7. fejezet - Csend van

Drága Olvasóim!

Íme itt is lenne a múlt heti rész, amivel szégyenletes módon elkéstem. Sajnálom, és még ezerszer sajnálom, nem nagyon volt rá időm! De természetesen a jövő héten nem lesz szó semmi ilyesmiről, érkezni fog! :)
Szeretném megköszönni azt a hihetetlen sok támogatást, amit Tőletek kapok, komolyan lélegzetelállító ez az egész! Hihetetlenül hálás vagyok, hogy írtok, olvastok és pipálgattok! Rettenetesen jól esik mindenféle visszajelzés, csodálatosak vagytok!

UI: Még egyszer köszönöm a mesés kinézet Sophie T.-nek, gyönyörű lett!

Millió puszi és ezer meg ezer hála, Azy

_________________________________________________________________

július 29. 13:27

If Everyone Cared
Fejemben élénken él Chad szeme, miközben kijelentette, hogy bárcsak benne is hitt volna valaki. Azt hiszem akkor valami olyasmit mutatott meg, amit kevesen látnak és ritkán. Betekintést engedett a fejébe, végre tudtam, hogy miért csinált valamit. Végre valamennyire megérthettem a nézőpontját. Egyáltalán nem volt könnyű dolga. Viszont bármennyire is meg akarom tudni jobban, hogy miképpen jutott ideáig, egyelőre semmi esélyem. Nem ismerhetem meg csak úgy a múltját
Azt akarta, takarodjak el, először önzésből, mert az idegeire mentem azzal, hogy folyamatosan láb alatt voltam. De azt hiszem a mérge egy része elpárolgott az este alatt. Jó szándékból küldött el ő is, csakúgy, mint Ryan.
Ezért nem feladom, csupán máshogyan döntök. Később is zenélhetek még. Addig is, eleget teszek anya döntésének, és elmegyek az egyetemre. Apához.
- Hiányozni fogsz, azt azért remélem tudod - szorít magához Ryan, puszit nyom kék hajamra. - Ne haragudj, Törpilla, tudod... - kezdene bele, de nem hagyom, hogy befejezze.
- Kérlek - rázom meg a fejemet, kibontakozom az öleléséből. Egy percig farkasszemet nézünk, Ryan arcán sajnálat tükröződik, ami mardossa a szívemet, hiszen semmiről se tehet.
- Igazad volt, még csak tini vagyok - bólintok egy aprót, próbálom lenyelni a feltörő könnyeimet. - De hidd el, visszajövök, és akkor biztosan nem szabadulsz tőlem - nevetek fel, de az egész olyan erőltetett.
- Már várom - ölel meg még egyszer, óvatosan megsimogatja a hátamat, majd utamra enged. - Mulass jól, és add át anyádnak a bocsánatkérésemet!
Elmosolyodom, megigazítom a vállamon a táskámat, megígérem neki, hogy hívom, amint haza értem, már ha anya nem veszi el a telefonomat.
Felszállok keresek egy helyet, levágódom az ablak mellé. Ryan karba tett kézzel néz, int egyet, majd megvárja, míg elhajt a busz. Előkeresem a zenelejátszómat, bedugom a fülembe, csendesen hallgatom Ryan bácsiék If everyone cared c. számát. Tudom, hogy már nem láthat, így képtelen vagyok visszatartani a könnyeimet, akaratlanul törnek elő. Fáj, amiért bármennyire is próbálkoztam, nem jött össze. Fáj, hogy az álmaimat nem válhatom valóra egyik percről a másikra. Fáj, mert azt reméltem minden könnyű lesz. Túl szép lett volna.
Szemeimet lesütöm, táskámat erősen húzom magamhoz, próbálok minden gondolatot kiírtani a fejemből, az édes öntudatlanság állapotát szeretném. De nem sikerül, minduntalan eszembe jut, hogy most bizony évekig nem az lesz, amit én akarok. Változnom kell. Amikor pedig Maya képe is felrémlik előttem, teljesen kiborulok. Egy szó nélkül mentem el.

