ez valami fenomenális lett, már az előző rész is tetszett, de ez igazán levett a lábamról. Mikor megtudtam, hogy a Nickelbakcről fogsz történtet írni tapsikoltam örömömben, hisz ők a kedvenc bandám. A Too Bad pedig éppen jó hangolódás a pénteki koncert előtt.
Szóval be is fejezem a szájmenést, nagyon tetszett, alig várom a következőt.
Puszi Cassy
Drága Cassy!
TörlésHűha, ez borzasztó boldoggá tesz, hiszen tudom mennyire megválogatod mit olvasol! A Nickelback nekem is az egyik kedvenc bandám, iszonyatosan felnézek rájuk, hiszen nem semmi mit értek el, hozzá tenném saját erejükből. Örülök, ha te is szereted őket! Jaj, én is ott leszek a koncerten, úgy látszik, ebben hasonlítunk!:))
Szeretném megköszönni, hogy írtál, nagyon sokat jelent a támogatásod! Hálás vagyok! <3
Puszi, Azy
Drága Azy!
VálaszTörlésHátt ez nagyon jó lett..Chad egy bunkó, Ryan pedig tök jó fej. Lehet hülyén hangzik, de ugyan az, mint a bátyám. Még a stílusuk is megegyezik. Csak ő nem ilyen engedelmes..egyszer én is vörös tincseket akartam a hajamba és nem engedte..de ez nem ide tartozik. A rész nagyon jó. A végén elnevettem magam, szegény Avril haja teljesen kék. Az nem túl jó.
Láttam a válaszod a kommentemre az Angyal az éjben -nél. Egyáltalán nem túloztam! Tényleg nagyon jól írsz! Ez meg is látszik a feliratkozókból. Nem is tudom....az írásod, ahogy leírsz mindent, érzéseket vált ki belőlünk -legalábbis belőlem-. Vannak más blogok ahol mit tudom én...majdnem 450 rendszeres van, de gagyi az egész. Semmi érzelem, csak az összecsapott munka. A te blogjaid viszont kidolgozottak, és fantasztikusak, még akkor is ha Te ezt nem hiszed el!
Puszi.: Gabriella :)
Drága Gabriella!
TörlésHűha, örülök, ha tényleg így van, és hasonlóságot tudsz vonni. Ez sokat jelent! Hahaha, azt hiszem Ryan is csak azért ilyen engedékeny, mert fiatalabb korába ugyanúgy viselkedett, mint Avril!
Jaj, megint annyira édes vagy, amiért írsz, de egészen pontosan tudom, hogy tévedsz! Ettől függetlenül persze rettenetesen jól esik, hogy így gondolod, meg is siratsz a soraiddal! Hihetetlen hálás vagyok mindenért, köszönöm, amiért olvasol, és ráadásul ennyire kedves dolgokat írsz nekem, nem is sejted mennyit jelent! Köszönöm, köszönöm, köszönöm és még ezerszer köszönöm! <3333
Puszi, Azy
Drága Azy!
VálaszTörlésIgazán örülök, hogy végre valaki elő rukkol egy ilyen fanficcel, mert bevallom őszintén én már úgy érzem kinőttem az 1D történetekből. Egy-kettőt még elolvasok, de már elmúlt az a korszakom. Na, mindegy is! Én egyszerűen imádom Avrilt, régebben én is gondolkoztam, hogy írok vele egy történetet, de aztán folyton kiment a fejemből, így nem lett belőle semmi, de örülök, hogy te megtetted. Avril karakterét én valahogy így képzeltem el, Chadről pedig valójában az ég világon semmit sem tudok, így nem tudom hová tenni. Már várom a folytatást!
Ölel,
Diana Brunwin
Drága Diana Brunwin!
TörlésNa, akkor igazán boldog vagyok, hogy sikerült örömet szeretnem ezzel a történettel. Szerintem nekem egyelőre az írásaim részei maradnak a 1D fanfiction-ök, egyszerűen még képtelen vagyok felhagyni velük! :')
Húha, akkor remélem nem haragszol, hogy nekem is eszembe jutott! Remélem azért egyszer Te is belekezdesz egybe, olyan szívesen olvasnám!
Nagyon hálás vagyok, amiért írtál nekem, és ezzel erőt adsz, nem is tudom mivel lennék képes rendesen megköszönni! <333
Puszi, Azy
Drága Azym!
