20. fejezet - Az egyetlen kívánságom

Drága Olvasóim!

Ezek az utolsó részek már megvannak tervezve, úgyhogy megígérhetem, hogy ezzel beindul a végső cselekményszál, és te jó ég, imádom írni, felpörögnek az események, nem is kicsit! Csak figyeljetek oda, hogy mikor mi történik, mert később még ezek még fontosak lesznek.:)
Ismételten köszönöm, amiért még itt vagytok mellettem, és megosztjátok velem a véleményeteket, és nagyon remélem, hogy nem fogok csalódást okozni a folytatással! Ez a Ti történeteteket is, úgyhogy komolyan számít, mit miképpen láttok. Imádlak Titeket!

UI: Legkésőbb holnap válaszolok a kommentekre, de még ma este is megpróbálom. :) (+A fejezetet nem sikerült átolvasnom, sajnálom az esetleges hibákat!)

Millió puszi, Azy
_________________________________________________________________

augusztus 27. 14:20


- Majd mindenre magyarázatot adok, csak menj - lökdösöm előre George-ot, akit elég nehezen lehet rávenni, hogy ne álljon meg kérdezősködni apáról, és arról, hogy mégis miért adta ránk az áldását.
- Avril, semmit se értek - lép ki a kapun.
- Várnál egy kicsit? - fordulok felé felháborodottan, a szemeim szinte villámokat szórnak. Újra a kapura irányítom a figyelmemet, becsukom magamat mögött.
- Nos? - néz rám, felhúzza a szemöldökét. - Nem akarsz valamibe beavatni? Mióta is vagyunk együtt? - fonja össze maga előtt a karjait, számonkérően mustrál.
Hatalmasat sóhajtok, szemeimet egy pillanatra lesütöm, csendesen átkozom magamat azért, hogy ebbe az egészbe belementem. Minden kezd összezavarodni körülöttem, már azt se tudom, kinek mit mondtam.
- Menjünk kacsákat etetni, ígérem, út közben elmesélem, oké? - pillantok könyörögve. - Ez az egész bonyolult, képtelenség csak így kinyögni.
- Remélem betartod a szavad - rázza meg egy kicsit a fejét, még mindig amolyan "ezt nem hiszem el" stílusban. Nem érti, hogy miért kellett ilyet kamuznom.
- Betartom - bólintok.
- Akkor gyere - adja meg magát, elindulunk a kocsija felé.
Egy szó nélkül ülünk be és indulunk el, nem tudom, hogyan lehetne ezt az egészet normálisan tálalni. Hazudhatnám azt, hogy egyedül a csók miatt hiszik ezt, viszont így még mindig magyarázat nélkül marad az a kérdés, hogy mégis miért nem vallottam be, hogy egyszeri alkalom volt?
- Tehát... - kezdi el helyettem, kérdőn pásztáz oldalról.
- Tehát - ismétlem meg, lenyelem a gombócot a torkomban, és úgy döntök, ezúttal őszinte leszek. - A bulin megcsókoltalak, és akkor azt állítottam, hogy azért volt, mert túl sokat ittam.
- Sokat is ittál, hidd el - vág közbe, jelentőségteljes pillantást vet rám.
- George, éppen azzal küszködök, hogy elmondjam, mi lenne, ha hagynád, hogy befejezzem? - csattanok fel. Nem feltétlen rá vagyok ideges, csak éppen túl akarok lenni ezen az egészen, és nem segít, ha megszakítanak.
- Jó, sajnálom - emeli fel a fél kezét védekezően a kormányról. - Nem szólalok meg a végéig.
- Köszönöm - engedem ki a bennem lévő levegőt. - Az igazság az, hogy nem csak az ital miatt volt. Féltékennyé akartam tenni valakit, aki... nem is tudom, aki fontos volt számomra, de neki én már nem annyira - hadarom egyre gyorsabban. - Meg akartam neki mutatni, hogy nem függök tőle, hogy nem érdekel, mit gondol és ilyesmi, ellenben rosszul sült el az egész, és már bánom, viszont nem lehet visszacsinálni.
Megállok, ajkamat beharapva kezdem a karkötőimet birizgálni. Nem szabad sírnom, most tényleg nem, elég. Mély levegőt veszek.
- Mindegy is. A lényeg, hogy apa félreértette a dolgot, és azt gondolta együtt vagyunk. Miközben ő rólad beszélt, én arról a másik személyről, így már képtelenség volt kimenteni magamat - vallom be.
George furcsállva vonja össze a szemöldökét. Próbálja értelmezni a hallottakat, meg se lepi, hogy van valakim. Vagyis volt.
- Értem - jelenti ki végül. - Rosszabbra számítottam - poénkodik. Nem vicces George, ez már így is elég rossz!
- Viszont ne aggódj, a mai nap alkalmával "szakítunk" - rajzolok idézőjeleket a levegőbe. - Vége van.
Bár nem mondom ki hangosan, hogy mégis mire utal, hogy vége van, ő is leveszi, hogy nyilvánvalóan a másik kapcsolatra célzok. Hiszen már annak már azelőtt vége volt, hogy elkezdődött volna.
- Megérkeztünk - jelentem ki gyorsan, még mielőtt olyan sablonokkal tömné a fejem, hogy "sajnálom". Nincs erre szükségem.