Hanna. Az otthonom. Itt vannak a barátaim, a régi munkahelyem, ahol minden nyáron robotoltam, a házunk, a buszállomás, ahol pedig egy valaki vár. Anya.
Kissé izzadtan, fáradtan, mégis immáron nyugodt tekintettel ugrok le a büdös járműről. A lány szellő a hajamba kap, a gyenge nap alig melegít. Az ég tiszta és kék, kifejezetten szép napunk lenne, ha a parkolóban nem várna ott egy középkorú, vöröses barnás hajú, összeszűkített szemű, mégis aggódó szülő. Igen, ez határozottan elrontja a kedvemet.
Halkan sóhajtok, összeszorítom a fogaimat, felkészülök a robbanásra. Megindulok felé, közben kikerülöm az embereket, akik sietősen szállnának még le mögöttem, és keresik ugyanúgy a megállókat, esetlegesen a parkolót, ahonnan tovább mehetnének.
- Szia - érek elé, és bár rengeteg erő kell hozzá, de a szemébe nézek.
Anya szigorúan bámul, látom, hogy a kék hajamat szuggerálja. Ja igen, azt már el is felejtettem.
- Ülj be a kocsiba - utasít köszönés nélkül, kinyitja a fekete Ford ajtaját, idegesen pattan be a kormány mögé. A táskámat berakom a csomagtartóba, szándékosan erősen vágom be.
Ennyit csak tud mondani? Hát tényleg nem látja, hogy nélküle is van elég bajom? Hogy szükségem lenne a támogatására, mert éppen abban a rohadt korszakban vagyok, hogy fogalmam sincs mit kezdjek magammal, milyen úton kéne haladnom, ki is vagyok? Sablonos dolgoknak tartottam ezeket eddig, de ha az ember megtapasztal egy efféle mély pontot, akkor már biztosan nem fogja érdekelni mennyire azok.
Beszállok mellé, egy szót sem szólok, várok. Úgyis hamarosan kezdődni fog. És igazam lesz.
A rövidke fél órás úton végig csendesen bámulok előre. Azokban a percekben azt kívánom, bárcsak ki tudnám szűrni a hangját, és bárcsak ne jutna el a tudatomig, mennyire csalódott.
Avril mégis miképpen képzelted ezt? Hát így. 
És Ryan... mindig is tudtam, hogy mennyire rossz hatással lesz rád, és tessék, nézd meg! Elcsábított a laza zenész-élettel! Felnőtt férfi, és mégsem vette észre, mire készülsz? Mégy jó, hogy volt annyi esze a végén, hogy haza küldött! Teljesen abszurd... Félreismered. Fogalmad sincs semmiről. 
De Te, kislányom! Mit hittél? Hogy felpattanhatsz melléjük a turné buszra? Igen, anya, tulajdonképpen ilyesmit reméltem. 
Úgy gondoltam több eszed van, csalódtam, de hatalmasat. Miért nem mondtad soha, hogy ilyen terveid vannak? Segítettelek volna támogatni a zenélésben... Mondtam, mégsem nem figyeltél. Nem hallgattál meg. Dehogy segítenél, másmilyen jövőt szánsz nekem.
És a hajad! Mi ez a szín? Meg vagy őrülve? Mi a célod ezzel az egésszel? Figyelmet akarsz, hm? Azt hiszed ez az egyetlen célja? Nyilván ezért csináltam. Én egyedül arra vágynék, hogy te egy kicsit érts meg. 
Itthon is vagyunk, vedd le ezt a koszos bakancsot, fürödj meg, azt hiszem már nem bírok veled... A nyár további részében Hannában maradsz, utána mész apádhoz. Elegem van, kikészültem. Én is. 
Anya a fejét fogja, folyamatosan hatalmasakat sóhajt, mintha nehéz dolga lenne. Eljátssza, hogy a sírás szélén áll, de pontosan tudom, hogy nem hatja meg ez az egész. Egyedül düh van benne, amiért nem tud irányítani. Pedig az a kedvenc játéka. Rángatni az embereket, ha kell, érzelmileg manipulálni. Dühös, mert, amint leérettségiztem, rájött, itt vége van. Nagykorú vagyok, azt a kevés hatalmát is elveszítette. Dühös, mert apára emlékeztetem. Ő se bírta. Elment.
Nyakig merülök a forró vízben, bambán meredek előre, a fehér csempén lévő fekete mintákat nézem. Kék tincseim szétterülnek, ujjamra csavargatom őket. Lasokat pislogok, élvezem, hogy ellazulok. Csend van. Szép lassan kiszállok, magam köré tekerek egy törülközőt, mezítláb lépkedek a néma lakásban.
Mivel anya két éve egyedül nevel, el kellett adnunk a házunkat, egy lakást vettünk ki egy három emeletes házban. Mindösszesen hét nagyobb rész van. Kettő hálószoba, ebédlő, konyha, fürdőszoba, gardrób, nappali. Mindig rend van, egy fél pár cipő sincs elől. Egy szem port sem lehet találni. Szép tájképek a falon, gyümölcsök az ebédlőasztalon, frissen mosott ruha és szilvás tea illata terjeng a levegőben. Otthon érzem magamat.