VálaszTörlésNem emlékszem, írtam e az előző részhez komit, de természetesen elolvastam, és mind a kettő nagyon tetszett! :) És egy teljesen ide nem tartozó kérdés : mit gondolsz a mai mítoszokról? El tudod képzelni, hogy a hétköznapokban is tele van a környezetünk mítoszokkal?
Ölel, Cordelia.
P.S Ha nem akarsz, természetesen nem kell válaszolni, csak eszembe jutott megint valami, és muszáj volt megosztanom valakivel... :) xx.
Drága Cordeliám!
TörlésNem, szerintem nem írtál, de ettől még jobban örülök, hogy itt vagy! Köszönöm is iszonyatosan! <3
Hűha! Egyáltalán nem az, hogy nem tudnék válaszolni, csak a kérdést magát egyelőre nem tudom értelmezni... Tudom a mítosz jelentését (legalábbis remélem), viszont a mai mítoszok alatt fogalmam sincs mit értesz. Ha egy ici-picit konkretizálnád én nagyon szívesen elmondom mit gondolok!:')
Puszi, Azy
Gondolok itt például az autóra. Az is egy mítosz. Elméletileg. Vagy a $, de meg maga a Coca-Cola is. Legalábbis elméletileg... Nem tudom, mennyivel lett érthetőbb. :D
Törlésxx Cordelia. :)
Ú, hát nem sokkal! Nem lehetne azt csinálni, hogy ezt bővebben kifejted egy emailben? Tényleg nem értem...:(
TörlésPuszi, Azy
Drága Napfény!<3
VálaszTörlésMegjöttem!:D
Szeretném megjegyezni, hogy az egyik kedvenc dalom a Too Bad, úgyhogy beletrafáltál, de nagyon!:3
Eddig is kedveltem Avril-t, de ahogyan te megformálod a személyiségét... egyszerűen észveszejtő! És ez a hajváltoztatásos cucc...
Ismerős!:D Ez volt velem is, csak nem kék lett, hanem valamilyen vöröses, és szerencsére csak a végei:D (ez totál nem ide kapcsolódik)
A rész fantasztikus lett, Chad kicsit tényleg nagyon rideg... Remélem hamar megbékélnek majd, és nem hisztizik egy gitár miatt sokáig.
Ryan-t pedig egyszerűen imádom!:D Hatalmas figura.
Annyira szeretem az írásaid, kérlek, sose hagyd abba!<3
Csók, Tina xx
Drága Gyönyörűm! <3
TörlésEnnek irtózatosan örülök, nem is sejtettem! Sokat jelent, ha tényleg sikerült megkedveltetnem veled ezt a fajta Avrilt is, boldog vagyook! Hahahah, remélem azért valamennyire tetszett az új hajad! :D
Nagyon hálás vagyok, amiért itt is támogatsz, el sem tudod hinni, mennyire köszönöm, hogy még ezen a blogon is folyamatosan írsz! Csodálatos vagy, nagyon szeretlek! <3
Puszi, Azy
Drága Azym!
VálaszTörlésNagyon érdekfeszítő rész lett. Egyre kíváncsibb vagyok Avril és Chad jövőjére! Szerintem nem kellett volna a fiúnak így túl reagálnia a dolgot. Mármint megértem, hogy szellemi értékei van egy gitárnak, de azért ennyire ?? Kicsit túlzás szerintem bár sose fogom megérteni mivel nem vagyok zenész...!
Avril haj változtatása nem épp úgy sikerült ahogy tervezte ... :D Majd legközelebb.
Nagyon szépen fogalmaztál és tetszik, hogy ennek a stílusa teljesen más, mint az előző blogjaidnak, de te mégis remekül helyt állsz! Ezzel is bebizonyítod azt, hogy különleges vagy! Egy kincs akinek nem szabad feladnia az írással!
Puszi, Jordi
Drága Jordim!
TörlésAzt hiszem én is ugyanezt mondhatom, hiszen szokás szerint az egész egy jó nagy homály! Szerintem se, sőt Avril, Ryan plusz az egész zenekar szerint sem, de hát mit lehet tenni? :)
Jaj, most őszinte leszek, ez most hihetetlenül jól esik! Szerintem rengetegen lenéznek, amiért One Direction fanfiction-t írok, és ezzel valamennyire bizonyítani is szeretnék... Éppen ezért elképesztően boldog vagyok, hogy ezt írod, már sírok is, köszönöm, köszönöm! Nem is tudom mit mondjak még, most olyan rengeteg erőt adtál, amit soha az életbe nem fogok tudni viszonozni! Hálás vagyok! <333
Puszi, Azy
Drága Azy ♥!