Kiszállunk a kocsiból, körülnézek. Az ég tiszta, és csak halványan süt a nap. Még az időjárás is alkalmazkodik a hangulatomhoz. A szél fúj, de szerencsére nem annyira erősen, így még élvezhető az idő. A körülbelül tőlünk tíz méterre lévő tó vize nyugodt, csak a teteje fodrozódik finoman. Eléggé sok kacsa van rajta, leginkább középtájékon úszkálnak, azonban ha dobálunk nekik kenyeret, akkor egész biztosan közelebb jönnek.
A tó mögött egy erdő kezdődik, így csak az egyik oldalról lehet megközelíteni. Itt padok vannak félkörbe felállítva. Rajtunk kívül csak pár ember lézeng erre, ők a közeli hegyről jöhettek le.
George kivesz a hátsó ülésről egy zacskót, benne a kenyérrel.
- Tessék - nyújtja felém a felét.
- Köszi - fogadom el, közelebb megyünk a tóhoz.
Leguggolok a szélére, darabokat tördelek, és behajítom a vízbe. Néhány kacsa már fel is figyel a csobbanásra, így közelebb úszik. Kiskoromban rengetegszer jártunk el apuval ilyen helyekre, kicsit már hiányzott.
Mellém ér, ő is ugyanazt teszi, mint én, vagyis leereszkedik, és etetni kezd. Természetesen viselkedik, mintha tök megszokott lenne, hogy mi ketten közös programot csinálunk. Pedig annyira nem az! Hányszor is találkoztunk? Mihelyst megérkeztem a stúdióban, később a mosdóban egy szál melltartóban, aztán akkor is jártam már itt, amikor Chad nála hagyta az egyik gitárját, és eljöttünk. Aha, akkor hajtottam árokba a kocsijával. Klassz emlék. Legutoljára pedig a bulin. Mégis ezekből a röpke találkozásokból, hogy jutottunk ide?
- George - szólalok meg hirtelen.
- Igen? - fordul felém mosolyogva.
- Ez az egész annyira furcsa - vallom be, és muszáj felnevetnem. - Alig ismersz, mégis miért vagyunk itt?
- Mert alig ismerlek - vigyorodik el. - Nézd, tudom, hogy az egész "kedvellek" dolog hirtelen jött, én is tudom, ahogyan azt is, hogy előtte jelét se mutattam. Viszont a csók után rájöttem, hogy érzek valamit - rántja meg a vállát.
- De tudod, hogy én... - kezdek bele. Azt várom, hogy közbevágjon, és ne nekem kelljen kimondanom, de pechem van, ő nem ilyen. Csak kedvesen vár. - Én mást szeretek - vallom be.
Fáj kimondani, és szembesülni vele, hogy még mindig így van. Bárcsak eltudnám mulasztani az érzést, bárcsak semmisé tenném, akkor nem szenvednék. Bárcsak ne találkoztam volna vele, bárcsak ne törte volna össze a szívemet. Az egyetlen kívánságom az, hogy minden emlékemtől megszabaduljak. De ez nem lehetséges, és én még mindig szeretem. Mindennek ellenére.
- El kéne felejtened - bámul rám komolyan. - Nem tudom mi történt, de te mondtad, hogy vége van. Talán így kellett lennie - tanácsolja.
- Tudom.
Nem bírom állni a szemkontaktust, helyette a kenyeret morzsolgatva kikerülöm és leülök a padra, ami mögöttünk áll.
Igaza van, semmi kétség. Nem véletlenül történt az, ami. Ő volt az oka.
- Amikor megkérdeztem, hogy fontos voltam-e neki valaha is... - suttogom. - Azt mondta sajnálja. Szerinted lehet, hogy...?
- Hogy? - ráncolja össze a szemöldökét, hátrafordul. Majd inkább teljesen feláll ő is, és leül mellém a padra.
- Mi van, ha csak azért mondta, mert azt akarta, hogy úgy érezzek, ahogyan most? - Hangosan kimondani, még kellemetlenebb, mint gondoltam. - Ha azért tette, hogy megutáljam és tovább lépjek?
George kerüli a tekintetemet, ami rosszat jelent. Egyenesen a tavat nézi, szemeit a fény miatt kissé hunyorítva tartja. Már azt hiszem néma marad, de szerencsére megtöri a csendet.
- Nem hiszem. Ha azt mondta, el kéne fogadnod. Semmi értelme azon gondolkoznod, hogy "mi van, ha..." - Őszintén, nyugodtan és halálosan komolyan beszél. Lehajtom a fejemet, a földet kezdem meredten bámulni.
Szóval nem. Tényleg nem voltam fontos neki, nem szeretett. Az összes reményem abban a pillanatban összeomlik, és hirtelen nagyon üresnek érzem magamat. Mint akit megfosztottak az életétől. Nehezen lélegzem, egyre nehezebben veszem a levegőt, és már csak azt veszem észre, hogy a kezemet a szívemre szorítom, és zihálok.
- Hé, jól vagy? - teszi a hátamra a tenyerét, fel-le simogat, próbál megnyugtatni.
- Igen, csak egy kicsit megszédültem - magyarázkodom, igyekszek egyenletesen lélegezni. - Semmi gond - jövök rendbe, felemelem a fejemet is. Kisimítom az arcomból a hajtincseket.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani - veszi el a kezét. - Csak azt gondoltam, jobb, ha nem hitegetlek.
- Jobb - bólintok egy aprót. - Mehetnénk? - vetem fel hirtelen az ötletet.
- Már most? Hiszen alig vagyunk itt negyed órája! - Arcára kiül a csalódottság.
- Otthon akarok lenni - suttogom.
- Oké - sóhajt egy aprót némi habozás után. - Induljunk!