Elslattyogok a papucsomban a szobámig, szándékosan magamra zárom. Kicsi, olyan, mint egy kuckó. Van egy inspiráló táblám, amin rengeteg hely képe van, a Nickelback, Ryan, Les Paul gitár, Franciország, ahol jelenleg apa él. Ösztönző szövegek, a barátaimmal készült őrült képek, Marilyn Manson és ilyenek. Égősor fut végig az ablak előtt, így ha sötétedik, hangulatos fényt adnak. A falam sötétbordó, ahogyan az ágyneműm is. A fehér gyapjúszőnyegem szerencsére még nincsen megviselt állapotban, pedig tényleg régóta megvan. Keresek a szerkényből egy Ramones pólót, amit még apától kaptam, és legalább három számmal nagyobb. Aláhúzok egy cicnacit, vizes hajamat gyorsan szárazra törlöm, majd megszárítom. Ezután kipakolok, a koszos ruháimat a szennyesbe dobom, az üres sporttáskát visszadobom az ágyam alá. Miután már fogalmam sincs mivel tudnám lekötni magamat, megmelegítem a teát, töltök magamnak, majd egy tál keksz társaságában beköltözök a szobámba.
Bekapcsolom a tévét, a nap hátralévő részében American Horror Story-t nézek, semmit se csinálok. Fetrengek az unalomtól, miközben folyamatosan csak arra gondolok, hogy ténylegesen milyen lesz az életem ezután. A nyár végén irány Franciország, és az egyetem, az ösztöndíjjal. Ezt akarta anya. És mindenki más is.
Arcomat a párnába fúrom, sikítok egyet, lábamat az ágy matracához verem. Nem akarok a francos Franciaországba menni, zenélni szeretnék. Annyira nehéz ezt megérteni? Miért nem lehet az, mint a filmekben, hogy egy kis bonyodalom után mindenki boldogan végzi?
- Bejöhetek? - hallok kettő kopogást az ajtómon, mire erőt veszek magamon, és felülök. A hajamba túrok, megforgatom a szemeimet, kiordítok, hogy szabad.
Anya lép be, vöröses haját szoros kontyba fogta a feje tetején. Fiatalos arcáról nem tudok semmit se leolvasni. Fejét nekidönti az ajtófélfának, bánatos szemeit felém elemi. Na és most jön a szánakozás, a megjátszás, csakhogy azt érezze, nem is annyira rossz anya.
- Av, kincsem - sóhajtja, fogalma sincsen hol kezdje. - Tudom, nem lehet könnyű elfogadni a tényt, hogy feladd a zenés álmaidat, de egy ösztöndíjas egyetem mégiscsak többet számít.
Talán neki többet számít, de nekem nem. Összevonom a szemeimet, a mondanivalója másik felére koncentrálok inkább.
- Honnan veszed, hogy feladom?
- Be fogod látni, mennyire gyermeteg álom ez tőled... - legyint.
- Azzal, hogy száműzöl apához, még nem leszek más - hívom fel rá a figyelmét. Bosszant, amiért ennyire szűklátókörű. Komolyan úgy gondolja egy kis utazás mindent megváltoztat? -  Amíg ott leszek, nem hagyom abba. Ha visszajövök, folytatom. Ezen nem tudsz változtatni - nyomatékosítom az utolsó mondatot.
És ez célba talál. Anya képe megnyúlik, de gyorsan rendezi az arcvonásait, megkeményedik. Idegesen simít végig a ruháján, kezeit ezután maga előtt összekulcsolja, szúrósan néz rám.
- Majd meglátjuk - szorítja össze a száját. - Majd meglátjuk - ismétli, már menne ki a szobámból, de még utánaszólok.
- Anya - kiáltom. Visszajön, amolyan "csak nyögd ki" kifejezést ölt az arcára.
Habozok, egy pillanatra elbizonytalanodom, megmerjem-e kérdezni. Most már úgysem veszíthetek semmit sem, mivel büntethet még?
 - Miért utálod ennyire a zenélést?
Megfagy, egy percre azt hiszem leüvölti a fejemet, de helyette könnyekkel telik meg a szeme. Fogalmam sincs mit kéne tennem, szívem szerint odamennék hozzá, hogy megnyugtassam, és megelőzzem a dolgot, mégsem teszem. Mert anya is emberből van, nem kell mindig erősnek lennie. Néha muszáj kiengedni azt a sok felgyülemlett érzelmet, amint folyamatosan lenyel.
Így csak ülök, és bámulom, hogy mit lép. Furcsa így látni.
Nyel egy nagyot, kék szemeit az enyémbe fúrja, amitől apróra zsugorodik a gyomrom. Akkora veszteséget vélek felfedezni ott, mint még soha. Aztán végre mély levegőt vesz, és kinyögi:
- Mert elvette tőlem a bátyámat. 