VálaszTörlésÍgéretemet betartva ide is megérkeztem egy kommenttel :)
Imádtam, csakúgy, mint az első fejezetet ♥ :) Avril karaktere egyre jobban megtetszik, Chad viszont nagyon ellenszenves számomra :) Gondolom, azért ahogy haladni fog a történet, Chad karaktere is változni fog majd... Jó irányba :D George jófej, őt kedvelem már most :D Maya-t is kedvelem.. Oké, én Chad kivételével az egész szereplőgárdát kedvelem :) A hajfestés eléggé viccesre sikeredett :P Szegény Avril...
Tűkön ülve várom a folytatást ♥ :) A monológomat már elmondtam, tehát az most elmaradt :)
Love Ya,
Mace
Drága Macy!
TörlésÉs én ezért nagyon hálás is vagyok, köszönöm! Boldoggá tesz, amiért ezt a történetemet is olvasod, attól függetlenül, hogy nem a One Direction egyik tagjáról szól! Köszönök egyszóval mindent, elképesztően megbecsülöm a támogatásod! <333
Puszi, Azy
Drága, Egyetlen Azy! <3
VálaszTörlésElőször is, a zenével kezdeném, amit egyszer még újra is indítottam, hogy az egész fejezet alatt hallgathassam a bandát, és be kell vallanom, hogy eddig az összes számuk, amit mutattál, tetszett. Annyira jó hangjuk van, hogy az hihetetlen, nekem mindig is bejött az ilyen. Úgyhogy velem megszerettetted őket *.* Az pedig, hogy mi is a szám története, ahogy azt fent írtad. Sosem gondoltam volna, bár tényleg megesik, hogy az emberek a saját történetüket csempészik bele egy-egy dalba, vagy az írók esetében egy-egy fejezetbe. Hiszen ettől lesz átérezhető, és igazán közkedvelt. Avril karakterét nagyon imádom, de ezt már az előző fejezetnél is leírtam, és nekem most George is nagyon tetszett. Aranyos volt meg minden *.* Már szavakat is alig találok. Remélem jó sok jelenetet tervezel vele, talán még segíthetne is a lánynak abban, hogy maradhasson. Na jó, megint elkalandozott a fantáziám. Viszont a tied is, hiszen az a hajfestés XD Hogy lett ebből kék?! XD
Millio puszi Xx te egy nagyon tehetséges író vagy, sikerült megint megnevettetned, és alig várom a folytatást *.* Imádlak <3
Drága szerecsendio!
TörlésŐszintén nem számítottam rá, hogy a zenét valaki egyáltalán meg fogja hallgatni, és ezért most nagyon boldog vagyok, jaj! Az külön öröm, ha még tetszett is! A részről annyit, hogy borzasztóan hálás vagyok, amiért mindig elmondod mit gondolsz, ez iszonyú fontos számomra! Lassan már képtelen leszek kifejezni mit is érzek, amikor olvasom a kommentjeidet, elképesztően csodálatos vagy! Én is imádlak, jobban, mint Te azt eltudnád képzelni! Mindent köszönök! <333333
Puszi, Azy
UI: A "t" betűs szót ne használd, mert attól mindig elsírom magamat! <3
Drága Azy!
VálaszTörlésItt vagyok, elnézést a késésért. :D Elolvastam és áááá nagyon tetszik. *-*
Szerintem jó, hogy - mint a többi történetedben - a főszereplők között nem túl jól indulnak a dolgok. :) Ezt mindig úgy tudom szeretni. :D
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni a dolog... :3
George-ról is remélem, hogy még benne lesz egypárszor, mert nagyon szimpatikus a srác. :D
De komolyan, HOGY LETT EBBŐL KÉK? :DDDDD Fúú, szegény Av. :DD Érdekes. :'D
Nagyon-nagyon siess, iszonyatosan jó, és jó is lesz, és ááá várom. :3
xx. S
Drága Stella!
TörlésJaj, ne viccelj már, örülök, hogy itt vagy! És én vagyok a legboldogabb, ha ez a történet is tetszik! Sokat jelent, amennyiben tényleg így van! Iszonyatosan, iszonyatosan hálás vagyok neked, köszönöm a szavaidat! Imádlak! <3333
Puszi, Azy
Drága Azy!