A következő egy hetet egyedül töltöm. Hiába hittem azt, hogy az a két nap elég arra, hogy kisírjam magamat, tévedek.  Az ajtómat csukva hagyom, és a George-dzsal való nem létező szakításra hivatkozva senkivel se beszélek, csak enni megyek ki néha.
Napközben egész végig a zenémmel foglalkozok, dalokat írok, Hiszen hamarosan kiadják az első kislemezem, és ha sikeres lesz, akkor talán szerződést is kapok a lemezcégtől. Viszont meg kell érte küzdenem, nekem is reklámoznom kell. Muszáj mindent megtennem, hogy most ne bukjak el. Fogalmam sincs melyik dalt válasszam, persze elég erősen ajánlották az Sk8er boi-t, azonban én egy másikat szeretnék. Tulajdonképpen a Let me go lenne a legmegfelelőbb, de azt... még mindig úgy gondolom, hogy ahhoz egy hang illik. Akivel már képtelenség, hogy bármikor is együtt énekeljek.
A telefonom csörgése szakít meg, kénytelen vagyok félrerakni a gitárt, és a kottát, és megnézni ki hív. Mivel George már tudja, hogy semmi kedvem bárkivel is találkozni, kíváncsi vagyok. Maya.
- Szia - szólok bele. Mellettem volt, amikor kellett, és nem bocsátanám meg magamnak, ha most neki kellenék, és cserben hagynám.
- Szia  - köszön vidáman. - Tudod milyen nap van ma?
- Öööh.. szeptember 4.? - ráncolom össze a szemöldököm, miközben az asztalomon lévő naptárra lesek.
- A helyes válasz az én születésnapom - cicceg.
- Te jó ég, nem is mondtad soha, boldog születésnapot! - döbbenek le.
- Köszönöm! Ami azt illeti, nem csak ezért hívtalak. Tartok ma este egy kisebb összejövetelt, és szeretném, ha te is eljönnél - kér meg.
- Kik lesznek ott? - bizonytalanodok el.
- Most nem az a lényeg - nyavalyog finoman. - Hanem az, hogy kimozdulj, és újra kezdj el élni!
- Így is élek - mormogom halkan, de meghallja.
- Csak félig!
- Nem is tudom - sóhajtok. - Egy buli és én most teljesen elképzelhetetlen... Nem vagyok olyan kedvemben.
- Av, csak az én kedvemért! Sokat jelentene - kérlel.
Egy ideig még gondolkozom, nem akarom újra és újra elmondani, hogy nem. Egész biztosan nem fog békén hagyni, ameddig igent nem mondok.
- Benne vagyok - túrok bele megadóan a hajamba. Úgysincs más választásom. - Hányra menjek hozzátok?
- Á, köszönöm! - Hallom, ahogyan elmosolyodik. - Tízre, és nem nálam lesz, hanem az Impact-ben.
- Rendben, megjegyeztem - mosolyodok el halványan én is. - Számíthatsz rám, ott leszek.
- Gyere Ryan-nel, őt is meghívtam - nyögi be még így a végén. - Puszi!
A vonal megszakad, Maya letette. A szemöldököm a magasba szalad, teljesen be van zsongva. Mondjuk megértem, az ember csak egyszer huszonnégy éves.
Az elkövetkezendő pár órában lezuhanyozom, hajat mosok, kifestem magamat és felöltözöm. Egy testhez simuló fekete ruhát választok, ami már ezer éve nem volt rajtam, pedig imádom. A szemeimet most csak felül húzom ki, a számat békén hagyom. A hajamat kivasalom, így egyenesen hullik a vállamra. Mire elkészülök, már rendesen el is szórakozom az időt, fél tízre leszek csak kész.
- Bejöhetek? - kopogtatnak az ajtómon, majd egy igen válaszra belép Ryan. Amikor meglát mosoly fut végig az arcán. - Szép vagy.
- Köszönöm. Te meg elegáns - mérem végig. Egy fehér inget visel, pedig ritka, hogy ő kiöltözik.  - Mikre nem képes Maya - forgatom meg a szemeimet.
- Maya... - ismétli meg a nevét ábrándozva, és úgy tűnik, kicsit elkalandozik.
- Kedveled? - kérdezek rá a nyilvánvalóra.
- Az nem kifejezés - rázza meg a fejét nevetve. - Na, elég ebből, menjünk!
- Ryan Peake, a vén róka, szerelmeees - nyújtom meg az "e" betűt, miközben vigyorogva húzom az agyát.
- Avril Ramona Lavigne! - szól rám felháborodottan, ellenben a szeme körül lévő kis mosolyvonalak, elárulják, hogy eszében sincs haragudni.