21 megjegyzés:

  1. Drága Azy!

    Mint mindig, most is csodás résszel érkeztél. Már nagyon vártam a folytatást és szerencsére ezt ma meg is kaptam. Sajnáltam Avril-t amiért haza kellett mennie, de annyiban igaza van a családjának, hogy még fiatal ahhoz, hogy egy csapat felnőtt férfival utazza végig az országot. Meglepett az anyukája viselkedése. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ellene lesz annak, hogy lánya azt tegye, amit szeretne, de a végén kezdtem megérteni miért. Fél attól, hogy Avril-t is elveszíti, mint egykor Ryan-t. Már nagyon kíváncsivagyok, milyen lehet az apukája és, hogy milyen lesz Párizsban. Biztos ott is feltalálja majd magát hősnőnk.
    Fantasztikusan írtad le az érzelmeket és teljesen bele tudtam élni magam a helyzetbe, áttudtam érezni az érzelmeket, egy szóval tökéletes lett. Igazi profi munka. Akár egy vérbeli profi! Már várom nagyom a folytatást!

    Puszi, Jordi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jrodi!

      Jaj, nagyon, nagyon örülök, amiért így gondolod, köszönöm! Én is ugyanúgy vagyok vele, ahogyan Te, sajnálom Avrilt, de úgy érzem a történet része, hogy többet kell küzdenie, mint ahogyan gondolta. Az anyuka pedig... hű, nem is gondoltam bele, hogy milyen lesz, de hihetetlenül örülök, ha kezdted megérteni a végére! Köszönöm a rengeteg pozitív dolgot, amit mondasz nekem, szerintem nem is sejted, mennyit jelentenek ezek a szavak! Csodálatos vagy, én meg rettenetesen hálás! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. Drága egyetlen Azym!