VálaszTörlésHogy én mindig késve olvasom a részeket, komolyan, pedig még fel is vagyok iratkozva, mégsem veszem soha észre, hogy új rész van! Mindegy, most itt vagyok, és véleményt nyilvánítok.
Nem túl változatos véleményt alkotok most, a lényeg, hogy imádtam/imádom/imádni is fogom, ebben biztos vagyok!
Hűha, nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan lett kék..Kék haj..Kék haj..próbálok megbarátkozni a gondolattal.(:
Kíváncsian várom a következő részt, hiszen mindig úgy fejezed be, hogy kíváncsivá tegyél, hisz tippem sincs, hogyan folytatódik. Na, de azért kíváncsi vagyok.(:
Sok-sok puszi, Vivian.xoxo
Drága Vivian!
TörlésIgen, és én ezt nagyon értékelem, hiszen sokat jelent a véleményed! Rettenetesen boldoggá tesz, amennyiben tényleg imádod, te jó ég, el sem hiszem! Rettentő hálás vagyok, hogy ismét írtál, nem is tudom mivel érdemeltem ki, köszönöm, köszönöm! <333
Puszi, Azy
Kedves Azy!
VálaszTörlésNe haragudj, hogy ilyen későn írok comment-et, csak tudod sokan szenvednek az időhiány nevezetű, fertőző betegségben, és azt hiszem, elkaptam... Ez a rész is hihetetlenül fantáziadús és csodálatos volt, csakúgy, mint az összes többi. (: Már megint csak dicsérni tudlak, egész nap itt ülhetnék, ha jó tulajdonságokkal kellene ellátni Téged és a blogjaidat. Hihetetlenül ügyesen írsz, gratulálok, remélem, hogy 15 év múlva már a borítójával együtt tarthatom a könyveidet a kezemben... :)
Üdv, Greenette
U.I.: Legutóbb én voltam Green, csak az egyik barátom sunyi módon ellopta tőlem ezt a nevet, így kénytelen voltam megváltoztatni...
Kedves Greenette!
TörlésTökéletesen megértem, sajnos én is már régóta szenvedek benne...:( Ettől függetlenül hálás vagyok, hogy most szakítottál rám egy kis időt,sokat jelent! És rettenetesen jól esik, ha tényleg tetszett! És aaahw, annyira kedves tőled, hogy ilyet remélsz, de nem hiszem, hogy bármi esély van rá! <3333333
Köszönök mindent még egyszer! <3
Puszi, Azy
UI: Szerintem ez a név még jobb! :)
Drága Azym!
VálaszTörlésSajnálom, hogy indenhova késve írok hozzászólást, de valahogy nem jut rá időm, hogy olvasás után rögtön írjak (volt olyan is, hogy kijátszott a blogger és eltűntette a kommentemet, mikor közzé akartam tenni..). De igyekszem mindent pótolni. ;)
Nagyon érdekes történet kezd kibontakozni. Kíváncsi vagyok, mi lehetett Chad családjával, vagy hogy a zenekar mit fog szólni Avril kék hajához. :D Nagyon szimpatikusak a szereplők, nagyon várom, hogy többet megtudhassak róluk.
Most megyek és elolvasom a következő fejezetet is. :)
Nagyon jó rész volt, teljesen magával ragadott.
Ezer és egy csók, Vi :*
Drága Vim!
TörlésSose sajnáld, az számít, hogy most itt vagy! Hatalmas öröm tölt el, amiért ilyen pozitívan állsz hozzá a történethez, komolyan jól esik! Köszönöm, amiért visszamenőleg is írsz ide, lehengerlő vagy! <3333
Puszi, Azy
Drága Azy!
VálaszTörlésHúúú! Hát ez nagyon jó volt. Kissé meglepett Chad viselkedése, de ha a dal róluk szól, akkor szerintem az megmagyarázza.
Kiváncsi vagyok, mit fog Ryan reagálni, ha meglátja Avril hajszinét, na meg a többieknek is biztos lesz hozzáfűzni valója. xDDD
Imádtam!
xxx, Jule.
P.s: Jó a fodrász neve. xDDDD
TörlésDrága Jule!
TörlésJaj, nagyon nagyon örülök, amiért ezen a véleményen vagy, boldoggá tesz! Eszméletlen hálás vagyok, amiért visszamenőleg is írsz nekem, fogalmam sincs mivel érdemlem ki! Komolyan köszönök mindent! <33333
Puszi, Azy