- Nem vagy ijesztő, még akkor sem, amikor a teljesen nevemen szólítasz - nyomok egy puszit az arcára, és kikerülöm. - De majd úgy teszek, mert szeretlek, oké? - indulok le a lépcsőn.
- Néha úgy érzem még mindig tizennyolc éves vagy - forgatja meg a szemeit.
- Néha úgy is nézek ki - röhögök fel.
És hasonlóan telik az odaút is. Húzzuk egymás agyát, viccelődünk és nevetünk. Közben beugrunk venni egy pezsgőt a szülinaposnak. Aztán mire megérkezünk, már szinte kedvem sincsen kiszállni, inkább maradnék, és tovább hülyéskednék.
A hely a város közepén van, egy elég nagy utcában. Két emeletes szórakozó hely, az alsó szinten van a bár. Világos hely, vannak kanapék és asztalok, ahová le lehet ülni. Kékes fényben játszik az egész, míg a felső egészen sötét, ugyanis ott helyezkedik el a tánctér, ami most nem üzemel, hiszen Maya kivette az egészet, csak mi vagyunk itt. És a program különben is röviden annyi lesz, hogy a kivetítőn nézünk régi képeket róla, a családja szól pár szót, ahogyan ő is, aztán zene és beszélgetés a továbbiakban.
Ugyan mi kicsit késve érkezünk, de már így is sokan vannak rajtunk kívül. Nem is tudtam, hogy Maya ennyi embert ismer. Igaz, nekem szinte ő volt az egyetlen lány barátnőm a városban, azonban ez nem jelenti azt, hogy ez fordítva is így van. Elvégre itt él, itt nőtt fel. Az lenne a furcsa, ha senkije sem lenne.
Hamar kiszúrjuk, a bárpult mellett áll, és éppen egy marék emberrel beszélget. Amikor meglát minket, rövidre zárja a dolgot, gyorsan elnézést kér, és elénk siet üdvözölni.
- Sziasztok! Annyira örülök, hogy eljöttetek!
- Boldog születésnapot - adom át neki a pezsgőt, miközben megölelem. - Köszönjünk, hogy meghívtál.
- Ugyan - enged el, legyint egyet.
Félreállok, hogy Ryan-nek is köszönhessen. Amint találkozik a tekintetük széles mosoly fut át mindkettőjük arcán, szinte le se tagadhatnák, hogy van valami. És bár még nem hivatalos, azt hiszem kár tagadni. Mivel én meg nem akarok ott bámészkodni, ezért távolabb megyek. Még a szemem sarkából látom, ahogyan Maya megöleli őt is, majd megcsókolja. Muszáj elvigyorodnom.
Szerencsével járok, mert elég hamar találok egy ismerőst, bár pont olyan valakit, akire egyáltalán nem számítottam volna
- Te jó ég - lepődök meg. - Mit keresel itt? - megyek oda George-hoz.
Fekete ing van rajta és farmer, ő is azért valamennyivel jobban öltözött ki, mint szokott. Amikor rájön, hogy kitől érkezik a hang, úgyszintén meglepődik.
- Avril? - merednek ki a szemei. - Ugyanezt kérdezhetném!
- Maya a barátnőm - magyarázom.
- Én megy April-en keresztül ismertem meg, akivel jártam - adja meg ő is az ittlétének az okát. - April és Maya is barátnők.
- És ennyire jóba vagytok? - ráncolom a homlokom.
- Nem mondhatnám, csak futólag - rántja meg a vállát. - Kérsz valamit inni? - mutat a pultra. Gyors tématerelés.
- Igen, az jó lenne - vallom be. Nagyon örülök neki, hogy most itt van, mert így legalább nem érzem magamat annyira egyedül.
A bárpulthoz megyünk, lehuppanunk két székre, rendelünk italokat. Nem tudom mennyi idő telik el beszélgetéssel, már csak arra emlékszem, hogy éppenhogy oldalra fordítom a fejemet. Akkor látom meg. Mike és Daniel körvonala homályosabb, egyedül Őt veszem észre, ahogyan köszönti Mayát.
Egyetlen oka van, hogy mindannyian itt vannak: ők fognak ma este játszani neki. Hiszen imádja a Nickelback-et! Miért nem gondoltam erre?! Egészen biztosan nem jövök el, ha tudom kik lépnek fel.
Elfordítom a fejemet, nem akarom tovább bámulni. Úgy kell tennem, mintha semmire se figyeltem volna fel. Próbálok továbbra is hallgatnám azt, amit George mesél, azonban képtelen vagyok. Rossz előérzetem van. Érzem, hogy valami nincs rendben, valami baj lesz.
Arról viszont még akkor sejtésem se volt, hogy vér fog folyni. Szó szerint. 