    Ismét csodás részt tártál fel előttünk és ezt meg szeretném köszönni! Lehet hogy ez most valahogy furcsa....de én sejtettem hogy valami ilyesmi lesz..! És nagyon tetszik! Az anya személyébe magamat képzelem bele mivel tőle is elvették a zenélést...és most félti a lányát hogy vele is ez lesz..! Hmm...ez annyira..áhh nemtudom hogy mondjam...! :D nekem mindig is az álmom volt hogy egyszer zenéljek...de tőlem is elvették vagyis elvette a bátyám...:// ezért nagyon furi :D de közben nagyon tetszik! Na szóval köszönöm hogy hoztad a részt és már nagyon várom mi lesz a folytatása..! Imádom a blogodat, és Imádlak téged is ! <3
    Millió puszi: Virág ;) <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága egyetlen Virágom!

      Juj, te jó ég, tényleg? Nem kell megköszönnöd semmit, én tartozom hálával, amiért olvasol és még annyira aranyos is vagy, hogy megosztod velem a véleményedet! Ez rengeteget jelent számomra, és az pedig, hogy tetszett ez az egész... Hát hű, hihetetlen, felfoghatatlan, nem is tudok nagyon mit mondani! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, és én is imádlak Téged! <333

      Millió puszi & ölelés, Azy

      UI: Nem tudom pontosan mi történt, de sajnálom, amiért Tőled is elvették a bátyádat...:(

      Törlés
  3. Drága Azy ♥!

    Megérte várni, fantasztikus fejezetet hoztál ♥ :) Valahogy éreztem, hogy Chad és Ryan is inkább elküldi, mintsem marasztalja Avril-t :/ Elsőre nem szimpatizáltam Av anyukájával, hiszen "elvette" a lányától az álmát, de az utolsó mondatából érthető, miért :3 Remélem, azért egyszer Av anyukája is belátja, hogy ezzel nem jót, hanem rosszat tett :)

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét és a jövő héthez sok sikert kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macy!

      Örülök, amiért ilyet olvashatok, féltem attól, hogy sokaknak nem fog tetszeni, hogy Avril hazamegy a turné helyet... De hatalmas megkönnyebbülés, amiért ez a fordulat is elfogadható! Nagyon nagyon nagyon köszönöm neked, drága Macy, amiért mindig itt vagy, fantasztikus, amiért értem teszel, ezerszer köszönöm! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Drága Azym!

    Ahogy már megígértem feliratkoztam és elolvastam egyszerre alatt az eddigi részeket, és ahw teljesen oda vagyok érte!!! Nagyon különleges ez a történet, és ha jól látom most kezd csak egyre izgalmasabb lenni. Érdekel, hogy mi van az anyja keménysége mögött.. Na meg az is, hogy meddig fogja bírni az egyetemen. :D Persze azt várom csak igazán, hogy az álmát valósíthassa meg, de az mint tudjuk sohasem egyszerű. :I Várom a folytatást nagyooon! Remélem minden rendben van veled drága Azym!

    Millió puszi, Pippád <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Pippám!

      Igen, tudom, és ez hihetetlen aranyos dolog volt Tőled, de tényleg nem kötelességed olvasni, ha nem szeretnéd! Ahj, viszont természetesen köszönöm, köszönöm, mert csodálatos érzés, ha tényleg így gondolod, el sem hiszem! Boldog vagyok, amiért itt vagy, nem is sejted mennyire! Igen, köszönöm szépen jól vagyok, és remélem, hogy Te még jobban! <333333

      Millió puszi, Azyd <3

      Törlés
  5. Kedves Azy!

    Most így nagyon nemtudok mit mondani a részről, csak azt, hogy nagyon tetszett, és meglepődtem. Meglepődtem, mert nem gondoltam volna, hogy Avril anyukája ezeken ment keresztül. Így már érthető, hogy miért nem díjazza a lánya zenei ötletét/álmát. De remélem idővel belátja, hogy Av tényleg a zenével akar foglalkozni :)
    Nagyon várom a következő részt! :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Adrienn!

      Nem is kell sokat, nekem ennyi is tökéletesen elég, bármiféle visszajelzés nagyon jól esik! Nagyon örülök, amiért Av anyukáját sikerült megérteni, ezt csak remélni mertem! Köszönöm, amiért ismét írtál, elképesztően hálás vagyok miatta!:') <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Drága, édes, tehetséges, kedves Azym!
    Örülök, az új résznek, mint mindig, és annak is, hogy ma végre elolvashattam. Először azt hittem, hogy a csend van arra utal majd, hogy némasági fogadalommal tüntet majd a hazautazás ellen - na jó, ez visszagondolva tényleg hülye ötlet volt -, ez a mélyenszántó rész viszont kellőképp kárpótolt a viccek hiányáért. Tetszett, és minden egyes gondolatával, gondolatoddal egyet értek. Avril anyukája annyira összetett, legalábbis számomra és bár az elején nem szívleltem, az utolsó mondattal helyre billentette bennem az egyensúlyt. Ő egy jó ember, akit elrontott az élete. Nem rossz anya, de nem is a legjobb. Sajnálom Avrilt, miért gúzsba kötik a korlátok, melyeket a tulajdon anyukája épített köré, de alig várom már, hogy önmagához hűen kitörjön belőlük. Elérted, hogy alig várjam a folytatást. Komolyan!
    Imásom, ahogy fogalmazol, téged is nagyon szeretlek. Annyira tehetséges vagy, hogy le sem tudom írni <3333 inkább én nézek fel rád, hiszen van mire :)
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, egyetlen, hihetetlen, elképesztő, tehetséges szerecsendiom!

      Én meg annak, hogy ismét itt vagy, már komolyan nem tudom szavakba foglalni mennyire jól esik, hogy folyamatosan mellettem állsz és támogatsz! Nem, egyáltalán nem volt hülye ötlet, még el is tudtam volna képzelni, hogy Avril így reagáljon. És te jó ég, tudom, hogy talán furcsa, amiért egy vélemény ennyire meghasson engem, de az, hogy ilyen pozitív dolgokat mondasz a történetről, hogy így átlátod és megérted, az számomra egy csodálatos dolog, de komolyan. Boldoggá tesz, amiért mindig megosztod velem a tökéletes véleményedet, fantasztikusan érzem magam miatta, hálás vagyok, és köszönöm, köszönöm! Én is imádlak Téged, hiszen eszméletlen tehetséges vagy, és neeeem, tévedsz, itt egyedül nekem kell felnézem Rád! <333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  7. Drága Napsugaram!

    Hűha! Azt sem tudom, hol kezdjem. Sajnálom Avrilt, amiért végülis halasztania kell a zenélős terveket. Némiképp azonban van valami abban, hogy előbb jó volna az iskola, hiszen akkor mégiscsak biztosabb lábakon állsz. Igaz, mondom ezt én, aki pontosan ugyanilyen lázadó. :D
    Először azt hittem, az anyja leszedi a fejét, amikor megkérdezte, miért is ellenzi ennyire a zenélést. De bumm. Oké. Így már minden érthető. Elveszíteni egy testvér, családtagot - még hacsak átvitt értelemben is - eléggé szörnyű, attól függetlenül, hogy milyen kapcsolatot ápoltak.
    Örülök, hogy Avril nem adja fel! Hiszen ahogy mondani szokás: a 'soha' szó is csak egyféleképp fogadható el: Soha ne add fel! ^^
    Egyszerűen fantasztikus vagy! Már lassan nem is tudok mit írni, kifogyok a szinonimákból, illetve szavakból. :D <333

    Sok-sok puszi: Tina xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gyönyörűm!