16 megjegyzés:

  1. Egyetlen, drága Azy!

    Rettenetesen örültem, amikor láttam, fennt van az új rész.
    Hát, kincs, most rendesen lesokkoltál.
    Mi az, hogy vér fog folyni, szószerint? Ne kergess az őrületbe. Chad-et ismerve, el tudom képtelni, hogy verekedésbe keveredjen Av miatt. Már csak azért is mert egy jó ideje nem találkoztak....
    Jézusom, annyira kiváncsi vagyok, hogy azt leírni nem lehet.
    És Ryan-nek meg Maya-nak annyira örülök. Bár csak elolvashatnám a történetet most a végéig. Kínok között hagysz minket a hétvégég. :b
    Jajj, na annyira iimádom!
    Siess a kövivel! :b :)) ^^
    Kellemes hetet és sok időt az íráshoz. :)

    With love, Jule B.♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetlen, drága Jule B.!

      Én meg rettenetesen örülök, amikor látom, hogy már írsz is! Haha, jó látni, hogy azért valamennyire meglepett ez a féle folytatás, bár már azt hiszem elég sokatok várt egy ilyesmi fordulatra. Fantasztikus érzés, ha sikerült felkeltenem vele az érdeklődésedet, és őszintén bízom benne, hogy nem fogok csalódást okozni! Én viszont Téged imádlak, mindig írsz nekem, én pedig ezért nem lehet elég hálás! :') <3333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  2. Drága Azy!

    Nos, ide is megérkeztem. :3
    Most már szinte szokásommá vált az, hogy bizarabbnál bizarabb dolgokat művelek miután elolvasom a folytatást. (Indokolatlan vigyorgás és ugrándozás az örömtől, hogy felkerült az új rész.) :) Annyira szeretem, hogy az elmondhatatlan, és szinte percek alatt elolvasom a részeket, hajt a kíváncsiság, és ez az utolsó mondat...te jóságos ég!
    Megpróbáltam minden apró részletre odafigyelni és úgy érzem, nagyon nehéz lesz kivárni a folytatást, de tudom, hogy abszolút megéri majd. :)
    Ez a "vér fog folyni" dolog pedig beindította az agyam, alig várom, hogy kiderüljön minden. :D
    Megint nem találom igazán a szavakat, hiszen mindig csak azt tudom írni neked, mennyire szeretem ezt a történetet és ez nem igen változik, legfeljebb annyit, hogy minden résznél egy kicsit jobban a szívemhez nő. :)

    <3,
    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu!

      Haha, ne aggódj, én csak boldog vagyok, ha ilyen "bizarr" dolgokat csinálsz, mert legalább kiváltott valami reakciót belőled a rész, és ez valami csodálatos! A kíváncsiságod pedig megint csak nagyon jól esik, és őszintén bízom benne, hogy nem fogok csalódást okozni. A szívedhez nő? Jaj, de aranyos vagy, ez rengeteg jelent számomra, ahogyan az is, hogy megosztottad velem! Sok erőt adnak a szavaid, kimondhatatlan hálás vagyok miattuk! :') <333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  3. Drága Azy!

    Uramisten! Ne csináld. Rendesen összerándult a gyomrom, amint az utolsó mondathoz értem. Azt hiszem kétségbeestem :D Mire kell számítani ezek után? Ugye nem fog meghalni senki? És Chad ugye megpróbál beszélni Avrillel? Nem lehet csak úgy tenni mintha mi sem történt volna. Hiszen volt oka annak, hogy megszöktette őt. Mert az egy dolog, hogy egy napot adott neki a titokban tartásos dologért, de az már csakis az ő lelkén szárad, hogy elvitte otthonról. Egyszerre félek és vagyok izgatott a folytatás miatt. Vajon mi lesz? Istenem nem bírom ki! És az még csak rosszabb, hogy 1 hétig nem is leszek itthon, szóval még emiatt is várnom kell a rész elolvasásával. Mindenesetre siess a kövivel! :D♥♥♥


    /nemakaromhogyvégelegyeeeen:(((/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Alicia!

      Haha, jaj, édes tőled ez a reakció, mindig mosolygok, amikor ilyesmit olvasok! Nem szeretnék elmondani semmit, de tényleg eszméletlenül remélem - és csak remélni remélem -, hogy akkor a folytatás olyasmi lesz, ami neked is tetszeni fog. bármi is legyen. De annyit azért elárulok, hogy nekem a következő részek lesznek a kedvenceim! :)
      Megint csak írtál, amit hihetetlenül köszönök, már tényleg fogalmam sincs mióta állsz mellettem, és olvasol, támogatsz! Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki, de hálás vagyok! <33333

      Rengeteg puszi, Azy

      UI: Én sem... :(

      Törlés
  4. Drága Azy!
    Ne haragudj, hogy az előző két részhez nem írtam, csak még időm se volt elolvasni. De most bepótoltam és így egymás után három részt nagyon jó volt olvasni. Annyi minden történt! Nagyon tetszettek.
    És itt a vége! Kicsit megijedtem, hogy mi fog történni. Én lövöldözésre :D vagy pedig verekedésre tippelek. De inkább rád bízom! ;)
    Nagyon várom a következő részt! ♥:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Adrienn!

      Jaj, nehogy bocsánatot merj ezért kérni, elvégre az a lényeg, hogy elolvastad őket, és itt vagy, ami eszméletlen jó érzés, köszönöm szépen! És az, hogy ráadásul tetszettek is... ahw, te jó ég, tényleg hihetetlenül boldog vagyok most, és kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a véleményed a folytatásról! Hálás vagyok, amiért bepótoltad és most ismét írtál!:') <3333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  5. Drága Azym! ♥

    Most azt hiszem valamivel hamarabb sikerült ideérnem, és felfalnom a sorokat. Igazából mást se csinálok percek óta, mint azt kántálom, hogy úr isten úr isten. Az egészén annyira pazar volt, hogy komolyan nem tudom mit írhatnék, de azért megpróbálok valamit összekaparni.
    Először is nagyon örülök Ryannek és Mayának már nagyon vártam, hogy végre összejöjjenek, és olyan kis édesek együtt.
    Örülök, hogy Avril valamilyen szinten beavatta George-ot a történetekbe, így mind a kettejüknek könnyebb lesz, valamint igazán mulatságos volt visszaolvasni, hogy ők mégis milyen körülmények között találkoztak eddig. Nem is tudom melyik a kedvencem. :)
    Aztán persze nem lehet kihagyni a Ryan Avril jelenetet ez is már nagyon hiányzott nekem, a kis civódás, csipkelődés, amit ők mindig űznek a másikkal.
    Maya is igazán cseles volt, hisz nem mondta el, hogy a fiúk is ott lesznek, így mondhatjuk, hogy csapdába csalta őt. Bár nekem élvezetes volt olvasni nem tudom mit csinálnék, ha én kerülnék hasonló szituációba. Az utolsó mondat pedig komolyan? Itt abbahagyni? Oké, tudom kell az izgalom, de én tuti nagyon izgultam volna, ha még csepegtetsz egy kis információt. Most találgathatok, bár én verekedésre tippelek. Ezt tartom a legsanszosabbnak vagy George-nak áll össze a kép az Avrillel történt beszélgetés után vagy Ryan lenne a másik tippem. De most, hogy így töprengek mi van ha Av? De az nem lehet, hisz akkor lebukna, nem? Oké abbahagyom, hisz a hétvégén megtudom. Ugye?!

    Tényleg befejeztem, ígérem. Mindenkit szépen sorra vettem, kielemeztem mindent, majd szépen össze is zavarodtam. Ez a jel, hogy itt abba kell hagyni :)

    Tűkön ülve, köröm rágva várom a folytatást!
    Puszi Cassy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cassy!

      Váo, komolyan ezt gondolod? Én pedig erre mondom azt, hogy Úristen! :')
      Ryan és Maya kapcsolatának én is nagyon örülök, mert teljesen spontán ötlet volt, és nem számítottam rá, hogy össze fognak jönni, azonban amikor ott volt az alkalom, akkor inkább éltem vele, hiszen Ryan se maradjon egyedül, nemde?:)
      George és Avril pedig még téma lesz a továbbiakban, így semmit se szeretnék előre lelőni, mert valamennyire fontos része a blognak.
      Haha, igen, az utolsó sor a kedvencemmé nőtte ki magát, de sokkal jobban örülök neki, hogy neked is elnyerte a tetszésedet, hihetetlen jól esik! Nem lövök le semmiféle poént a következő résszel kapcsolatban, viszont bízom benne, hogy bármi is álljon benne, azért tetszeni fog - ha erre számítottál vagy akkor is, ha nem pont.
      Nagyon szépen köszönöm, amiért ismét megosztottad velem az elképzeléseidet, te jó ég, hatalmas élmény őket olvasni, és ráadásul ez borzasztó sokat segít nekem a folytatásban! Hálás vagyok, de tényleg! <33333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  6. Drága Azy!
    Már nagyon-nagyon régóta szemezgetek a blogjaiddal, főleg ezen akadt meg a szemem. De évközbe, sajnos nem volt időm új blognak nekiállni, főleg, mert az eddig olvasottakkal is le voltam maradva. Viszont, mivel már tart a Vakáció, reggel belekezdtem a történetbe, most jutottam a végére. És meg kell mondanom, cseppet sem csalódtam. A fogalmazásod magával ragadó, a karakterek kidolgozottak /bár Mayáról és George-ról elég keveset tudunk/, a párbeszédek fordulatosak, néhány vessző, vagy elgépelési hibán kívül semmi kivetnivaló nincs benne... Imádtam, minden sorát. Hihetetlen, hogy csak öt rész van hátra.
    Magát Avrilt szeretem, szívesen hallgatgatom pár számát a Nickelbacket viszont eddig nem ismertem, de hála Neked belopták magukat a szívembe, nagyon megszerettem a zenéjüket.
    De ez a lezárás! Vér fog folyni? Ahw... A blog olvasása során volt már olyan, hogy egy-egy fejezet végén megjegyeztem magamban, hogy "de jó, hogy nem itt van vége, olvashatok tovább, különben kifúrná az oldalam a kiváncsiság"... Na, ez most pont olyan rész.
    Az első gondolatom az volt, hogy George vére fog folyni, méghozzá Chad féltékeny ökle által, de felmerült bennem az unokahúgát bosszuló Ryan keze által variáció is.
    Annyi biztos, hogy tűkön ülve várom a következő részt, és remélem, innen már figyelemmel kísérhetem a történeted.
    Bronwyn Brightmore

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bronwyn!

      Te jó ég, amikor megláttam a nevedet, egy kisebb sokkot kaptam, mert sosem gondoltam volna, hogy Te is olvasni fogsz! Már eleve azért rettenetesen hálás vagyok, amiért egyáltalán érdemesnek találtad a blogomat az nézegetésre, nem hogy még azért, hogy el is olvastad, sőt, még nem is vagy róla rossz véleménnyel! Ez valami... hű, nagyon-nagyon szépen köszönöm, elképesztő érzés!
      És tényleg belopták magukat a szívedbe a Nickelback dalok? Hihetetlenül boldog vagyok akkor, mert én is imádom őket, és fantasztikus megosztani/megismertetni a zenéjüket másokkal! :')
      Bevallom a lezárások a kedvenceim, mindig egy élmény befejezni egy részt! Nem szeretnék semmit se elárulni a folytatással kapcsolatban, azonban Neked is csak azt tudom mondani, mint a többieknek: hogy remélem, bármi is legyen, nem fogsz csalódni...Köszönök neked tényleg mindent, elképzelhetetlenül boldog vagyok, amiért itt vagy, sokat jelent! <3333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  7. Drága, egyetlen cukorborsóm!
    Igen, most valahogy ilyen hangulatom lett kedves Azy, muszáj volt leírnom. Egyébként nagyon tetszett a rész, és meglepődtem, hogy sikerült beérnem magam, remélem a továbbiakban is képes leszek megtartani a gyorsaságom. Még soha életemben nem voltam kacsákat etetni, de nem tűnt valami izgalmasnak, sokkal inkább feldobott Maya szülinapja. Valahogy sejtettem, hogy Rayn meg lesz hívva, na meg Chad jelenlétében is reménykedtem... de arról teljesen megfeledkeztem, hogy ők egy zenekar és esetleg fel is léphetnek. Így nem csodálkoztam rajta, hogy Avril fejéből is kiment. Kíváncsi vagyok mi lesz ez a vér... Chad és George? Bunyó? *-*
    Nagyon ügyesen megírtad, tényleg imádom olvasni, nagyon tehetséges vagy, szeretlek <333
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, pótolhatatlan vattacukrom!

      Haha, ezt a megnevezést lehet meg fogom tartani, nagyon tetszik! Nagyon édes tőled, amiért ennyire igyekszel lépést tartani, de tényleg felesleges ennyire, hiszen pontosan Te magad mondtad nekem még régebben, hogy a részek nem futnak el, és megvárnak! Úgyhogy ne aggódj, akkor olvasol, amikor tudsz! :') <3
      Teljesen egyetértek veled abban, hogy a kacsaetetés dögunalom, utólag már én is meg akartam változtatni, de az előző részbe már nem akartam belejavítani, így maradt ez, hehe! Maya szülinapja megint csak tökre nem volt tervben, teljesen eltérek a vázlatomtól, de hát mindegy, valahogyan csak lesz...:')
      Nagyon szépen köszönöm, drága szerecsendiom, amiért kitartóan pótolsz és mellettem állsz mindenhol és mindig, egy igazi kincs vagy, hálás vagyok mindenért! Nagyon szeretlek én is! <3333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  8. Drága, Egyetlen elképesztő Azym!

    Először is azzal kezdeném, amit a végén olvashattam, vannak elképzeléseim miért is folyhatott vér és kíváncsi vagyok, hogy az elméletem beigazodik-e, majd meglátjuk. Maya elképesztően aranyos lány, rettentően örülök annak, hogy szépen lassan egymásra találnak Ryanel, szerintem nagyon összeillenek, és remek párt alkotnak. George jelenléte tényleg kapóra jött a lánynak, már csak azért is, mert Chad is felbukkant a láthatáron és talán George képes lesz hatni Avrilre és visszatartani, ha valami ostobaságot akar művelni. Még mindig nagyon sajnálom – nem is lehet nem sajnálni – amin keresztül ment, de jó volt olvasni, hogy legalább a nagybátyja jelenlétében kicsit oldódott a hangulata, de gondolom megint maga alatt lesz Chad miatt és talán most majd a többiek is ráébrednek, hogy Avril végig őt szerette és nem a másik srácot. Fantasztikusak ezek a részek, egyszerűen faltam minden egyes sort, lehengerlő vagy Te is és a nagyszerű blogjaid! <3333

    Szorosan ölel,
    kriszty96

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, utánozhatatlan és csodálatos Krisztym!

      Hahaha, azt hiszem mindenkinek vannak már elképzelései, és nem fogok akkora meglepetést okozni vele! Ettől függetlenül nagyon remélem, hogy bármi is legyen, tetszeni fog, hihetetlenül sokat jelentene. <3
      Juj, nem szeretnék semmit se elkotyogni a folytatással kapcsolatban, úgyhogy inkább most csak azt mondom, hogy iszonyúan jó érzés olvasni, hogy Te mit gondolsz, mi lesz a folytatásban, és úgy egyébként is... Hihetetlen dolog, ha megosztod velem a gondolataidat, ezt mindig annyira értékelem, mert egyszerűen borzalmasan sokat jelent. Remélem a folytatás sem fog csalódást okozni, de tényleg! És megint csak köszönöm, ezerszer köszönöm, hogy visszamenőleg is írsz nekem, nem mindenki tenné ezt meg... Köszönök mindent! <333333333

      Rengeteg puszi & szoros ölelés, Azy

      Törlés