      Hát én se, hiszen ismét itt vagy, és egy ennyire édes- kedves kommenttel ajándékozol meg, ami el se tudom mondani mennyire sokat jelent nekem. Hihetetlen, amiért ennyi idő után még mindig támogatsz, fogalmam sincs miképpen hálálhatnám meg! <3
      Szerintem Te vagy a fantasztikus, komolyan, nagyon nagyon hálás vagyok mindenért! <333333

      Sok-sok-sok puszi, Azy

      Törlés
  8. Drága Azy!
    Huhh...Mint a másik blogodhoz is írtam nem tudok betelni az írásoddal,de most akkor a fejezetre próbálok koncentrálni :)) Nem bírom az anyukáját,nem tudom miért,de nekem nem szimpi :/ Sajnálom,hogy otthagyta Ryanékat :(( Én azért remélem elmegy Franciaországba apukájához,mert (mint ebből a részből kiderült) nagyon szereti őt és,ha apukája is nagyon szereti szerintem ő megengedné,hogy zenélhessen :) Ez viszont most nagyon furi:Meghalt az anyukája bátyja vagy csak sosem találkoznak a zenélés miatt?Nagyon,nagyon kíváncsi vagyok és a másik:Hogy lehet pont ITT befejezni?!! :DD Na jólvan a lényeg,hogy nagyon tetszett a rész és amit az "írásodról" gondolok a másik blogon megtalálod!!;)) <333

    Ui:Sajnálom,hogy csak ilyen későn írtam kommentet csak nehezen kerülök géphez :// (iskola:PP)

    Puszil és imád:
    Nati<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És kicsit hasonlítok Avrilhoz,mert én meg táncos szeretnék lenni csak az én anyukám támogat is engem amiért nagyon-nagyon szeretem őt<33

      Törlés
    2. Drága Nati!

      Jaj, de drága vagy, amiért ezt mondod, komolyan! El se hiszem köszönöm, köszönöm! Fantasztikus érzés ilyen véleményeket olvasni, elakad a szavam! Rettenetesen hálás vagyok, amiért írsz és erőt adsz nekem! <3333
      Ajaj, lehetséges, hogy valahol elszúrtam, és nem tisztáztam, de Avril anyukája Judy, és Ryan testvérek, így lehet a nagybátyja. Ezért Avril anyukája Ryan-ről beszélt. :))
      Én meg nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy csak ilyen későn válaszolok. :(
      Huh, akkor iszonyatosan örülök, jó érzés olvasni, hogy a Te anyukád mennyire aranyos, és hogy ennyire szereted. <3

      Iszonyú sok puszi, Azy

      Törlés
  9. ●Szia.
    Imádom a blogodat. Komolyan.
    Jól fogalmazol és nagyon izgalmas, amit írsz. Megragadja az olvasó figyelmét és nem is ereszti, amíg el nem fogynak a betűk.
    Remélem még sokáig írni fogod ezt a blogot, mert imádom! ♥
    Köszönöm neked, hogy írod! ♥
    Mikor tudod hozni a következő részt?
    Puszi.★
    Ui.:Addig is minden egyes nap ránézek erre az oldalra, hátha...●

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Ah, komolyan? Te jó ég, ennek iszonyatosan örülök, mármint hogy így látod, és hidd el, én vagyok a legboldogabb, ha legalább egy kis örömet is tudok okozni a részekkel! Ne butáskodj, én köszönöm, amiért olvasol! És még ma kint lesz az új rész! <333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  10. Hello!

    Hát nem gondoltam, hogy ilyen könnyen elfogják engedni. Av anyukája számomra ellenszemves. Jó, hogy a zenélés miatt elvesztette a bátyját, de nem úgy tűnik, mintha nagyon változtatni probálna a tényeken. Talán túlságosan könnyen feladta és lemondott. Emiatt nem aön.kadályozhatja meg a lányát álmai megvalósitásában. Remélem erre mihamarabb rájön.
    Szuper volt! x

    xxx, Jule.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jule!

      Sajnálom, ha nem ilyenre számítottál, és Avril anyukája is ellenszenves lett. Az elsőt azért tettem, hogy Avnek még inkább küzdenie kelljen, és kicsit felnőjön. A másodikat pedig mert szerettem volna egy olyan negatív szereplőt, aki nem is igazán az, de mégis. Hát, már amennyire ez így érthető. És remélem nem fogok csalódást okozni a folytatással! Köszönöm, amiért ismét írtál, megtisztelsz vele! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés